Harangszó, 1919

1919-10-12 / 40-41. szám

X. évfolyam. 1919. október 12. 40—41. szám. As ^ ' Felelős szerkesztő és kiadó: SZALAY MIHÁLY. Társszerkesztő: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovászpatonára (Veszprémm*g>e), előfi­zetési dijak, reklamációk a HARAN08ZÓ kiadóhiva­talának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Szerkesztő s a kiadóhiva­tal vezetője: CZIPOTT GÉZA 8ZENTQOTTHÁRD (Vasvármegye.) A „Harangszó" előfizetés ára: egész évre közvetlen küldéssel 10 kor., csopor­tos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 8 korona. A „Harangszó" terjesz­tésére befolyt adományok­ból szórványban lakó hí­veinknek Ingyenpéldányo­kat küldünk. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Megjelenik minden vasár­nap. Intés. Óh, sohse valid igaznak, Mit sok balga hirdet, Hogy a hit csak bölcsek álma, Csak egy lázas ihlet, Hogy nem egyéb, mint egy gyorsan Kialuvó szikra, Nem oromra épült vár, nem Ingathatlan szikla. Óh, sohase hallgass a sok Hamis prófétára! Hit az ember életének Ormon épült vára. * Az üldözött szív és lélek Csak ebben lei enyhet, S vigasztalást, ki az élet Harcai közt szenved. Hittel járj az élet útján, Hit legyen vezéred; Ha ez vezet s ezzel küzdesz, Üdvödet eléred. Hittel küzdve, élted terhét Könnyűnek találod ; Hittel várva, lágy álommá Válik majd halálod. ALMÁSY BRÚNÓ. ^ Effata! Az evangélisták feljegyzései sze­rint Üdvözítőnk nemcsak lelkiekben volt az emberiségnek legnagyobb or­vosa, hanem testiekben Is. Gyógyí­tási módszerét az jellemezte, hogy előbb mindig imádkozott a mennyei Atyához segedelemért s azután pa­rancsolt. Ezt az eljárást követte an­nál a nehezen beszélő süketnél is: ott is előbb fohászkodott, aztán pa- ^rancsolt, még pedig ezzel az erélyes szóval: effata, azaz nyilatkozzál meg! És amint parancsszavára az a ter­méketlen fügefa a fővárosba vivő utón azonnal elszáradt s a tengernek tajtékzó hullámai elcsendesedtek ; amint a naini ifjú felült koporsójá­ban és Lázár kiszállt négynapos sír­jából : hasonlóképen tűnt el egyszerre a betegség parancsszavára: megnyi­latkoztak a süketnek fülei, megoldód­tak nyelvének kötelékei és helyesen kezdett szólani Csoda volt ez talán ? Szemünkben annak látszhatik, a valóságban azon­ban nem volt, nem lehetett az. Mert ha jobban ki tudnánk emelkedni a földiségnek sokszor szennyes levegő­jéből, tisztultabb légkört keresve ma­gunknak ; ha az ima erősebben, bensőségteljesebben kapcsolna ben­nünket Istenünkhez; ha Ö volna re­ményünk, blzodalmunk, legfőbb és egyetlen igazi segélyforrásunk: akkor mi is képesek volnánk némákat be­szélőkké, süketeket hallókká tenni. Hogy csak egy példát hozzunk fel: Luthernek erős hite, bátorsága, el­szántsága nem tett-e beszélőkké szá­zakat, kik eladdig némán hallgattak, nem nyitotta-e meg sok helyütt a süketnek vélt emberi füleket az isteni ige meghallására ? Egyházi életünkben is a némaság­ból, süketségből való nagy ébredésre van szükség. S ha ez másképpen nem megy, ezt az erélyes szót kell minden hívünk fülébe beledörögnünk: effata, nyilatkozzál meg I Múljék, el vagy legalább gyengüljön végre fü­leinknek süketsége, érzéketlensége az isteni igével szemben, szűnjék meg valahára a vasárnap nem va­sárnap lenni annyi evangélikusra nézve, hogy igy az Úrnak házában az igehirdetés hallgatása, a közös ének és itna következtében összerop­panjon a nemtörődömség vastag ké­regfala, megolvadjon vallási közö­nyösségünk kemény jégtáblája. Nyilatkozzál meg! A rossz, a gonosz, az aljasság, az elvetemedettség már rég utat törtek maguknak s amit még nem tudott kiváltani az ötödféléves szörnyű háború az emberi szívekből, kiváltódott, megnyilatkozott az teljes­séggel a kommunizmus véres nap­jaiban. Ha tehát nem kételkedünk abban, a mit tudósok állítanak, ami­nek igaz volta felöl én meg vagyok győződve, hogy t. i. minden emberi kebelben van egy jobb, nemesebb érzés, mely öntudatlanul az Istent keresi, az után vágyódik, akkor legyünk rajta, hogy ez a jobb, ne­mesebb vágy megnyilatkozhassék éle­tünkben. Vagy talán már annyira jutottunk, annyira hitetlenekké lettünk, hogy erre képtelennek érezzük ma­gunkat? Akkor nyissuk fel imára szívünket s így kiáltsunk az ég felé: Uram, segíts nekem az én hitetlen­ségemben! Fogadjuk meg, hogy ren­des látogatói leszünk az Isten temp­lomának, olvasói a bibliának s az ott hallottak és ebben olvasottak fölött húsz, vagy csak tiz percig is elgondolkodunk. Ha így cselekszünk, lehetetlennek tartom, hogy az Isten­adta jobb, nemesebb indulat és törek­vés meg ne mozdulna bennünk. Azért amivel e sorokat kezdtem, azzal szeretném befejezni is: effata, nyilatkozzál meg I Ha gonoszsággal rakva a mi bensőnk, hogy saját szemeinkkel is meglássuk és meg­utáljuk azokat, ha tiszta vágyak és érzések töltik el, hogy ezeknek ra- gyogtatásával is dicsőítsük Istent és fiát, a Krisztust, ki mindent jól cse­lekedett. Vájjon kinél-kinél közülünk melyik eset forog fenn ? Gondolkod­junk ezen ! Horváth Sándor. »Szenved-e valaki köztetek? Imád­kozzék. Öröme van-e valakinek? Dicséretet énekeljen.« Jak. G, 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom