Harangszó, 1918
1918-01-13 / 3. szám
1918. január 13. HARANGSZÓ. 21. Az angolok 1917. nov. 20-tól 1918. jan. 2-ig Cambrai harctéren 227 tisztet, 9b00 embert vesztettek foglyokban A németek zsákmányul elszedtek tőlük 170 ágyút, 724 géppuskát, 19 aknavetőt és 107 páncélos automobilt • Karácsony a Piáve partján Karácsony este volt. Barátságos meleg szobában, a magunk készítette kemence tüzénél nyitott szemekkel álmodoztam. A nem is oly rég múlt kedves emlékei vonultak el lelki szemeim előtt S mig lelkem iszonyodva átvergődött a Piáve, Taglia- mento és Isonzó véres dicsőségén : egyszerre csak ismerős tájék körvonalai tűntek fel előttem s nemsokára jóleső érzéssel szülővárosom kedves és rég nem látott falai közt találtam magamat. Gyorsan haza érve, szinte átléptem már-már a karácsonyfától ékes hajlék küszöbét s kitártam karjaimat átölelni édes jó anyámat . . amikor megismételt erélyes kopogtatás riasztott fel szép tündér álmomból s édes anyám boldogságtól siró arca helyett káprázó szemeim előtt állig felfegyverzett törzsőrmesterem jelent meg: Hadnagy urnák jelentem alásan, szakaszom készen áll az indulásra!. .. Aztán még egy-két szóból álló, a szolgálat lelkismeretes teljesítésére utaló rövid figyelmeztetés s az éjjeli őrség csakhamar elvész a sötét éjszakában karácsony éjjelén. Az én lelkemre pedig kimondhatatlanul fájó érzés nehezedik. Derék katonáimra, fiaimra s azokra az áldott jó szülőkre, a szerető testvérekre, aggódó hitvesekre. imádkozó gyermekre gondoltam e pillanatban, akik a szent estén csak nehéz sóhajtások közepette, könnybe lábbadt szemekkel tudják ajkukra venni egymás nevét! Hány esdő fohász, hánv forró könv kiséri az én szakaszomnak, a 24 embernek léptét ? ! . » * * És ők karácsony éjjelén némán folytat ák Htjukat, mint az árnyak a kötelesség kijelölt ösvényein, mely a becsület gránátoktól felszántott mezején vezet keresztül. — Mert az a pár ezer lépés, ami a szállásunkat elválasztja a Pó vizétől, valóban a becsület mezeje, mert itt minden lépésnél ezer halál leselkedik a gyanútlanul haladóra ! - Lám még csak száz lépést sem tettek, amikor egyszerre, mintegy vezényszóra a 24 ember villámgyorsan levágódott a földre s lélegzetét visszafojtva várja a pillanatot, mikor az olasz fényszóró megint tovább veti fényözönét. — Ilyenkor a legkisebb mozdulás az egész csapatra halálos veszedelemmel járhatna. - Mert a fényszóró a szeme éjjel a tüzérségnek. De jó is volt az óvatosság! Alighogy eltűntek a föld színén az árnyemberek, má, le is csapott ijjedt villanással előttük két gránát. így a halálnak széles utat nyitó acéldarabok helyett csak a kénes füstből és a felvágott földből jutott egy kevés a lapulóknak. Mint a gummilapda, ugranak megint talpra a vasi fiuk s gyors léptekkel igyekeznek kikerülni a veszedelmes helyet. így megy ez néhányszor, mig elérnek a töltéshez, amely már meglehetős védelmet nyújt a jöhető veszedelmek ellen. A tálján nem hisz nekünk, s mert nagyon fél tőlünk, nagyon szemmel tart bennünket. A Piáve sokágú vize ugyan elég természetes akadály, de az Isonzótól idáig már megtanultá a hiiszegő olasz, hogy valamint az egekbe nyuldf sziklákon győzedelmeskedtek az alföld fiai, úgy nem fogja tudni megvédeni őket a vértől áradt Piáve sem, ha egyszer felhangzik, hogy: előre!. . Szőlőkkel határolt kukoricaföldeken keresztül törtetve szerencsésen elérte a szakasz a töltést, mikor a figyelő őr állj, ki vagy? kiáltással s lövésre készen tartott fegyverrel elénk ugrott. A tábori jelszó bemondása után bakáim megkönnyebbülve futták ki magukat. A három méteres töltés már jó védelem Ide már a fényszórók idegesen kutató szeme sem tud bepillantani Rövid vezényszók, s megkezdődött a szolgálat be, illetve elosztása. Káplár Barbarics 4 emberrel kimegy a 2-ős számú tábori őrsre. S már látni is, amint az acélsisakos alakok átsurrantak a töltésen s a túlsó oldalon megint összevárva egymást, teszik meg a még hátralevő pár száz lépést a viz partiáig. Az ijesztő csendben nem hallani mást, mint az acélszeggel kivert hegyi cipők éles csattogását a kavicsodon. S ma különösen hallgatnak a fiuk ! A lelke mindegyiknek odahaza iár a nádfedeles kis kunyhóban, avagy címeres palotában. De a szive az helyén van mindegyiknek ! S ha jönne az álnok ellenség, a kötelesség érzete, | a haza reájuk irányuló tekintete egy utolsó istenhozzáddal, egy Isten segítse! rögtön elfeledtetné velük szülőt, hitvest, testvért és gyermeket! Mert ilyen a magyar katona Fegyverüket lövésre készen maguk elé fektetik, s meghúzódva a figyelő állásban, miket a törpe bozótok jól elrejtenek az ellenség éber tekintete elől, megkezdődik a feszült, az idegeket őrlő figyelés, őrködés nem kicsiny munkája S Isten tudja, miért, ma ez is oly nehéz. Mig mereven nézik az előttük csabogva, sebesen tovarohanó vizet, ime tükrében mindegyik előtt az édes otthon képe jelenik meg! Megszólal az egyik. Igazán gyermek még, aki négy évvel ezelőtt maga is még lelkendezre ugrálta körül a karácsonyfát. Hej Farkas bácsi! beh szomorú karácsonyest ez! Szegény özvegy édesanyám bizonyosan az egész éjjel átvirrasztva ontja köny- nyeit reám gondolva ! Huszanhat hónapja elmúlt azóta, hogy utoljára láttam ! Huszonhat hónapja, hogy utoljára még egyszer szivére vont s forró csókokkal adta reám áldását, mely mindeddig talizmánom volt. S hogy eljöttem nincs, ki vigasztalja, nincs, ki értem hulló könnyeit szerető kezekkel letörölné! özvegy szegény, árva vagyok én ! Nincs is a ió Istenen kívül más támaszunk, más pártfogónk. De csak őt áldja meg a Mindenható, inkább rakja a mostoha sorst a megpróbáltatások súlyos terhét helyette is az én vállaimra! Ha meg- vérzi is, majd csak elviselem . Ez utóbbiakat az elérzékenyüléstől alig tudta kimondani, s egy hosszú panaszos sóhaj után hosszú ideig töt üI- gette a hideg széltől kekre fújt keze fejével könnybelábadt szemeit mondván : Hát karácsony ez ?! Majd a szivem szakadt le a nagy fájdalomtól. Hisz nékem is van édesanyám, akinek talán szintén nincs egy nyugodt éjszakája miattam, akinek talán szintén könnyes ma a párnája. A kinos csendet azután Farkas bácsi töri meg imigyen kezdve. Bizony sajnálni lehet magára hagyatott édesanyádat ! De lásd öccse, nem egyedül vagytok ám, akik e szent éjszakán imára kulcsolt kezekkel tekintenek a magasba és váriák a bethlehemi csillag kigyulladását, mely szabadulást, megváltást jelentene számunkra a bűn, a halál szomorú fogságából... Itt vagyok ió magam is. Feleséget és négy neveletlen magzatot kellett odahaza hagynom ! Amig én lehet- j tem Isten után a kenyéradójuk, addig kezem szorgalmas munkájával, arcom verejtékével kikényszeritettem abból a pár holdnyi kis földből számunkra a biztos mindennapi kenyeret. De szegény anyjuk hiába tesz napot és éjt
