Harangszó, 1919

1919-09-17 / 32-33. szám

176.

HARANOSZO.

1919. augusztus 17.

gyorsan rohanó vízbe taszította. A remete eliszonyodva és türelmét vesztve kiáltott reá: »Hazug vagy és istentelen! Megcsaltál, mert az lehetetlen, hogy amit mutatsz, Isten utai volnának l<

Ebben a pillanatban az idegen angyallá változott és igy szólt a remetéhez: »Légy nyugodtI Mindjárt megmagyarázok mindent. Az a serleg, amelyet attól a derék embertől elvettem s a fukar uzsorásnak adtam, meg volt mérgezve. Az a szegény szorgalmas ember, akire a házát rágyújtottam, házát újra fölépíti, mert a romok alatt kincset talál, amely neki és családjának egész életén elég lesz. Az az ember, akinek gyermekét a vízbe dobtam, nagy gonosztevő és a fiából, akit elkényeztetett, gyilkos lett volna. Halála az apát megtérésre fogja indítani, a gyermek pedig szintén jó és biztos helyen van.

A remete álmából fölébredve így szólt: Bizony igaz: Mely igen ki- kutathatatlanok az Isten Ítéletei és kinyomozhatatlanok az ő utai!

Végezzünk Fáy András szavaival, akinél egy sorsával és Isten intézkedéseivel elégedetlen embert így int a neki megjelent tündér: .»Tanuld meg példádból, halandó, hogy a természet rendje, az emberek sorsa oly bölcs, hatalmas és irgalmas kezek között vagyon, hogy ha ti azokat, mint mi égiek szemlélhetnétek, csupa háladatossággá olvadnátok által. De ha ti gyarló, véges elméhusz kopejkát — váltsd ki rajta a meleg kendődet.

Keresztet vetett magára az asszony, keresztet vetett Avgyéjics is és kiki- sérte az asszonyt.

Elment az asszony. Avgyéjics evett a zöldséglevesből, eltakarította az asztalt és leült munkájához. Dolgozik, dolgozik, de az esze az ablakon jár. Mihelyt elsötétül az ablak, mindjárt felnéz, hogy ki megy el arra. Mentek ott ismerősök, ismeretlenek és nem akadt köztük egy feltűnő sem.

De ime látja Avgyéjics, hogy az ablakkal szemben megállt egy öreg kofaasszony. Almát visz kosarában. Már csak kevés van nála. Úgy látszik, a többit már eladta s a vállán egy zsákot tart forgáccsal. Úgy látszik, valamely építkezésnél szedte össze s most viszi haza. Hanem az is látható rajta, hogy a zsák nagyon meghúzta a vállát Át is akarja tenni a másik vállára; leereszti a zsákot, leteszi az

tekkel az örök végzés láncfüzetén egy-két szemen, melyek milliárd más szemeket kötnek össze, el nem tudtok menni, ne véljétek mindjárt azt, hogy a lánc megszakadt s tán nincsen is, aki annak végpercét tartsa.«

Wilson a bibliáról.

»Egyetlen egy nagy nemzet sem élheti túl a saját kísértéseit és dőreségeit, ha csak nem oktatja, tanítja gyermekeit az Isten igéjére. Tudom, hogy nekem, mint tanítónak és kormányzónak polgártársaimmal együtt szívvel, lélekkel ezen a fundamento- mon és kizárólag esek ezen kell áll- nom. Mert a nemzetek és az egyesek igazságának ebből kell sarjadnia. Sajnálom azokat, akik a szentirást nem olvassák mindennap.

A biblia a legsajátosabb könyv minden könyv között, mert valahányszor a bibliát felütöd, egy-egy régi szó. melyet talán már százszor hallottál, uj jelentőséggel és fénnyel ragyog feléd.«

A nádoráé vallástétele.

József főherceg édesanyja, a buzgó evang. vallású Mária Dorottya, mikor az evang. egyházért való munkájában folytonosan akadályozták és mostoha fia, István nádor is azt ajánlotta neki, ne vegyen részt a vallásos

almás kosarat s elkezdi a forgácsos zsákot rázni. De míg a z.-ákot rázza, előugrik valahonnan egy sapkás fiú, kikap a kosárból egypár almát és el akar illanni vele De az öreg asszony hirtelen megfordul és megkapja a fiút a kezénél fogva. Elkezd erre a fiú kapálődzni, ki akarja magát szabadítani, de az asszony megfogja mindakét kezével, leüti a sapkáját és megragadja az üstökét. A fiú visít, az asszony szitkozódik.

Arra sem ér rá Avgyéjics, hogy az árt az asztalba üsse, csak ledobja a földre, kiugrik az ajtón, meg is botlik a lépcsőn, úgyhogy az okuláját is leejti. Kiszalad az utcára. Az öreg asszony abajgatja és szidja a fiút s be akarja vinni a rendőrségre. A fiú védekezik és azt mondja: Én nem vettem el az almádat, hát miért ütsz? Eressz el 1

Avgyéjics szét akarja őket válasz- I tani. Megfogja a fiú kezét és így szól:

összejöveteleken, mert ezt az udvar nem jó szemmel nézi, ezekre a szavakra fakadt: »Ha ismét utamba állnak, ón semmi gyalázattól sem riadok vissza a Krisztus ügyéért. Protestáns hitfeleimet nem tagadom meg; együtt akarok velük élni, szenvedni és meghalni.«

Mikor kedves papja, Bauhofer György bevallotta előtte betegségét és családi bajait, a nádorné a maga sorsával vigasztalta: »0 kedves barátom, én szeretem, hogy sok keresztet kell hordoznunk. Nemde, Bauhofer, önnek ezt még senki sem inondá? Csak az a jó, hogy mi tudjuk : Istennek a keze van rajtunk, míg az istenteleneket az ő lába éri.«

Luther jelleme

Önzetlensége.

Folytatás.

Már Luther nyíltságánál és igaz- lelküségénél láttuk, mennyire nem akart többnek látszani, mint volt s mekkora belső vívódásokat élt át, csakhogy az igazságot megismerje és elsajátítsa. Minderre csak önzetlen ember képes. Luthert sem a nyugalmára, kényelmére, sem a jövőjére és hírnevére való tekintet nem tudta visszatartani az igazság kutatásától, hirdetésétől és érte való küzdelemtől, mert annyira önzetlen volt, hogy semmit sem adott önmagára.

Amint bizonyossá lett Isten kegyelméről, nem nézett többet önmagára,

— Ereszd el, néni, bocsáss meg neki az isten nevében.

— Majd megbocsátok én neki, de úgy, hogy hetven esztendős korában is megemlegeti. Viszem a semmire- valót a rendőrségre.

Elkezdte Avgyéjics az öreg asz- szonyt kérlelni:

— Bocsásd el, néni, nem lop többet Bocsásd el, az Istenre kérlek.

Eleresztette a fiat az öreg asszony, az el akart futni, de Avgyéjics visz- szatartotta.

— Kérj bocsánatot a nénitől. És többet ilyet ne tégy. Én is láttam, hogy kivetted az almát.

Sírva fakadt a fiú s bocsánatot kért az öreg asszonytól.

— No, jól van. Most pedig nesze: itt van egy alma. S ezzel kivett Avgyéjics egy almát a kosárból és a fiúnak adta.

— Megfizetem, néni, — mondta eközben az öreg asszonynak.