Harangszó, 1918

1918-01-27 / 5. szám

36.

HARANQSZÓ.

1918. január 27.

Ugyanekkor meleg szeretettel ajánlom a gyülekezetek, iskolák, a lelkészi tanítói és tanári karok figyelmébe a felállítandó ev. nyomda ügyét. Nagy egyházi érdek, hogy mielőbb Önálló evangélikus nyomdával rendelkezzünk. Egyházkerületünk Evangéliumi Egyesületének ez irányban meginditott munkája már eddig is szép eredménnyel járt. Közel 35000 kor. jegyzés történt eddig e célra. Nincs kétségem az iránt , hogy ha lelkészeink, tanítóink és tanáraink ez ügyet valóban magukévá teszik, ha felismerik, hogy itt nemcsak egy nyomda megszerzéséről, hanem egy magunktól elvetett, használatlanul heverő, de azért mindig éles és biztos fegyver használatba vételéről van szó, akkor a gyülekezetek, egyháztagok fellobbanó lelkesedése csodát fog teremteni s megajándékozza evangélikus egyházunkat jövendő fejlődése egy erőteljes biztosítékával. Az ev. nyomda ügyében kiküldött bizottság a közel jövőben külön felhívással keresi meg gyülekezeteink és iskoláink vezetőit. Bizalommal kérem, fogadják lelkűkbe a kérő szót s cselekedjenek úgy, mint ahogy azt lelkiismeretűk parancsolja.«

A főpásztori felhívásra reméljük, megmozdulnak azok az egyházközségek is, amelyek eddig nem ismerték fel egyházunk mai nehéz helyzetét s ebből folyó nagy kötelességüket és

kedett, erősbödött a csapongó jókedvű ' kicsikéje, az indulókat fölváltotta a csárdás nóta s fütyszóra olyan táncot ; csapott az erősen szürkülő apa és a csöpp, csitri hajú leánya, mintha csak holmi táncteremben járta volna egy ifjú pár. .

A boldog édes anya csak mosolygott s olykor kacagott is a fura, de mégis oly kedves táncokon.

— Oh, édes jó Istenem, mily szép s mily boldogító az igazi családi élet, mennyire meg tudja változtatni a férfiakat is! — sóhajtotta magában. Lám az ő ura legény korában (másoktól hallotta) az estéket és az éjjelek nagyobb részét is a kávéházakban töltötte el s most soha még csak eszébe sem jut, hogy elmenjen hazulról. De el sem lehetne küldeni az ő aranyos kis leánya mellől, aki úgyis csak akkor tud igazán kedvére játszani, mikor apuskája haza jön a hivatalból.

— A másik apát. a kedves Szabados komát is ép oly sóvárogva várta haza a kis fiacskája minden estén, akárcsak a vig, táncos Botfayt a leánya, de ő nem a játszásért, hanem a szép mesékért.

felelősségüket. Evang. sajtóra égetően szükségünk van !

A reformáció vértanúi.

Németből: Endreffy János.

VI.,

»Püspöki börtön !« ily dolgokról olvashatni abban a régi martirkönyv- ben, melyből az előbbeni történetek is valók. Honnét vették a papok vagy a római egyház a jogot hogy ily börtönöket állítsanak fel ? Mégis megvoltak ezek a borzaszíóságok a reformáció korában, melyeknek ma — ha csak leírását is elolvassuk — vér- fagyasztó hatásuk van bennünk Ilyen »püspöki börtön -be volt 1554 ben csukva egy Dionysius le Tayr nevű pap is. Életének teljes odaadásával működött a keresztyén iratterjesztés terén. Az egész országot javarészt bejárta s hosszabb ideig élt Angliában is, miglen kitört a hírhedt véres Mária alatt az üldözés. Éppen Genibe tartott, amidőn egy faluban két királyi hivatalnok könyveivel együtt elfogta és börtönbe vetette A börtönben többször kihallgatták, mig végre a királyi prokurátor elküldötte a bayeux-i püspökhöz, hol 10 napig volt elzárva a püspöki börtönben a legszigorúbb őrizet alatt. Senkinek sem volt szabad őt meglátogatni, ezért

senki sem volt tájékozva arról, hogy tulajdonképen mit követelt el és mi lesz majd vele. Ő tőle sem lehetett semmit megtudni az utókornak, mert börtönéből egyenest — megölni vitték. Az ítélet így hangzott: »Tüzha- lál avval a fokozással, hogy háromszor húzzák föl és le a lángok fölött.« Ilyen bestiális Ítéletet hoztak fölszentelt papok!

De még ez sem volt elég a klérusnak. Halála előtt kinpadra vonták s tagjait szétszaggatták, hogy mások neveit is megtudják tőle De ő hit- i testvéreit nem árulta el. A kínzó szerzetesek és barátok álnok bérdéseire igy felelt: »Az én hitsorsosaimnak száma igen nagy. Nevüket nem fogom megnevezni. De ti itt a kinpa- don oly kegyetlenül bántok velem, hogy nemsokára már itt meghalok, és nem jutok odáig, hogy a tűzben haljak meg «

Érre a hősi feleletre aztán azonnal abbahagyták a sátáni munkát és kivitték a máglyához. Olyan talyigára tették föl, amelyen az utca sarát és szemetjét szokták szállítani. Mellette ült egy karmelita szerzetes, ki még akkor is szüntelenül telebeszélte fejét. De Dionysius nem hallgatott fecsegésére, hanem a köréje csoportosuló néphez beszélt az Úrról és a hozzá való szivbeli megtérésről.

Erre megparancsolta a hivatalnok

Sok szép mesét tudott Szabados László, melyek legtöbbje még gyermekkorából maradt meg emlékezetében.

Rajongó szívvel, lélekkel hallgatta a csöpp fiú a szép magyar meseket, melyek mind a falu eleiében gyö kereznek.

— Oh, be szép lehet a falu, menjünk mi is oda, édes apám ! — mondta a kis fiú az egyik mese végeztével.

— Szép bizony, fiam ! A falu tulajdonkép a szép mese ország: — mondta az apa könnyes szemmel. Szomorú s édes emlékek viharzottak lelkében.

— Menjünk hát mi is oda lakni ! — mondta ismét a kis fiú sóvárgó

I szívvel.

— Nem lehet, lelkem fiam : bezáródott már mielőlünk a tündér ország kapuja ! . . De hadjuk e szomorú dolgot, meséljünk tovább. . .

Szép bizony az édes apa tündér i álomba ringató meséje s ép oly ked- i vés, szivet megható az édes apa játéka, tánca csöpp leánykájával, de haj, későn kezdték a gyermek mesét és a gyermek táncot. Annál inkább, mert az egyik a lidércfényü kincs után való

balga futással, vándorlással, másik pedig a füstös kávéházakban és egyéb romlott levegőjű lebujokban való oktalan virrasztással, mulatással időnek előtte tönkre tették szervezetüket. Későn kezdték s h 'mar befejezték mind a mesét, mind a táncot.

Neme töltött be még a hatodik évét sem a kis Szabados Győző, mikor búcsút mondott neki az édes apával együtt örökre a szép mese ország tündér világa. Az apa kiköltözött a folyton növekvő és nagyobbodó temető ország csendes birodalmába a i káprázatos mesék pedig vissza illantak a saját titokzatos hazájukba . .

A kis vidám, táncos Rozikának a még vigabb, öreg táncos párja: édes apukája egyik estén oly csapongó jókedvvel járta öt éves leánykájával a kopogós táncot s közbe-közbe hangosan kurjantott, hogy édes anyjuk nem gyüzött rajtuk eleget kacagni. S a nagy vidám lefekvés után mily megdöbbentő reggelre virradt fel az anya és kis leánya ?! .Az apa mozdulatlanul, élettelenül feküdt ágyán. Sziv- szélhüdés következtében úgy halt meg, hogy észre sem vették.