Harangszó, 1919

1919-10-26 / 42-43. szám

216

HARANOS20.

1*1*. október 26

kapták, mint a magyarok. A felvidéki magyar főldesúr együtt énekelt jobbágyaival a tót Tranosciusból Nem nyomta el anyanyelvűket.

Meg fogják még bánni, hogy elszakadtak. Amint a lapok Írják és az utazók beszélik, már is csehül vannak.

Payr Sándor.

Luther jelleme

Kedélye.

Folytatás.

Nagy embereknél sokszor látjuk, hogy az a magas eszme, amelynek szolgálatába szegődnek s az a testei- lelket emésztő harc, amelyet érte vívnak, olyan fenségesen komollyá, sőt komorrá teszi őket s olyan nagy távolságot von közéjük és a többi ember közé, hogy ezek ámuló tisztelettel tekintenek rájuk, de szívük szerint fölmelegedni nem tudnak irántuk. Komor nagyságuk miatt a tisztelet bizonyos félelemmel vegyül s nem tud helyet adni a fesztelen, ragaszkodó szeretetnek.

Luthernél ellenben azt látjuk, hogy ezt a hatalmas embert, aki kortársai fölé olyan messze kimagaslott és az egész világgal komoran dacolt, akik közelebbről ösmerték, nemcsak csodálva tisztelték, hanem szívből szerették is.

Ennek oka az, hogy hatalmas ereje mellett meleg, mély, érzékeny kedélye is volt s ezzel hódította meg a szíveket. Senki és semmi mellett sem ment el közönyösen, részvétlenül, hanem mindent mélyen átérzett és mindennel melegen együttérzett.

Ez a jellemvonása nyilatkozott meg a természettel szemben. Szerette, csodálta a természeti világot s örömmel merült el annak szemléletébe. De ebben is vallásos érzése vezette. A természet csodálatos berendezésében, nagyságában s szépségében mindenütt léten nyomait látta.

Örömmel időzött kertjében, amelyhez még néhány telket is vett. Majd fát ol lógatott, majd méhesével foglalkozott, majd a halastónál figyelte a halak életét.

Nagy örömet talált a madarakban is. Kertjében fészket rakott egy pár. Szívesen látta őket és sajnálta, hogy azok a sok járókelő miatt elhagyták fészküket.

Isten jóságát látja abban, hogy »több a juh meg a bárány, mint a íarkas; több a hal, mint a kígyó és több a jó tápláló növény, mint a

csalán stb.« A világ szépsége mindig csak Istent juttatja eszébe: »Ha az Úr Isten ezt a múlandó, ideig való országot, tudniillik az eget és a földet és mindent, ami benne van, ilyen szépnek teremtette, mennyivel szebbé teszi akkor azt a romolhatatlan, örökkévaló országot!«

Gyönyörködik a csillagokban isAnnak is örül, ha elhagyhatja a várost és vidéken kereshet a természet ölén üdülést. Egyik lelkipásztor barátjának meghívására egész családjával örömmel megy cseresznyeszedésre.

Ezt a természet iránt való szere- tetét megőrizte nehéz harcaiban, öreg korában, halálos betegségében is.

Mennyi örömet talált aztán érző kedélyével a családi életben. Különösen János nevű első gyermekét emlegeti örömmel barátaihoz irt leveleiben. Ennek a gyermekének irt egy szép levelet Kóburg várából, amelyből láthatjuk, hogyan bele tudja magát élni a gyermekek lelki világába, hogy ez a hatalmas, harcos egyéniség milyen meleg, gyermeki kedéllyel volt megáldva.

Mikor már három gyermeke volt, örömmel és büszkeséggel mondta : »Ez a három gyermek felér három országgal.«

Ha valakinél, Luthernál várhatnánk, hogy mint mély gondolatokba elmerült tudós és nagy célokért harcoló hős, megközelíthetetlen volna és egész környezetén uralkodnék. Annyi bizonyos, hogy nagyságát mindjárt megérezte, aki vele szembe került és tiszteletet kellett iránta éreznie, de Luther szívessége, egyszerűsége és természetessége felbátorította a nálánál kisebbeket, hogy hozzá félelem nélkül, bizalommal közeledjenek. A társas érintkezésben kedélyesen, sze- retetreméltőan tréfálkozik, jókedvű, gondtalan és ellenfelei rettenetes fe- nyegetődzései ellenére is vidám arcot mutat.

Melauchton ebben a tekintetben így jellemzi őt: »Mindenkinek, aki igazán ismerte s aki gyakran érintkezett vele, bizonyságot kell tennie arról, hogy jóságos ember volt és ha másokkal együtt időzött, minden beszédében kedves, barátságos, nyájas és egyáltalán nem gőgös, erőszakos, akaratos, vagy civodó. A szíve hűséges és hamisság nélkül való volt, az ajka barátságos és nyájas.«

Érzékeny kedélyét bizonyítja, hogy nagyon érezte a szükségét a rokongondolkozásuakkal való barátságnak

és érintkezésnek. Egészen meg tudott feledkezni magáról. Mintha csak másokért élt volna. A maga bajaival nem terhelt másokat. Mikor 1537-ben vesekő betegsége kimondhatatlan kínokat okozott neki, úgyhogy Melanch- ten könnyekre fakadva állt ágyánál, még ő vigasztalta Melanchtont. mintha nem ő, hanem barátja szenvedett volna. Hogy felvidítsa, még tréfálkozásra is képes volt.

A tréfára különben is nagy hajlandósága és tehetsége volt. Ezzé. elevenebbé, fűszeresebbé tette asztali beszélgetéseit és szívből megnevettette hallgatóit.

Nem volt haragtartó. Mindenkiről a legjobbat tette föl, ha pedig megbántották, hamar megbocsátott és ismét jó barát lett Nem vette rossz néven, ha valaki más véleményen volt, jól eltűrte az ellenmondást is.

Mély kedélye nyilatkozik meg a zene szeretetében is. Még diákkorában jneg tanult gitáron játszani. Családi körében sokszor felhasználta ezt az ügyességét. Házanépéből-és barátaiból egész kis énekkart alakított. A vallásos ének és zene mellett volt érzéke a világi zene iránt is.

A zene mellett nagyon szerette és eredményesen művelte a költészetet is. Kedves latin költőitől, Flautust^11 és Vergiliustól még akkor sem tudoii megválni, mikor kolostorba vonult, Ezeknek könyveit magával vitte oda is. Hogy maga is milyen Istentől megáldott költő volt, mutatják énekei, különösen az erőteljes, hatalmas »Erős várunk.«

Érzékeny kedélyével mélyen át- érezte a fájdalmakat. Erzsébet nevű leánya halálakor azt írja egyik barátjának: »Különösen megszomorodott, csaknem asszonyi szívvel hagyott engem magamra. Annyira sírok utána. Soha sem hittem volna azelőtt, hogy az atyai szív ilyen lággyá lesz gyermekei iránt.«

Igen megviselte atyjának halála is, bár már hosszabb idő óta el vo’J készülve rá. Ugyan így lesújtotta ba*i rátainak elvesztése.

Igen sok fájdalmat okozott neki híveinek szenvedése s annak látása, hogy az ige miatt a világ békessége felbomlott és elkeseredett harcok folytak az evangéliom hívei és ellenségei között. Mikor végig gondolta, hogy fellépése barátai és követőit is veszedelembe sodorja, annyira érezte a felelősség súlyát, hogy könnyekre fakadt és keserves lelki küzdelmeket szenvedett át. i*