Harangszó, 1918
1918-12-08 / 32. szám
IX. évfolyam. 1918. december 8. • 32 szám. Előfizet*» Ara 86 ntirra közvetlen küldőkkel 4 K 80 t, oaoportoa küldéséé! 4 K. Kéziratok LOVÁSZPATONÁ-ra (Veszprém megye), előfizetési dl lak rsklsmárlAii « hiríNQSZÓ kladéhlvatalának KÖRMEND-re. küldendők. Előfizetést olfooad minden ev. lelkéer éa tanító TARTALOM? Csajbuk Lidiké: Borús az ég... (Vers.) — Balogh István: Maradandó a mulandók között. — Lázas szervezkedés. — Hajnal. Nem láttam még... (Vers) — Hírek. — Szerkesztői üzenetek. — A Harangszó perselye. Borús az ég... Berus az ég, bánatosan sír a szél, fperoadásról, bús enyészetei beszél. Nincs madárdal a ligeíben, nincs oirág, Combéi uesztett a faßen már minden ág. Yélgy élén a Ris pafaRra nem hajol RéR nefelejcs, a suitogó lemb alól; Yiszi a szél az elsárgulf lerclel, Hs Red bereng a lelarell réf felet, BelRemre is száll nyemaszto érzelem . v. A lermészef haldeRlása fáj ncRem. ~ „It a béRe" zeng hegyeRen és siRen, ‘Vem derül az eddig bús arceRen. lenneR haza, egyre a $és daliáR, ftifi. érfúnR a peres harceRaf rioáR, begy neRiR a peres RúzdelmeR helyet, BéRés et£en adjen csendes enyh-helyeb hgyüt érzeR azeRRal, RiR érülneR, IV bánala is ran az én szipemneR j islert azeRra gendeleR mesf szúnfelen, H.iR elesteR, s még sírjuR is jeltelen.., A természet haldeRlását siratom: hrtüR is nagy szíremben a fájdalom! Csaj bók Lidiké. Maradandó a mulandók között. 119. Zs. 96. „Minden tökéletes dolognak látom, hogy vége lészen 1 De a te parancsolatod végtelen.“ Mindenkinek látni érezni kell, hogy a régi világ a maga megszokott intézményeivel letűnő félben van s abban a nagy kavarodásban, mely ellenállhatlan erővel ragadja magával a népeket, országokat, egy új világ megszületése van készülőben. — Az események arra is engednek következtetni, hogy egy még soha nem látott nagy világforradalom van kitörőben. — Hogy ez hogyan fog végződni, hova fog vinni, azt még sejteni sem bírjuk. Jobb lesz-e a készülő űj világ a réginél, előre meg nem mondhatjuk. Jobbak, boldogabbak, elégedettebbek lesznek-e az emberek a háborúnál is nagyobb események után, szintén nem tudjuk. Csak azt az egyet látjuk, hogy évezredekre biztosítottnak látszott intézmények is meg tudnak inogni, hogy ezekre is áll a Zsoltárírd által kifejezett igazság: „Minden tökéletes dolognak látom, hogy vége lészen /“ Ezt az elmúlás gondolatába ringatd igazságot hirdették nekünk azok az elsárgult falevelek is, melyeken az ősz folyamán lépten-nyomon jártunk. — Milyen tökéletes, milyen szemet gyönyörködtető, árnyékot add koronát képeztek mig a fán voltak s milyen tökéletesek voltak egyenként is s milyen halotthoz hasonlók, milyen Ítélet szavával zörrenők lettek a mi lábaink alatt I A levelekkel egyetemben világszerte sürü egymásutánban hullottak le az élet fájáról az emberek is. Nem a bömbölő ágyuk, nem a kattogó gépfegyverek kaszabolták le őket, hanem a nesztelenül, a látatlanul surranó betegség döntötte ki őket az élők soraiból s leszedte az élet rózsáit a gyermeknek, az ifjúnak, a hajadonnak arcáról, kivette a kenyérkereső eszközöket a családapák és anyák kezéből s a reszkető öregeknek arcát fehér hajukkal egyenlő szinüvé festette. Elmúlásnak, halálnak jelei ezek körülöttünk. De még a halálban is boldog az, ki életében megtalálta az élet fejedel-
