Harangszó, 1919
1919-10-26 / 42-43. szám
1919. október 26 HARANGSZÖ. 215 városba. Ennek az Christus mondásnak bizonyos jelei ma is ebbe az »v'-mi pátriánkba lenni láttatnak, mikoron az Antikrisztus bálványozása miatt az igaz egyházi szolgák kergettetnek és azon üldözést szenvednek. Mely üldözésnek volta miatt mi is szegény diákok az im élőbbén! tanulásunkból ki vagyunk vettetve, azért Kegyelmeteket evvel az mi alázatos Supplicatiónkkal nagy alázatosan kérünk, hogy Kegyelmetek valami promotióval minékünk lenne. Ur Isten ő szent Felségét kérjük, hogy 6 szent Felsége száz annyit adjon helyette Kegyelmeteknek. Evvel Istennek ajánljuk Kegyelmeteket. Csepregi szegény Tanuló Diákok, Matthias Philipi Árvái, Jeremiás Pauliny.« Mint sok más régi levélen, dátum ezen sincsen. De meg lehet az időt határozni. Csepregen a diákok kétszer forogtak veszedelemben. 1621-ben vízkereszt napján, mikor Collalto és Esterházy csapatai dúlták fel a várost. Ekkor is, mint a Cl reg pusztulását megéneklő diákn'aw, bujdos- niok kellett és siránkozniok, hogy tanulás nélkül múlik az idejük. Ez a levél azonban nem ebből az időből való. Második veszedelem érte a .sepregi diákokat 1643 után, midőn •^ádasdy Ferenc áttérésével az evang. lelkészekkel és tanítókkal együtt a diákoknak is menekülniök kellett. A levél tartalma az utóbbi esetre mutat. Még az évet is meghatározhatjuk. Az evangélikusok 1647. évi sérelmi hogy még az elébe tett abrakhoz sem nyúlt egyszerre, csak a fejét lógatta búsan. — No, szegény lovacskám, ez volt az utolsó utad az eke előtt!... Nem teszem meg . . . nem tehetem meg, hogy a szegény elgyengült állatomat olyan nehéz munkával gyötörjem! — tűnődött szomorúan az öreg s íme fáradt, görnyedt, hó- fiS,hér szakállú koldus kopogott be zzá két mankóval. — Vigy el engem, jó ember, a szomszéd határig, megfizetek a szolgálatodért ! — kérlelé Ádám bácsit. — Megbocsáss, édes felebarátom, nem tehetem! Nézd szegény lovamat, milyen fáradt az istenadta! Pihenés kell neki . . . Hanem tudod mit? Hálj meg nálam, maradj itt reggelig, akkor elviszlek ingyen, ameddig csak akarod l . . . — Nem maradhatok, édes fiam ! a teheted, segíts rajtam! . . . iratából ugyanis ezt olvastuk: »Az úr ó nagyságának (Nádasdynak) Budai István nevű tiszttartója az re- mittált (rövid időre visszaadott) alsó templomnál való diákokat prohibeálta (eltiltotta) az városon való mendiká- lástól (kéregetéstől) az városnak főbírója által.« íme ez volt az ok, mely miatt a szegény tót diákoknak is menekülniök kellett Csepregből. Ez a levél egyszersmind világot vet a tót diákoknak magyarországi helyzetére. Igazán feltűnő, hogy mily sok felvidéki tótajkú diák tanult a dunátuli magyar iskolákban is, Győrött, Sopronban, Kőszegen, Csepregen. Az árvái, trencséoi, turóci stb. tót fiukat a magyar iskolák szívesen felvették s lakással, élelemmel is ellátták. Nem csak az árvái Filippit és Paulinit talájuk Csepregen, hanem sek ilyen tót diák tanul más iskolákban is. Wittnyédy Istvánnak, a jeles soproni prókátornak is például több tót alumnusa volt Eperjesen és Sopronban, akiket külföldre is kiküldött nagy költséggel. így a besztercebányai Stürzer Mátyást, a Tübingenben tanuló Zabán Izsákot, a szalatnai születésű Francisci Györgyöt s az árvamegyei dobrai Fabricius Jánost. Ez utóbbira egy magára 650 forintot költött, ami akkor sok pénz volt s hazajövetele után még egy évig tartotta a házában. Sok elszakadt szegény tót legényt a magyar iskolák neveltek úrrá és nagy emberré. A Hajnóczy család például Sopronnak köszönhette emelkeÁdám bácsinak könny szivárgott szeméből. Kezeit tördelve töprengett: — Istenem, Istenem! hogyan tudnék rajtad segíteni ? ... Szegény fáradt lovamat semmi esetre sem foghatom be . . . Hanem eszembe jutott valami . . . Jer, öreg testvérem, ülj fel a talicskámra : eltollak magam . . . Az agg koldus felült a talicskára. Ádám bácsi tolta, azaz nem is kellett tolni, repült a talicska anélkül is. S Ádám bácsi gyermekké ifjodva szaladt vele. Pár perc múlva a határhoz érkeztek. Ugyanakkor érkezett oda velük szembe egy káprázatos szépségű kocsi, tüzes, pej paripákkal. — Hopp, megérkeztünk. Köszönöm, édes fiam, szíves fáradozásodat. Fogadd jutalmul az én lovaimat : szántogasd meg ezután is ezekkel a szegények földjét; s óvd dését. Hajnóczi Dánielt, a vágbesz- tercei tót fiút az atyja, Tamás mészáros mester igen kis batyuval küldte Sopronba. Itt kapott ingyen szállást és élelmet a lyceumban. 1712-ben Győrött és Pápán is tanult Tóth Sipkovits idejében s 1713-ban Deve- cserben volt tanító Hegyfalusy esperes mekfctt. Sopronban lett utóbb hírneves tanár s Deccárd veje. Sírkövét ma is a múzeum kertjében őrzik. Dániel később a testvérét Sámuelt is Sopronba telepítette, ki becsületes takács mester volt s ez is tanárt nevelt az iskolának Hajnóczi Sámuel személyében. Ebből a családból született a jeles Hajnóczy József, Martinovics Ándor társa, aki előbb Széchenyi gróf titkára volt Czenken és Sopronban. A szegény tót diákoknak ez a pártolása szinte hagyományossá lett egyházunkban később is. Még néhány évvel ezelőtt is egyik püspök-lelkészünk asztalához minden vasárnapon két szegény tót diák volt hivatalos. Mesziről jöttek, szegények voltak. A jó papi lélek nem akarta, hogy a tótok, akiket annyi fizetett prókátor és ügynök bujtogatott és lázitott, valaha panaszkodhassanak a magyarokra. Az a bizonyos Scotus Viátor, aki a magyarországi tótok szenvedéseiről annyi hazugságot kürtőit a világba, az ilyen dolgokat persze nem vette jegyzékbe. Á magyar mindig jólelkü és emberséges volt a tötök iránt. Iskoláink jótéteményeit ők is úgy szeretettel minden Isten teremtményét a szenvedésektől. Áldott jó szíved munkájáért az igazi jutalom ezután vár reád! — szólt a jóságos tekintetű idegen. A talicskáról leszállt, de már mankó nélkül s leült a kocsiba. S oh, Uram Istenem, mily ismerős az arca !.. Búcsút int s a kocsi tüneményes gyorsasággal megindul ló nélkül. Repül messze-messze, felfelé a magasba. S minél inkább távolodik, annál káprázatosabb égi fény árad körülötte. Ádám bácsi levett kalappal, ösz- szekulcsolt kézzel, imádságos ajakkal követé magasztos tekintetével a dicsfényes égi utón s azt susogta: — Ő volt az én Uram, Megváltó Jézusom !. . . Próbát tett velem, szegény szolgájával!. . .
