Harangszó, 1918

1918-02-03 / 6. szám

42.

HARANQSZÓ.

1918. február 3.

háztői megszökött volna a férfi, ha neki szakadt volna a nyakába annyi teher, amennyit az asszonyok már idestova négy év óta hordoznak.

De bevallom azt is, hogy a választójognak nem tulajdonítok akkora jelentőséget, hogy annak megadását jutalomnak tekinthetném. A képviselő- választásra olyan kevésszer nyílik alkalom, hogy már ezért sem tekinthető valami nagy jutalomnak. “A képviselőválasztást nem is jognak, hanem inkább kötelességnek kellene tekinteni, egy igen komoly, igen nehéz, és igen fontos kötelességnek. De még ha Így fogjuk is fel, akkor is azt kell mondanunk, hogy a hazának java, a népnek üdve és boldogsága nem any- nyira a képviselőktől függ, mint inkább a polgárok és polgárnők jellemétől, kötelességtudásától, felelősség- érzetétől. A legjobb törvények is csődöt mondanak, a legjobb törvényhozói szándék is meghiúsul, hogyha a rendeletek és törvények, mire végrehajtásukra kerül a sor, nem úgy hajtatnak végre, ahogyan tervezve volt. Ha magából a társadalomból nem születnek, nem indulnak ki a becsületességre, igazságosságra és jóra való törekvések, akkor az állam hajójának csavarja a levegőben forog, a hajó nem megy előre, ki van téve a szél és hullámok játékának. A törvény- hozástól, a képviselőktől csak akkor

várhatunk eredményes, derekas, jó munkát, ha az országnak társadalma erős.

Azért én minden olyan törekvést, mely a társadalomnak megjobbitását, a társadalomnak megerősítését célozza, sokkal fontosabbnak tartok e választójognál; minden olyan intézkedést, amelynek nyomán a művelődés, a jólét, az erkölcs, a kötelesség tudás emelkedik, többre becsülök a politikai játéknál, s a politikai érdekharcnál. Mert a választójog a gyenge, műveletlen, léha társadalmakban vagy játékká, vagy piszkos érdekek küzdelmévé aljasul. A legjobb törvény is tehetetlen ott, ahol a társadalom a törvény fontosságát nem érti meg, vagy pedig addig csür-csavar rajta, mígnem alacsony érdekeinek szolgálatába hajtja.

Erre való tekintettel pedig azt kell mondanom, hogy a nő választójog nélkül is végtelenül fontos szolgálatot tehet az államnak. Viszont az állam, ha méltányolni és megjutalmazni akarja a nők nehéz, értékes munkáját, ezt a jutalmat sokkal inkább megtalálhatja, ha megtalálni hajlandó, más téren; azon a téren, amely a nő hivatásába, a nő életkörébe vág. A nőnek legkiválóbb, legsajátossabb. Istentől rendelt hivatása az anyaság Ha az állam megvédelmezi az anyát, ha gondoskodik az özvegyekről és a

kiskorú árvákról, ha nem engedi, hogy a szoptató anyának testi erejét kizsarolja a nehéz munka, ha gondoskodik arról, hogy a serdülő árváknak megfelelő élelmük és ruházatuk legyen, sokkal többet tesz a nőkért, sokkal helyesebb módon jutalmazza a hűséges hivatásbetöltést, mintha alkalmat ad nekik arra és jogot ad nekik arra, hogy öt vagy hat, vagy tiz esztendőben egyszer leszavazhassanak egy jelöltre.

A nők családi helyzetének, a nő és férfi egymáshoz való viszonyának szabályozása szintén ide vág. A mostani gyermekvédelemben, annak egész t rendszerében a szülészeti klinikáktól az árvaházakig és a menhelyekig megtalálható az a ferde egyoldalúság, hogy csak a gyermek megmaradását, csak a gyermek jövőjét tartja szem előtt, majdnem teljesen figyelmen kívül hagyva az anyát, a nőt. Holott isteni jogon, természet szerint az anyát nem lenne szabad elválasztani a gyermektől, anyát és gyermeket egyformán kellene segíteni. A gyermekvédelmi rendszerünk alaphibája abban található, hogy az állam a családok megerősítésére nem érezvén magában elegendő erőt, a gyermek kedvéért elnézi, megtűri, hogy az apák, a férfiak minden felelősséget és kötelességet lerázzanak magukról, a gyermeket átadván a lelencháznak, a 1

Tárca.

Tábori őrsön.

Havas tisztás. A szelíd hold reszkető sugára Rávetödik vártán álló, magyar katonára, Vártán álló, magyar őrszem sápadt orcájára, Sápadt, halvány orcájáról felvont szuronyára.

Magyar őrszem merőn néz a havas éjszakába, Lelke elszáll otthon hagyott, fehér kicsi házba. Ajka reszket s lobogó láng gyűl ki a szemébe!.. Felhők mögé elbújt a hold... Nem is veszi észre.

Éles, metsző szél süvít át havas, néma tájon, Az őr lelkét elringatja édes, bűvös álom. Nem látja, hogy át ellenben bokrok sűrűjébe’ Halálthozó, vészes fegyver meredez feléje.

Megtöri a néma csendet puska, durranása. Hosszú, éles jaj-kiáltás hangzik fel utána. Sápadt magyar piros vérét beissza az árok. Háborított, fehér tájon csak egy varjú károg..

HORVÁTH IMRE.

A hála virága.

Elbeszélés.

— Irta: Csite Károly. —

V..

Egyezerkilencszáztizennegyedik évi március hó elején uj bimbót hajtott

az özvegy Szabadosné csodás hálavirága. Reményteljes szívvel, boldogan mutogatta az öreg néni minden ismerősének a féltve őrzött nagy kincsét, amely hite szerint előre jelzi, hogy valami nagy örömet készit elő számára a gondviselés.

Még szebb virága, kincse volt a másik özvegynek, melyet, azaz akit nem kellett senkinek sem mutogatni, mégis soha annyi ifjú legény nem sétált az utcájokban, mint mikor az az igézetes szépségű, szivet megejtő csoda virág virított a tavasz minden pompájával, varázstüneményével.

Ámde sétálhatott volna a fél világ minden daliás ifja a kis város Nagy- köz-utcájában, mégsem kandikált volna ki a zöld zsaluk közt az öreg Botfayné szépséges virágszála, noha mindig az ablaknál varrt lankadatlan szorgalommal a rózsás arcú, ragyogó szemű, örökké mosolygós szép leányzó.

Vasárnap délutánonkint azonban valami ismerős hangra, zajra kinyílt villámgyorsan a kis ház zöld zsaluja s kihajolt Rozika az ablakon. A piac felől tüzes pej paripán még tüzesebb

mokány, fekete bajuszu, hamvas barna arcú, szittya magyar legény vágtatott 1 feléje.

Nosza a következő percben becsa-. pódott a zöld zsalu, ellenben kinyílt azonnal a ház kapuja s befordult rajta a vágtató lovas.

Szabados Győző, a zsinoros magyar ruhás, délceg legény leugrott lováról, kezét nyujtá Rozikának, aki a következő pillanatban vőlegénye paripáján termett, könnyed szökelléssel.

— Gyi, Piros! vigy el engem a hetedhét országi tündér király várába !

— Elmehetek-e én is, tündér király-kisasszony, a szép mese hazájába ? — kérdezte az ifjú, a boldog ság ragyogó sugárzásával csillogó fekete szemében.

— Eljöhetsz, ha utói érsz, szépséges tündér királyfi! — mondta vissza tekintve Rozika édes mosolygással, aztán megindult a paripa, vágtattva vitte a leányt, végig a hosszú hátsó udvar kertjén.

Szabados Győző boldog merengés- • sei nézte, bámulta a szép tüneményt', s aztán utána iudult a tündér mese-