Harangszó, 1919

1919-10-12 / 40-41. szám

1919. október 12. HARANQSZÖ 209. inkább, mert sokan 50— 100—200 koronát is fölajánlottak. De közbejött a pénz értékének nagy csökkenése, a fehérpénz hite- létvesztettsége mindenek fölött pedig a román megszállással járó sok sú­lyos nehézség. Kívülről pedig még semmi segítség nem érkezett. A helyettes lelkésznek öt hónap óta összesen 2600 koronát tudott adni a gyülekezet s hogy ez mit jelent, az látható abból, hogy a lel­kész csupán csak ebédért és vacso­ráért — egyedül álló ember létére — havonkint 800 kor.-t fizet. Úgy hogy egyéb nélkülözhetlen életszük­ségletekre épen semmi sem marad. fis hol van még a gyülekezeti élet fenntartásához (tanító, iskola stb.) okvetlen szükséges sokféle költség! Az egyháztagok áldozatkészségét, akik eddig már úgyis várakozáson fölül lerótták az egyházszeretet adó­ját, tovább is fokozni nem Igen lehet, hiszen csak 150 tud közü'.ök az egy­háztámogató munkában részt venni s mind valamennyit sújtja a nehéz vá­rosi élet román megszállással, élel­miszer válsággal, munkahiánnyal sú­lyosbítva. Feltárta hát a helyzetet az egy­házközség vezetősége felsőbb egyházi ( átóságaink előtt is és tőlük vár hathatós segítséget. De a »Harangszó« utján tihoz­zátok is segítségért kiált, magyar evangélikus nép, a veszprémi kis gyülekezet! Meghalljátok-e ott a dúsan termő magyar mezőkön a ti hitbuzgó, de erőtlen evangélikus testvéreitek kérő szavát. Megértitek-e ti, evangé­likus falvak népe, 150 hitben erős, de anyagiakban nagyon is gyenge hittestvérnek remegő aggodalmát, akik nem maguknak kérnek, nem magukért aggódnak, hanem azért az anyaszentegyházért, amelynek négy­száz év óta munkálkodó lelke eddig rájuk is kiterjesztette áldott erejét? Engedhetitek-e, hogy elnémuljon az az ének, utolsót csendüljön az a ha­rang, amelyik ott a inás vallásuak tengerében már egy évszázad óta hirdeti az evangéliom igazság és az Isten dicsőségét? Mert elnémul az ének, utolsót csendül a harang, ha ti meg nem érzitek a végszükséggel küzködő kicsi hajó veszedelmét. Mindenhol, ahol e sorokat olvas" sátok, gondolatban egy testvér kérő keze nyúl felétek; annak az anya- szentegyháznak egyik zsenge gyermeke ő is, amely titeket is vigasztal, erősít és Istenhez vezet És lélekben egy szelíd h3ng szűrődik szívetek ajta­jához: »Valamint cselekesztek eggyel az én kicsinyeim közül, én velem cseleksziteki. . . * A veszprémi válsággal küzdő gyönge gyülekezet segély kiáltását azzal a reménységgel közöljük, hogy evangélikus híveink közül sokan meg­hallják és a maguk baját, küzdelmét felejtve készséggel sietnek a sokkal nagyobb bajban, küzdelemben vergődő hitrokonok támogatására. Egy-egy gyülekezetből legjobb az adományokat a lelkész vagy tanító utján egy ösz- szegben a veszprémi lelkészi hiva­talhoz küldeni. Sok morzsa nagy kenyérré tud növekedni, csak sokan legyenek, akik egy-egy morzsát nem sajnálnak! Luther jelleme. Szenvedélyessége. Folytatás. Szenvedélyesnek a heves termé­szetű embert nevezzük, aki a kívülről jövő, vagy belül támadó hatásoknak egész lelkét átengedi s amit tesz, ha­tározottan, erélyesen, egész leikével t< szí. Luther szenvedélyes ember volt természeténél fogva. Már gyermek­korában olyan forrón szereti kis test­vérét, hogy anélkül még az étel és játék sem Ízlik neki. Lelkének szenvedélyességét mutat­ják azok a nagy belső megrendülések, amelyek következtében előbb a zár­dába lép, utóbb pedig hadat üzen a zárdái életnek s az egész egyháznak. Heves odaadással veti magát a zár­dái testsanyargatás alá, úgyhogy csaknem tönkre teszi egészségét, majd meg heves odaadással lép a refor- mátori útra, úgyhogy odaszánja ma­gát testesttil-lel k estül, ha mindjárt életébe kerül is. Istent és az ő ügyét lobogó tűzzel szereti. Ezt mondja: »Egész életem néked szolgál és nem magamnak, mert házába, szép hajadon leányát elröpí­tették a házból, férjhez vitték a szomszéd faluba. Ketten maradtak az asszonnyal, de haj, hamar megakad­tak a sok dologgal, annál inkább, mert az asszony betegeskedni kezdett. Szolgalegényt fogadott akkor Takó János, de azzal sem ment sokra, noha nagy fizetést kellett neki adni. Lusta naplopóra akadt benne, aki azonfelül durván bánt az állatjaival is. így aztán úgy járt Takó János, hogy minden munkájával megkésett. Rétjét akkor kezdte kaszálni, mikor testvérei rég be is takarították. S még ne­gyedrészét sem kaszálta le, mikor megjöttek a nagy esőzések s az árvíz, ennek folytán majdnem az összes szénatermése elrothadt. Hasonlókép­pen járt a többi munkájával is. Egy napon aztán akárcsak a bib­liai tékozló fiú, visszatért az ősi gzü- löi házba, bűnbánó szívvel, lélekkel. — Visszajöttem édesapám s itthon öreg apa elnöklete alatt. Megbeszél­ték, hogy a következő nap mit fognak dolgozni. Ha valami kis nézeteltérés merült fel köztük, az öreg szeretet­teljes szava döntött abban s a gyer­mekei, unokái engedelmeskedtek neki. Végül nem feledkeztek meg arról sem, hogy nemcsak a testnek, hanem a léleknek is szüksége van táp'álékra, tógyikük-másikuk fennhangon olvasott ^w a bibliából és más hasznos lélek- nemesitő, szórakoztató könyvekből az egész család számára. Vasárnaponkint pedig mindannyian (az ebédről gondoskodókat kivéve, de azt is vasárnaponkint felváltva vé­gezték az asszonyok) ünneplőbe öltö­zötten mentek az Isten házába, a Mindenható iránti kötelezettségüknek is eleget tenni. Gyönyörűség volt i nézni, amikor a nagyszámú család páronkint felvonult a templomba. Egyszer azonban az ó családjukban is beállott a szakadás. Úgy történt | ugyanis a dolog, hogy János feleségét föibújtogatták a rokonai, hogy így, meg úgy, miért dolgoznak a közösre, mikor nekik csak egy gyermekük van, az is már felnőtt s dolgozik a csa­ládban. Amazoknak pedig egész s^reg apró gyermekük van s élnek a közös­ből. Jánost aztán a felesége ösztönözte hol szép szóval, hol perlekedéssel, hogy kérje ki a jussát s dolgozzanak saját maguknak. Míg végre János elő­állott kérelmével édesapja előtt. — No, jól van, fiam, — mondta az öreg Takó elszomorodva, — ha már az irigység ütött tanyát szívetek­ben. gazdálkodjatok csak magatoknak. Átadok huszonöt hold földet és a fölszegi házamat. Az lesz a te örök­séged s aztán semmi keresni valód se legyen többé rajtam, sem a test­véreiden. Majd meglátod, hogyan boldogulsz I Takó János tehát önálló gazda lett. S alig költözött az örökségül kapott

Next

/
Oldalképek
Tartalom