Harangszó, 1918
1918-12-15 / 33. szám
242. HARANQSZO. 1918. december 15. tenni. Jézus azonban nem akar az Izrael királya lenni, hanem az emberiség számára az élet kenyerévé akar válni. Azért sietve kimegy a lelkesedő sokaság közül, egyedül félre vonul egy magános hegyre, hogy az ő mennyei Atyjával társalogjon. Ott a hegynek csendes magányában végig gondolja eddigi nyilvános működését, felidézi lelkében a jóllakott sokaság lelkesedését és világossá lesz előtte, hogy ez a csodákért, kenyérért, földi javakért lelkesedő sokaság nem alkalmas az Isten országára ; annak még lélekben alaposan meg kell tisztulni s meg kell ismerni, meg kell szeretni azokat a lelki javakat, a melyek többet érnek a kenyérnél, a föld minden javainál, minden dicsőségénél. Miután az Atyával való társalgás és buzgó imádság által magát megerősítette, másnap azzal az elhatározással ment be Kapernaumba, hogy az ember igazi lelki szükségletéről, saját küldetéséről világos, félre nem érthető képet tár hallgatói elé. Ekkor tartotta a kapernaumi zsinagógában azokat a kemény beszédeket, melyek izgalomba hozták a farizeusokat és lelke mélyén megrázták a hallgatóság többi részét. Ennek a kapernaumi kemény tanításnak következménye volt, hogy rendes hallgatói közül is sokan »hátra állának.f Ez a jelenség nem maradhatott elrejtve a tanítványok előtt és mély hatást gyakorolt órájuk is; — mert nehéz olyan ügyben bízni, olyan ügyet keveseknek szolgálni, amelyet sokan cserben hagynak. — Jézus világosan látta a tanítványok ingadozását, ami különösen feltűnő lehetett Judás Iskariotes- nél, mert közvetlenül Péter vallomása után Jézus ezt a kemény nyilatkozatot teszi róla : „Nemde nem tizenketten választottalak-e titeket és mindazáltal egy tiközületek ördög?“ Mivel Jézus ennyire belátott tanítványainak leikébe, alkalmat akart nekik adni a végleges elhatározásra s azért intézi hozzájuk a kérdést: „ Nemde el akartok éti is menni?“ Nem akarta, hogy nagy, nehéz munkájában határozatlan, ingatag emberek vegyék körül, akik mind a nádszál a szélben ide-oda hajladozzanak, hanem azt akarta, hogy tanítványai és követői egyenes jellemű, határozott emberek legyenek. Jézusnak ez a kívánsága, követelése fennáll ma is! Könnyű egy lelkesült sokaság között Jézus követőjének vallani és mutatni magát, de nagyon nehéz a népszerűtlenné lett, lekicsinyelt, ellenI ségektől ostromolt názárethi prófétá- | nak kíséretéhez szegődni. Könnyű volt az ötezer ember között Jézus kenyeréért lelkesedni, de nehéz volt Kaper- naumban is Jézus követőjének vallani magát, mikor ajkairól ez a kemény beszéd hangzott:Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iandjátok az ö vérét, nem lesz élet tibennetek. A ki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Nem csodálhatjuk, ha a zsidók tusakodva kérdezték egymástól : „ Mimódon adhatja nekünk az ő testét, hogy azt együk?“ Az úrvacsorára yonatkozó ama jövendölést nemcsak hogy nem értették, hanem az egyenesen felingerelte őket. Mindennapi kenyeret kivántak ők Jézustól s az mennyei kenyeret kínált nekik. Nem értették meg és elfordultak tőle. Az emberi léleknek ezt a hangulatát mi is nagyon jól ismerjük. Az ötesztendős háború folyamán a Jézussal való összeköttetésükből sokan valami rendkívülit, valami csudásat vártak. Sokan imádkoztak az ő nevében, sokan hordozták tarsolyukban, szíveikben az ő bátorító evangéliomát. Sokan azt akarták, hogy az imádkozó embert ne fogja a golyó s annak kezébőí a háborús nyomorúságok folyamán se fogyjon el a mindennapi kenyér, ne hagyja el az erő, az egészség. Mikor azonban az emberek látták, hogy sokszor a legbuzgóbban imádkozok kezében fogyott meg a mindennapi kenyér, mikor látták, hogy a közös szenvedések senkit külön meg nem kiméinek s hogy Jézus legra- gaszkodóbb híveit is elhagyhatja az erő, az egészség, akkor sokaknak hite megingott és csalódott reménységgel kezdőnek hátra állani és Jézustól elfordulni. Ezek a hátraállók, ezek az elhi- degülők azonban elfelejtik azt, hogy a háború előtt s a háború küszöbén senki sem fordult Jézushoz, senki sem kérdezte meg: Mester hova menjünk? Merre induljunk? Az egyesek és népek szívét kétes eredetű mámoros lelkesedés tartotta fogva és a népek bosszúvágyból, hatalmi érdekből a háború véres mezején akartak leszámolni egymással. Ez nem volt sem Istennek, sem Jézusnak akarata ! Ha az emberek Jézust kérdezték volna meg, hogy hová, merre menjenek, bizonyára ezt a szelíd feleletet kapták volna : ne menjetek el a » harcok véres mezejére, mert ott a magatok számára nyomorúságot vettek ; menjetek el a békesség asztalához és ott közösen egyetek az élet kenyeréből, hogy el ne fogyatkozzék, el ne silányodjék a ti lelketek; menjetek el a szeretet oltárához és vigyetek oda annyi áldozatot, hogy a földkerekség minden nélkülözőjének jusson belőle elegendő; menjetek el az igazság oltárához és ott tanuljátok meg, hogy ti egy közös mennyei Atyának drága áron megváltott gyermekei, egymásnak édes testvérei vagytok. Mivel azonban a felzaklatott indu- latu emberek Jézust nem kérdezték, Jézus nem felelhetett, — feleltek helyette a népeket gyilkoló fegyverek, a vértől gőzölgő csataterek, melyeken Jézus csak sebeket kötözhetett, megtört sziveket vigasztalhatott. Vérözönnek, egetverő jajkiáltásnak kellett elborítani a világot, soha nem látott nyomorúságoknak kellett megostromolni a fegyvereit kevélyen . csörtető emberiséget, hogy a Jézus igazságai, a Jézus jótanácsai napfényre kerüljenek. Akárhogyan akarnák ugyanis letagadni, mindazok az igazságok amelyektől most az emberek a nyomorúságtól megváltásukat várják, nevezetesen: szabadság, testvériség, egyenlőség, emberi függetlenség, az egyenlő mértékkel való mérés, az emberi lelkek egyenlő értéke és méltósága, a munkás méltó jutalma, a nyomorultaknak a segítés- ö hez való joga, mind benne van a Jézus tanításában, evangéliomában ; csak Luthernek bátorsága kellett volna hozzá, hogy a világosság, az igazság után törők ezeket a közkincseket az emberiség számára elő hozzák. Ha az emberek Jézustól nem csodát vártak volna, hanem az ő kincses házából merítettek volna, akkor háború nélkül, vér nélkül, jajkiáltás nélkül jutottak volna hozzá azokhoz a drága kincsekhez, melyeknek most küszöbön levő birtokbavétele annyira megdobogtatja sziveiket. Azért jó a Jézussal egy utón ha- \ ladni, az ő kíséretéhez tartozni s azért jó a kirekesztetteknek, a hitükben ingadozóknak Jézus szemrehányó kérdésére figyelni: „Nem elakartok e ti is menni“ ? Feleljünk neki Péter gyors elhatározásával és lelkesedésével : „ Uram, hova mennénk, — örökéletnek beszéde vagyon tenálad! kit mi megismertük és elhittük, hogy j te vagy ama Krisztus, az élő Istennek Fia “! . j Balogh István.
