Harangszó, 1919
1919-05-11 / 18-19. szám
1919. májas 11. HARANQS2Ó 119. likvidáló politikai megbizottja a népbiztosság munkájáról a következő nyilatkozatot tette: — Mi az egyház és az állam szétválasztását végezzük, az úgynevezett szeparációt. A másik dolgunk a szekularizálás, vagyis az összes egyházi vagyonnak köztulajdonba vétele. De nemcsak tisztán egyházi dolgokkal foglalkozunk, hanem a régi vallásügyi minisztériumban kezelt vagy felügyelt alapítványok köztulajdonba vételével is. A vidéken igen sok a félreértés : nem értik meg az egyház és az állam szétválasztását. A szeparáció értelmében sem az állam, sem annak egyes szervei, tehát a helyi szovjetek sem foglalkoznak többé az egyház ügyeivel, nem utalnak ki semmi segélyt a felekezetek számára, de papjaikat sem csaphatják el vagy nevezhetik ki. Ez az egyes hitközségek belső dolga: ők tartják el önkéntes adományokból a papot, tehát ők határozzák meg, hogy kit akarnak papként a községben tartani. így tehát teljesen helytelen, hogy a direktóriumok záros határidő mellett kitiltják az egyes felekezetek papjait a községből és éppen ilyen helytelen, hogy a prédikációk tartását, szertartások végzését megtiltják. A direktóriumok V- csak azt kisérik figyelemmel, hogy nem-e követ el a lelkész vagy a hitközség a Szovjet-köztársaság ellen valamit és ebben az esetben a vétkest könyörtelenül a Forradalmi Törvényszék elé állítja. Vallását mindenki szabadon gyakorolhatja. Ezért hagyta meg a Szovjet-köztársaság a templomokat továbbra egyházi rendeltetésük mellett. Ha az egyes községekben nem lesz annyi hivő, amennyi a pap eltartását és a templom fenntartását biztosítani tudja, az egyházközség magától megszűnik és a templom természetesen más rendeltetésnek fog szolgálni. A hitoktatás tekintetében a régi keresztények álláspontján vagyunk. Tanítsák a lelkészek a templomban hitre az önkéntesen jelentkező gyermekeket, mprt ezáltal a hit is nagyot nyer az iskolából kikerülvén, az állam nem irányítja a hitoktatás szellemét, mint ezt eddig a folyton váltakozó politikai irányok tették, hanem a felekezetek a maguk független szellemét plántáthatják a gyermekekbe. De szolgálatot tesz ezzel az állam a felekezeteknek azáltal is, hogy munkára kényszeríti a papságot, amely eddig hat napon át feléje se nézett a hívőknek, fontosabbnak tartván a tarokkpartik összeállítását és csak a hetedik napon boldogította hívőit csapni való rossz prédikációval. A hívőknek tehát ép a vallásosság szempontjából érdekük, hogy követeljék a hitoktatásnak az iskolából való kikapcsolását és kizáróan a templomban való oktatását. Az a körülmény, hogy a lelkész egyedül egyházközségének önkéntes adományából él, csak azzal a következménnyel járhat, hogy a lelkész megszabadulván az anyagi dolgokkal való bajlódástól, nem fog kincseket szerezni, hanem kizáróan híveinek adja egész tevékenységét: szorgalmas, munkás emberré válik. Csak a mágnásoknak és kapitalistáknak minden egyéb pályára hasznavehetetlen tagjai nem fognak úgy, mint eddig, az egyházi pályára tódulni, mert tudják, hogy a püspöksüveg nem aranyból és drágakövekből tevődik össze, hanem komoly munkát jelent, amilyent Krisztus és az apostolok négyes fogatok nélkül végeztek. Ami az egyházi vagyont illeti, az tisztán csak a krisztusi testvériség megvalósítására fog szolgálni. Eddig csak papíron volt meg a testvériség, ezután valóra lesz váltva, mert gazdaságilag is egyformák lesznek az emberek, nem lesznek szegények és gazdagok, csak az irás szava érvényesül : aki nem dolgozik, az ne is egyék. A nagy papi birtokok azoké a földmunkás testvéreinkké lesznek, akik maguk dolgozzák meg a földet. A kolostorokba bevonulnak a proletárgyermekek ezrei, hogy jó ellátásban és nevelésben részesüljenek, a zárdákba betelepítjük a koldusokat, öregeket, rokkantakat és a betegeket, akiket eddig minden gondozásból kiszorított a papságtól tüzön-vizen támogatott vagyonos osztály. Nagyobb vasmegyei községben lakó hivatalnokcsalád mindenesleányt keres. Cím a kiadóhivatalban. — Jaj, szegény árva fejemnek! Jaj, nekem szerencsétlennek !. . . Már most mire tudom a drága búzámat kiszedegetni a Vencel szomszéd földjéből I — csóválta fejét a szegény együgyű s mindjárt neki is látott volna a munkának, ha a nagyszakállú öreg Botos Bence csősz rá nem támad. — Ne bolondozz, Döme, mert hátba ütlek ! .. Már hogyan lehetne az elvetett búzát a földből szemenkint kiszedegetni!. . . Eridj inkább a zsugorihoz s beszélj a lelkére, hogyha már te bevetetted az övét, vesse be ó meg a te földedet! Döme bácsi fejét vakarta töprengve, úgy ballagott el a félbajuszú Vencel szomszédhoz. Kutyáját, a kis Kop- pancsot cirógatta, babusgatta ölében az öreg, mint holmi kis babát. Félbajuszát leperzselte egyszer a gyertyaláng, a másik felét csupán azért nem nyírta le, mert féltette az ollóját, hogy vásik az éle a nyírásban. — Jaj, bátyám uram, felszántottam, bevetettem a kend földjét! — kezdte Döme bácsi a siránkozást. — Jól tetted, édes öcsém. Áldjon meg érte az Isten. Biz már nekem nehezemre esik a dolog. — Jaj, ne áldjon kend érte, mert hibából tettem, összetévesztettem kendét az enyémmel. Kérve kérem, szántsa fel és vesse be kend meg az én földemet! — Ej, ej, fiam, milyen ember vagy te! Amit a jobb kezeddel adsz a szegénynek, azt a ballal meg vissza veszed .. Hanem azért, hogy ne mondhasd, hogy nem vagyok jó ember: gondom lesz rá, hogy a te földed is megteremje a magáét . . Menj haza csak, kedves öcsém s légy nyugodtan a vetés felől Az együgyű Döme bácsi a szép ígéretben annyira megnyugodott, hogy aratásig feléje sem nézett a földjének. ! Csak akkor bámult ijedten, mikor kiballagott aratás idején sarlóval kezében, hogy az ő földjét biz csak a jó Isten vetette, be pipitérrel, konkollyal és más hasonlókkal. Azért csak learatgatta a földjét. A konkolyt ki is csépelte. A pipitért pedig a kis Ciliké leánya szedegette össze. Nagy kelete lett anaak a zordon tél viz idején. A falubeli asszonyok egymásnak adták át a törött fakilincset. Lisztet, kenyeret hoztak egy kis herbateának való pipitérért, mert szörnyen meghűltek s köhögnek a gyermekek. A szegény, együgyű ember gyermekei tehát nem éheztek a hosszú télen át, noha az ő búzájukat a zsugori Vencel szomszéd aratta le nagy boldogan. Ámde korai volt a zsugori öröme. Mikor már kamarába került a szép jószág, akkor érte a szomorú meglepetés. Egyik éjszakán eltűntek i a kamarából a búzával telt zsákok.
