Harangszó, 1918
1918-02-03 / 6. szám
1918. február 3. HARANGSZÖ. 43. menhelynek, az anyát pedig a nyomornak és a gyalázatnak Férjhez nem ment nők és meg nem nősült férfiak tehetnek igen nagy szolgálatot az államnak és társadalomnak. Árvaházakban és menhdye- ken is növekedhetnek fel igen derék emberek. Aminthogy a háborúban is nagy szolgálatot tehet olyan ember is, aki nem áll a fronton, fegyverrel a kezében. De a hadsereg ereje elvégre is azoktól függ, azokban van, akik fegyverrel harcolnak. A társadalomnak, az államnak ereje is a családokban van s attól függ, hogy a családokhan az apa és az anya hogyan teljesitik Istentől reájuk rótt kötelességeiket. Röviden összefoglalva: sem férfiúnak, sem a nőnek nem a legfontosabb teendő e a képviselőválasztás, nem legszentebb joga a szavazati jog. j Valamennyiünknek legfontosabb teendője a bűn, az önzés, a fösvénység i és az igazságtalanság elleni harc, s valamennyiünknek legelemibb joga a ; becsületünkhöz és megélhetésünhöz való jog. A nők szavazati jogát szi- í vesen látjuk, de látjuk azt is, hogy a nőknek jelentősebb és életbevágóbb dolgokhoz is joguk van, mint a szavazáshoz. Reméljük azokat is meg fogják kapni. A választótanok. Most, amikor olyan közel vagyunk még a reformációnak a négyszázados jubileumához, a reformáció iránt való hálánkat azzal is méltó és helyes dolog lerónunk, ha fölujitjuk emlékezetünkben evangélikus egyházunknak az alapvető nagy igazságait. Amikor ezt akarjuk tenni, akkor úgy járunk el leghelyesebben, ha szembeállítjuk ezeket a nagy igazságokat azoknak az egyházaknak a tanaival, amelyek a mi nagy igazságainkat nem fogadják el, hanem velük szemben más tanításokat hirdetnek. Ezeknek az egyházaknak a tanításával szemben derül ki legtisztábban a mi hitünknek az igazsága. Azokat az egyházi tanokat, amelyekre nézve a mi egyházunk a többi egyháztól eltér, választótanoknak nevezzük. Mivel hazánkban az ev. hívek legnagyobbrészt a róm. kath. és a ref. egyházaknak a hívei hozott élnek és közülök többen az u. n. baptistákkal is érintkeznek, azért a római katholikusok, a reformátusok és a baptisták tanításaival kell összevetnünk egyházunknak az igazságait. I. A róm. kath. és az ev. egyház között lévő különbségek. A róm. kath. egyháznak a tanításától igen sokban eltér a mi egyházunk tanítása. A főbb eltéréseket a Krisztus tanításának forrásáról, a megiagazu- lásról, a szentekről, azoknak a képeiről és ereklyéiről, a bünbocsánatról, a szentségekről, az egyházról, a papságról s pápaságról és az ünnepekről s szertartásokról szóló tanokban fogjuk föltüntetni. 1. Krisztus tanításának forrása. A róm. kath. egyház Krisztus tanításának forrásául nemcsak a Szent- irást tekinti, hanem a szájhagyományt is. Azt állítja ugyanis, hogy Krisztus és az ő apostolai többet tanítottak annál, ami a Szentirásban meg van írva és tanításuknak ez a meg nem irt része szájhagyományban maradt reánk. A kath. egyház ezt a szájhagyományt nemcsak hogy teljelen egyenlőrangu forrásnak tekinti a Szentirással, hanem még annak föléje is helyezi, azt mondván, hogy a Szentirás csak egy részét tartalmazza az isteni kijelentésnek, mig a szájhagyomány az egész isteni kijelentést. Valamely tan tehát akkor is isteni kijelentés lehet, ha nincsen meg a Szentirásban, de megvan a szájhagyományban. Ennek eredményekép származtak a miséről, a tisztitóhelyröl ! a pápaságról stb. szóló tanítások. ! Hozzá még azt is tanítja a róm. kath. egyház, hogy úgy a Szentirást, mint a szájhagyományt igazi értelme fölött csak maga az egyház, vagy > ország irányában. Alig tett előre tiz i lépést, már vele szembe visszafelé - vágtatott Rozika. — Nem szaladtam, mégis utolér- i telek! Könnyű azt utol érni, aki nem 1 tőled, hanem hozzád szalad!... A két öreg özvegy a kis ház folyo- i sójából nézte boldogan s eltűnődve taz ifjú párt. miközben felujultak ■ lelkűkben a saiát ifjúságuk boldog ) és fájó emlékei. — Vájjon, mit tartogat ezek számára la titokzatos jövő?! Nem szakitja-e ■ őket is széjjel a kegyetlen sors ?! szállta meg egyszerre a két agg szivét a sötét sejtelem. — Legjobb lesz, ha megtartják i minél előbb az esküvőjüket. Ne I halogassák már tovább, hisz nem 3 gyermekek. Most van a legszebb idejük hozzá, — mondta Szabadosné b asszony. — Igaz. igaz most ragyog az ő tr napjuk legmagasabban, nem úgy, r mint a mi férjhezmenetelünk volt az i alkony közeledtével! — sóhajtotta iBotfayné. Szabadosné esdve kérte, többször is, a fiát, hogy vezesse már oltárhoz Rozikát. Ne halassza továbbra házasságát, meit a halogatókat azzal szokta a sors büntetni, hogy folyton több s újabb akadályokat gördít eléjük. Szabados Győző, az egyik közeli falusi uradalom ispánja (faluba vonzotta kicsi korától a rajongó szive!) elkedvetlenedve hallgatta édesanyja unszolását. — Megvallom, restellem is a dolgot. Oly kevés még a fizetésem, hogy nem lehet abból családot eltartani. Keresetünket tekintve jelenleg tulajdonkép Rozika vehetne el inkább engem, mint* én őt! — mondta feleletül az édes anyja kérlelésére. — Persze, hogy kevés a fizetésed, de van azonkívül szarvasmarha és sertéstartásra is jogod Azokkal megduplázhatjátok majdan jövedelmeteket. Jó gazdaasszony les? Rozikából, nem kell félned, hogy nem tudsz vele megélni, — biztatta fiát az agg édesanya, kinek lelkében az a meggyőződés érlelődött meg, hogy mire kinyílik a virága, egy párrá kell Győzőnek és Rozikának lenni, mert különben nem lesznek boldogok, avagy széjjel is szakítja a sors őket. Á sok biztatásnak, bérlelésnek meg lett végre az eredménye: kitűzte az jfju jegyes pár az esküvője idejét pünkösd másodnapjára. A szükséges előkészületeket is megtették már. Készen állt Rozikának a maga csinálta szép kelengyéje. Az agg özvegy virágját leste most minden nap, hogy nől-e, kinyilik-e a sóvárogva várt boldog pirospünkösd másodnapjára ? Ámde oly lassan növekedett, a bimbója hogy egy hónap leforgása alatt látszólag semmit sem nagyobbodott. S ez úgy elszomorította az öreg nénit, hogy minduntalan könnyre fakasztotta a folyton gyengülő szemét. Órákig elsirdogált magában, virágja mellett ülve, mígnem egyszercsak a sok könyet hullató szemek felmondták a szolgálatot. Ép csak anyit mutattak meg neki a ragyogó szép világból, hogy lassú botorkálállással eltudott a templomba egyedül is járni, nem kellett neki még. vezető. — Jaj, jaj, mi lesz velem 'J Nem láthatom meg az én szép virágom újbóli nyilását,
