Harangszó, 1919

1919-10-12 / 40-41. szám

208 HARANQSZO. 1919. október 12. Válsággal küzdő gyülekezet. A veszprémi kicsi gyülekezet egyike amaz evang. gyülekezeteknek, amelyet a hosszú ideig tartó háborús megpróbáltatás, a háború után való fölfordulás, különösen pedig a min­dent romboló kommunizmus esztelen kíméletlensége alapjaiban megrázott. Pedig helyzete azelőtt sem volt rózsás. 1783-ban alakult, de azóta is, itt a veszprémi és vidéki katho- likus tenger közepette, folyton keser­ves küzdelmeket kellett folytatnia a I létért. Ami nem is csoda, mert 150 — 160 adófizető tagja, kiknek leg­nagyobb része vegyesházasságban élő egyszerű iparos, munkás és vas­utas, a maga csekély évi adójából igazán csak áldozatok árán tudta a M gyülekezet életét biztosítani. Ezelőtt 36 évvel olyan szomorú I helyzetben volt a gyülekezet, hogy mikor újonnan választott lelkésze, az azóta meghalt Horváth Dezső, egy kerületi gyűlés alkalmával segélyt kért a gyülekezet számára, azt a vá­laszt kapta, hogy »Veszprémnek nem f adunk, mert Veszprém meghalt.« f Erre Horváth Dezső azt felelte: »No hát én megmutatom, hogy nem halt meg, csak aluszik.« És meg is mutatta. Erős akarattal, férfias kitartással, Istenbe vetett ren­dületlen hittel lelket öntött a szét­szórt csontokba és a 150 egyháztag­nak egyházszeretetét, áldozatkészségét annyira megnövelte, hogy iskolát épí­tettek : a kis templomhoz tornyot, Az igazi kincskereséshez első sorban lelki és testi erő, egészség szükséges. Ezeket pedig Istenünktől kapjuk. Tehát Istenünk iránt hálával kell lennünk, szóval mindenekfelett vallásos életet kell élnünk. S ha pedig betegség látogat el * hozzánk, ne sajnáljuk azt a pár koronát, amit az orvosnak és pati­kának kell fizetnünk. Qyógyittassuk idejében magunkat, mert ha a bajt mélyebben hagyjuk gyökerezni sokkal többe kerül a gyógyulás Hát még az a drága idő, amit a betegnek ágyban kell eltöltenie I A vagyonosodásnak további útja I pedig az, hogy szorgalmasak legyünk I s mindig kevesebbet köitsünk, mint a jövedelmünk. Ha csak keveset tudunk is egy-egy éven át megtaka- 1 rítani, az sok éven át sokra megy. S előkerül a kincs. A legszebb anyagi kincs. Ezen van az igazi Istenáídás, mert tisztességes munkánk gyümölcse. bele három harangot állítottak; a lelkészlakást, amely hosszú ideig nád­dal volt födve, átalakították ; bérházat vettek ; pár ezer koronára rugó tőkét gyűjtöttek. Igaz, hogy Horváth Dezső egész 1913-ig maga tanított az isko­lában : még a tanítói oklevelet is megszerezte, hogy működése ellen senki kifogást ne emelhessen. Jó so­káig ingyen tanított és csak a jó Is­ten a megmondhatója, mennyit küz­dött e mostoha viszonyokkal, az élet és az emberek ridegségével. Horváth Dezső hosszú, munkás és áldásos élet után meghalt: vele a gyülekezet elvesztette gondozóját, atyját, ám szelleme itt maradt és érintetlen maradt az a buzgóság, egyházhoz ragaszkodó szeretet is, amit ő olyan lelkes munkával föléb­resztett és, ápolt az egyházközség tagjaiban. Enélkül a kis gyülekezet a háború, a forradalom és kommunizmus hár­mas igája alatt bizonyára összeros- kadt volna. A mostani helyettes lelkész is, aki olasz fogságból haza jőve (régi he­lyére, Lévára, a csehek miatt vissza nem mehetett, s aki mindenét, amije volt, a lévai cseh megszállás és az olasz hadifogság miatt elvesztette) csak úgy tudott a kommunizmus meg­próbáltatásai között Veszprémben megmaradni, hogy lépten-nyomon tapasztalta a hívek áldozatkészségét és szeretetét. Istenbe vetett hitén kívül a hívek szeretete volt az, ami nem engedte elcsüggedni, hanem inkább Qondunk legyen arra, hogy egész éven át legyen dolgunk, mert ahány napot munka nélkül elfecsérelünk, annyi napi munkabér a veszteségünk. Nálunk legtöbb kisgazda azért nem boldogul, dacára annak, hogy elég szorgalmasnak látszik, mert az egész hosszú telet, mikor a mezei munka szünetel, tétlenül, pipázva tölti el ahelyett, hogy valami kézimunkát végezne. Én és két fiam számos év óta kosarat fonunk télen, másik fiam és két legényunokám sepiüt köt, az asszonyok, leányok fonnak, szőnek s a télen át megvarrják az egész évre szükséges ruházatunkat. De még az iskolából kimaradt gyermekeknek is adok dolgot: a kisebbek fogpiszkálót faragnak. Lehet azt is értékesíteni. Boldogulásunkhoz az is hozzá tartozik, hogy embertársainkkal bé­kében, szeretetben éljünk. Ne perle­kedjünk össze minden csekélységen. Ha embertársainktól némi bántódás is arra ösztönözte, hogy: akármi törté­nik is, bármennyit kell is nélkülöznie, ki fog tartani mégis a végletekig. A hívek, ismervén egyházközségük nehéz helyzetét, többszörösen gyűj­tést rendeztek, amire különösen akkor lett szükség, amikor a kommunisták az egyházközségnek kicsi vagyonát, amely pedig csupa szegény, becsü­letes, munkásembernek keservesen összerakosgatott filléreiből került ki — elvették és meghagytak összesen 16 kor. 01 fillért és semmit többet! Azelőtt a gyülekezetnek főjövedel­mét az 1200 koronára rugó összes évi adó adta és 3300 korona házbér; ehhez járultak a kívülről befolyó (ál­lamsegély, gyámintézet stb.) segélyek. A gyülekezet ugyan legutóbb az egy­házi adót a duplájára emelte, de vi­szont a kommunista világban elvesz­tette a házbéreket. A politikai hely­zet fordultával megint rendelkezik a házbérrel, csakhogy a két bérház javítási költségei már eddig is fel­emésztettek 1000 koronát, a városi mindenféle adók összege 500 korona, tehát az év végéig biztos jövödelmtil csak a duplájára emelt egyházi adó: 2400 kor. szolgál, aminek nagy része még csak ezután folyik be a pénz­tárba. A szeptember 26-án lefolyt köz­gyűlés elhatározta, hogy minden egyháztag rendes évi adóján fölül legalább 25 koronával járul a kiadá­sok fedezéséhez. Ez az áldozatkész határozat egyelőre megoldotta a leg­égetőbb anyagi kérdéseket, annál is ér, ne szaladjunk azonnal ügyvédhez, akik (tisztelet, böcsület a kivételeknek) egy pörből tizet is csinálnak és sok esetben a perlekedők nem szabadul­nak meg addig, míg csak teljesen tönkre nem mennek. Ez a kincskeresés titka röviden elmondva. S ha kedves öcsém követni akarsz ezen az utón, szívesen látlak nálam: bővebb felvilágosítással is szolgálhatok. Ebben hát nincs semmi ördön­gösség, ellenben a hozzá vezető út a lehető legegyenesebb. Köszönöm kedves bátyám az okos tanítást s ha nem leszek terhére, majd még kérek is belőle, — mondta a fiatal gazda. Csakugyan az volt a titka Takó Gábor boldogulásának, amit elmon­dott. Első sorban is, mint említé, az összetartó, családi szeretet folytán munkájuk értéke megkétszereződött. Esténkint, vacsora után mindig egy kis családi tanácskozást tartottak az

Next

/
Oldalképek
Tartalom