Harangszó, 1919
1919-10-26 / 42-43. szám
1919. október 26. : __ 2 14. gunkat és Istenünket, akkor megtaláljuk hazánkat, hitünket és mindazt, ami a mienk volt, sőt annál még sokkal többet. A romok ne csüggesztőleg, hanem serkentőleg hassanak ránk! Sok a rom? Annál szebb és dicsőbb helyette újat építeni! Mindenütt vár a munka és mindenütt minden korban és minden körben megmutathatjuk építő erőnket. Nehemiás szavával hívjuk, buzdítsuk egymást: Látjátok a nyomorúságot, amelyben vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever. Gyertek, építsük meg! Ne legyünk többé gyalázatul! Most nyomorúságunkon nem esik meg senki, mert magunk szereztük. Most szánalom helyett gúny és megvetés a részünk, mert magunk dőltünk, a szenyes mocsárba. De ha megbecsüljük magunkat, más is becsülni tanul; ha komoly igyekezettel építeni kezdünk, mások is segíteni jönnek az építésben. Gyertek hát építeni! Ha egyik kezünkkel a rombolókkal kell is még hadakozni, legalább n másikkal építsük boldogabb jövőnket. Építsük hazánkat, építsük társadalmunkat, építsük egyházunkat, gyülekezeteinket, családainkat, gyermekeink et, akikben a romboló irány megm ír- hetetlen lelki kárt okozott. Ez a mi lapunk is fokozottabb munkával akar részt venni az építés munkájában. Nehemiás a messzeterjedő munkában elszéledt | Gyermek-Világ. Szegény ember iova. Legenda. Irta: Csite Károly. Szegény zsellér ember volt az öreg Ádám bácsi. Kicsi kunyhóján kívül nem volt más egyebe, mint egy öreg lova: a Jámbor, no meg egy kis fuvarozó szekere és egy ekéje s boronája. Fuvarozással kereste Adám bácsi a kenyerét. S ő szántogatta meg a kis öreg lovával a szegény özvegy asszonyok földjeit; igaz, hogy ez utóbbit nem pénzért, hanem csak szívességből cselekedte. Áldották is érte a szegény özvegyek és árvák. Ádám bácsi szeretettel gondozta, ápolta a hűséges, kenyérkereső állatját. Amennyire csak lehetett, kímélte, nem terhelte meg soha és egymástól távoleső építőket trombita szóval gyűjtötte össze. Hadd legyen ilyen szerepe a „Harangszó “-nak, ennek a kis lapnak, amely Isten kegyelméből fojtogatva, tompítgatva ugyan, de mégis hallatni tudta szavát, mikor valamennyi magyar vallásos lapnak el kellett némulnia. Hadd hozza közel ezután is az egymástól távol eső hitrokonokat, hadd közölje egymással örömüket, bánatukat, vergődésüket, reménykedésüket, küzdelmüket, diadalukat. Hadd ébressze a szunnyado- zókat, hadd bátorítsa a habozókat, hadd serkentse a tétlenkedőket, hadd erősítse a gyöngéket. Gyertek, segítsetek az építésben! Támogassátok ezt a szerény lapot, hogy minél előbb hatalmasabb, szélesebb körre kiterjedő, több áldással dolgozó lapnak adhassa át a helyét. Jöjjetek ti is, akik szellemi erővel jöhettek segítségünkre! Tömörüljetek körénk, hogy ébresztő, tájékoztató és irányító szavunk annál erősebb és áldásosabb lehessen ! Ne maradjon el senki! Mindenkit vár a nagy munka: a szebb jövő megépítése. De hogy munkánk ne legyen csak lázas semmittevés, zajos időpazarlás, munkának látszó mun- kátlanság, rombolásnak beillő épít- getés: legelső és legfontosabb, hogy magunkat építsük éppé, magunk legyünk a nemzetnek, az egyháznak, a társadalomnak, a családnak _________/HAkANGSZO.________ n ehéz munkával. Szekerére mindig csak annyi terhet rakott fel, amennyit könnyen elbírt a Jámbor. Dombos utakon pedig a lőcsbe fo- gózkodott s teljes erejével tolta a szekeret. \ Az idő azonban eljárt: nemcsak Adám bácsi öregedett meg, hanem a lova is. A szegény Jámbor már az üres szekér húzásában is hamar kifáradt. Hát még a szántásban! — Oh, jaj! Nem tudok többé a szegény elhagyatottakon segíteni! Nem szánthatom meg a földjeiket... Óh, bárcsak tudnék egy uj lovat szerezni, hogy segíthetnék a szegényeken! — sóhajtozott, búslakodott egyik estén a Jámbor jászola mellett üldögélve. Amint így szomorkodott, a kis árva Magdus köszöntött be hozzá a szomszédból s esdekelve kérte: — Édes jó Ádám bácsi, legyen olyan jó, szántsa meg holnap a kis földünket, hogy elültethessük bele újjáteremtődött élő köveivé. Csífan az ébreszthet, aki maga ébren vang- Csak az jobbíthat, aki maga jobbal _v lett. Csak az vezethet istenhez, aki maga Istenhez talált. Csak az lehet áldás, aki maga Istentől áldott! Gyertek tehát, építsük Isten gyermekeivé önmagunkat, hogy lassan- ; ként egész népünk Isten népe s egész hazánk Isten háza legyen! Szalay Mihály. Ismét Sopron város levéltárából mutatok be egy érdekes régi levelet. A XVII. században árvamegyei szegény tót diákok folyamodnak Sopron városához, hogy fogadják be és segítsék őket, mivel Csepregből, eddigi tanulóhelyükről elüzettek. A levél szövege ez: »Nemes és Nemzetes igen kegyes Uraim Alázatos szolgálatomat ajánlom kegyelmetek, mint én nékem kedves 1 jóakaró Uraimnak. Álgyá meg az Ur isten kegyelmeteket mind testi s mind lelki jókkal nagy boldogul. Bételjesedett immáron az Christus , Urunk mondása, Nemzetes és Vitéz Pátronus Uraim, melyet az Apostoloknak mondott vala: Éritis in odio propter nomen meum etc. Az az, Gyűlölnek tékteket az én nevemért és kergetni fognak egy városból más a burgonyát! Ádám bácsi még jobban elko- morodott. Maga sem tudta, kit sajnál jobban? A régi, hűséges ke- ü nyérkeresőjjét-e, vagy a szegény, | szomszéd árvákat? Persze, hogy megígérte: „Megszántom, szívem, meg bizony, ha , a jó Isten engedi.. . . Csak készüljetek, édes szívem, a burgonyaültetéshez ! . . .“ ! Azt gondolta, hogy kölcsönkéNjJ^ a dúsgazdag felső-szomszéd egyi?^ lovát, megszántja avval a kis Mag- dáék egyetlen köz földecskéjét. De csalódott az öreg, nem kapta kölcsön a lovat. így kénytelen volt nagy búsan Jámbort az ekébe fogni. Egész alkonyatig tartott a kis föld szántása, mert minden tíz-húsz lépésnyire pihenőt tartott Ádám bácsi a lovával. Harangozáskor érkeztek haza a szántásból a kis zsellérkunyhóbaj A szegény Jámbor oly fáradt volt, Tót diakok a régi csep-^j regi
