Harangszó, 1918
1918-01-13 / 3. szám
20. HARANGSZÓ 1918. január 13. méhen a törvényben megszabandó az a feltétel, hogy mindegyik segélyezett egyház külön-külön a részére megállapított tőkeösszeget illetve évjáradékot a jelen javaslat alapján megalkotandó törvényben kitűzött célokra és pedig a megszabott összegben és arányban köteles fordítani, valamint, hogy ennek megtörténtéről a fennálló jogszabályok értelmében a kormányhoz minden évben elszámolást köteles bemutatni. Érdekes a törvényjavaslat 8. §-ának indokolása. A 8. § ugyanis igy szól : Az 1848. évi XX. t.-c. 2. §-ában minden törvényesen bevett vallásfelekezetre nézve megállapított tökéletes egyenlőségnél és viszonosságnál fogva egyik vallásfelekezet hívei egy más vallásfelekezet előnyére vagy céljaiba semmi ám alatt meg nem adóztathatók. E paragrafus indokolásában a miniszter többek között a következőket mondja: A törvényjavaslat 8. §-ában az 1848. évi XX. t.-c. 2. §-ában lefektetett jogegyenlőség és viszonosságnak nagy elvét kívántam egy nagy lépéssel előbbre vinni és gyakorlatilag megvalósítani azáltal, hogy egyik vallásfelekezet hívei se legyenek megadóztatva egy más vallásfelekezet előnyére, s viszont ne gyakorolhassanak más vállásfelekezet tagjait megillető jogokat, kétségtelen, hogy e tekintetben hazánkban több helyen téves gyakorlat fejlődött ki, mely a jogegyenlőség és viszonosság elvével nem egyezik meg. Ez méltán lett azután a vallási érzékenységnek és békétlenségnek okozója. (Ott volt legutóbb a külsővathi eset. Szerk.) A reformáció vértanúi. Németből: Endreffy János. IV. 1564-ik esztendő augusztus 20-án, egy vasárnap reggelen 9 és 10 óra között történt, hogy két fiatal kézműves: Destailleur Hugó és Pic János, az egyik 22, a másik 18 éves, hallgatva mentek ki Törnek város kapuján. Nem akartak az Ur napján kedvteléssel, mulatással, üzleti dolgokkal foglalkozni, hanem bensőleg építeni akarták egymást a hit által. A városban mindenütt kémek vették őket körül, ezért mentek ki isten szabad ege alá. Menés közben a szentirás egy mondása fölött elmélkedtek és okulást és vigaszt kerestek egy vallásos iratban melyből Hu- i gonál több példány volt. De Isten I szabad ege alatt sem voltak biztonságban; formáktól nem kötött isten tiszteletükben hirtelen megtepték őket, kiszakították kezükből a vallásos iratot és gúnyosan szemük elé tartották, mint eretnekségük bizonyítékát. Midőn megérkeztek a börtönbe, megfogadták egymásnak kölcsönösen, hogy az igazság vallásában rendületlenül kitartanak mindhalálig Már másnap kihallgatták őket. Erőteljesen bátorították, vigasztalták egymást ott is. Ezért szétválasztották őket egymástól és mindegyiket külön börtönbe csukták. Ott a barátok vették át a kínzás ocsmány műveletét, hogy éltéi it- sék őket meggyőződésüktől. Dacára tanulatlanságuknak, feltűnő józansággal feleltek meg nekik és a hit minden pontját tudták az Isten Igéjéből támogatni. A börtönből levelezhettek övéikkel, miáltal egymást vigasztalták és erősítették. Két ily levél az utókorra is fönmaradt. A hit erejéről, a Krisztus szerelméről, a Jézus nyomdokán való kereszthordozásról tesznek benne tanúbizonyságot, rettenthetetlen bátorságról, a legkínosabb halálig való kitartásról beszélnek soraik, mig Isten letörli majd könyeiket. Igv ült a két barát hét hónapig a börtönben; mindegyik egyedül, kínozva és kiszolgáltatva az ördögi barátoknak. De szivük nem fáradt bele a hitbe, nyelvük az Ur dicsőítésébe és magasztalásába, kezük szorgalmasan küldözte övéiknak a vigasztaló iratokat és a nagvon üldözött torneki gyülekezetnek. Végre megjött a várt nap. midőn mint az Ur vértanúi tehettek bizonyságot lelkűk hitéről. Az 1565-ik év március 22-ik napján lüzhalálra Ítélték őket. Mint egykor István vértanú Örömmel és benső vigsággal fogadta, amint hóhérai kövekkel szétzúzták fejét, ily érzéssel ment e két ifjú is vígan a vesztőhelyre. Útközben még megszólították egyik-másik ismerősöket: »Isten veletek kedves testvéreink, mig majd viszont látjuk egymást az Ur színe előtt!« A vesztőhelyre megérkezve imádkoztak és megköszönték a fölsőség- nek azt a szabadulást, melyben őket a halál által részesülni engedte. Azután a 41-ik zsoltár utolsó versét énekelték Midőn a barátok ezt hallották, siet- teték a hóhér pribékjeit, hogy fojt- ; sák meg az eretne eket, ami a leg- j borzasztóbb módon történt meg. -Mi- j dőn Pic János embertelen kínokat , szenvedett, Hugó hangos szóval bátorította barátját: »Bátorság, testvérem, bátorság, bátorság! Még egy pillanat és viszontlátjuk egymást az Ur szine előtt örök boldogságban!« Így haltak meg mindketten borzalmas kinok között és lettek az igazság vértanúi — a diadal boldog tudatában. Folyt. köv. A világháború eseményei. Hogy annak az áldott békének mennyi akadállyal kell megküzdeni, azt mi sem igazolja jobbán, mint az oroszokkal meglepő fordulatokban gazdag béketárgyalás. Reményteljesen indult meg, mig aztán négy hirtelen, egész váratlanul majdhogy félbe nem szakadt. Oroszország kormánya * ugyanis semleges földön akart csak tovább tárgyalni, (természetesen Anglia bujtogatására). A középhatalmak képviselői azonban ragaszkodtak a breszt-litovszki tárgyalások folytatásához. Végre aztán az oroszoknál újból győzött a jobbik fél s elindultak Breszt-Litovszkba s újra felvették a tárgyalások elejtett fonalát A közép- hatalmak képviselői megállapították, hogy a tiznapi határidő letelt, ané1- kül, hogy a nyugati hatalmak csatlakoztak volna, már most nélkülök is folytatják tehát a béketárgyalásokat. Az antánt kormányai még mindig bíznak abban, hogy maguk felé for- ( dithatják a hadiszerencsét, vagy pedig valahogy másképp sikerül felülkere- kedniök. Anglia egyébként most tette közzé újból úgynevezett háborús céljait. E szerint az antánt mindenekelőtt Belgium kártalanítását függetlenségének helyreállítását kívánja. Nem különben Szerbia, Montenegró helyreállítását. Elzász-Lotharingiának Franciaországhoz csatolását. A középponti hatalmak csapatainak a megszállott területekről való azonnali kivonulását. Ausztria- Magyarország feldarabolását Anglia nagy kegyesen nem kívánja, de igen is ragaszkodik, hogy az olasz megkapja az olaszlakta vidéket. Románia a románlakta vidéket. Föltétlenül ragaszkodik a kis nemzetek, illetőleg nemzetiségek önrendelkezési jogához. Hát ez nem egyenlő Ausztria-Magyar- ország feldarabolásával? Ami a német gyarmatokat illeti, azokat Anglia élőbb leszavaztatni kívánja, hogy valóban kivánják-e a német fönnhatóságot. Ami a harctéri eseményeket illeti, lapunk zártáig különösebb dolgok nem fordultak elő. Az olasz harctéren erős tüzérségi tüzet jelentenek, nem különben hasonló a helyzet nyugaton.
