Harangszó, 1917
1917-01-28 / 5. szám
1917. január 28 HARANQSZO. 35. galom ajtaján e napon, hogy a Min- t denható tartsa meg, áldja meg II. Vilmost, a német császárt, ki bennünket magyarokat kiválóképpen nemes szivébe fogadott. Élénk emlékezetünkben vannak még a nagy császár szavai, melyeket 1897-ben mondott Buda várában: »Olyan nevek, mint aminő Zrínyi és Sdget, ma is megdobogtatják minden német ifjúnak szivét.« Azóta eme véráztatta napokÍ ban hány névtelen Zrínyi, hány Sziget pecsételte meg a német császár eme mondását. Vilmos német császár jellemzésére, lelkének megvilágositására pedig végül álljanak itt a bibliáról mondott arany szavai: »Én gyakran és szívesen olvasom a bibliát, mely ott fekszik az éjjeli szekrényemen és a gyönyörű gondolatokat alá huzom benne. Nem tudom megérteni, hogy oly sok ember van, aki olyan keveset foglalkozik az Isten igéjével. Minden gondolatomnál és cselekedetemnél fölteszem a kérdést, vájjon mit szól hozzá a biblia. Rám nézve valóságos forrás, melyből erőt és világosságot meritek. A félelem és aggodalom óráiban ehhez a vigasztaló kincshez t fordulok. Nekem az a nézetem, hogy korunknak sok Istentől elfordult embere ismét erős hívővé lesz és sokan fognak vágyat érezni Isten után«. Az Urnák eme nemes fölkentjét, a királyok és császárok példaképét a jóságos Isten őrizze meg továbbra is az emberiség javára! C. G. A tréfa. Elbeszélés. Irta: Szalay Mihály, Mikor már a kocsma udvarából élesen ki-kicsapódó szél jól megfujta őket, Kis Péter sok jóegészséget, sok jószerencsét kívánt, kopott báránybőr süvegét lejebb nyomta, azzal kissé bizonytalanul lépegetve megindult. Benkő Pál még egyszer utána szólt: — Hát komám, el ne felejtse, csak úgy megyünk ám értük, ha az asszony bele egyezik. Ismerheti a természetét! — Bizony, csak úgy ám, — tóditja Márton, a bátyja. — Jó, jó, — biccentget rá amaz anélkül, hogy visszafordulna. Ezek is megindulnak. Márton sán- tikálva megy az öccse mellett. Mindig így jár, mióta a szentkuti búcsún elütötték a lábát. Ezért nem kapott feleséget, — mondja a ráfogás. De ő maga azt állítja, hogy már az előtt lemondott a házasságról, mert nem tudott a sok kínálkozó szerencse között választani, meg egy lány boldo- gitásával nem akarta a többi tizet- tizenötöt halálra szomoritani. Nemes szivéért és egy kicsit alighanem az átíratott jussáért is az öccse ád neki örökös tartást, amelyhez annyi dohány jár, amennyi Mártonnak jól esik. Nem sajnálja tőle Pál felesége sem. A nagy pipás embernek naponként egy evéssel kevesebb kell. A kár haszonná válik. Most is füstölög a feje. Amint a rövidebb, vagy a hosszabb lábával lép, szájában a szopókátlan egyenes pipaszár lejjebb lettyen, meg följebb ugrik, mint a barázdabillegető farka. A szó meg füstölődve jön ki a fogai közül; az öccse erősnek is érzi őket, amint azt mondja: — Na öcsém, ha ember vagy, most mégis kifogunk az asszonyon! Félig ijedten, félig kíváncsian sandít rá Pál. Ez valami veszedelmes dolgon töri a fejét. Embernek ember ő a talpán; de a feleségén kifogni ? Baj lesz ebből mindenképpen. Márton tovább eregeti a füsttel kevert, lázadó szavakat: — Ha bele nem egyezik, hogy elhozzuk azokat a malacokat, rá ijesztünk keményen: hát csak azért is elmegyünk! Felvesszük a zsákot a vállunkra. — No, no, bátyám, no, no, — motyog Pál csöndes, intő hangon és óvatosan fordítja a fejét jobbra is, balra is: nem hallotta-e meg valaki ? — De gvámoltalan gyerek vagy! — biztatja Márton — nem lesz semmi baj Kifundáltam én ezt okos ésszel. Tréfa lesz az egész. Visszük, visszük a zsákot; megrémül a Sári; de várhat minket a majorban a Kis Péter koma. Elindulunk, de csak a pincéig megyünk, onnan répát hozunk a Kedvesnek, úgy is nem perelt-e már elégszer a Sári, hogy alig ád egy-két cseppet az a tehén, mert lusták vagyunk, ott hagyjuk veszni azt a maroknyi abraknak valót is. Pál megbátorodott; magában örülni is kezdett. Hogyan megrémül majd az asszony, ha látja, hogy most nem félnek tőle. Sokszor rájuk ijesztett, ma legalább visszaadják a kölcsönt. Haza érnek, de csak ebéd közben merik a szót erre terelni, hogy izé... csaknem elfelejtettük .. tiszteltet anyjuk, a Kis Péter koma; itt bent volt a faluban, aztán négy szép választási malaca van. . tudod, annak a hasított íülü, öreg feketének . mindig jól híznak a fiai, de kifogyott az eleségből; azt mondja, nekünk szívesebben adja, mint másnak . . párja csak hat forint... aztán megvettük... aztán mindenki azt vallja, igen megérnek annyit. Az asszony nem sokat törődik velük. Ha megvették, fizessék ki, de ő a borjú árát megtördelni nem engedi. Ha nekik nem volt eszük, lehetett volna a Kis Péter komának. Még hozzá mind a négyet! Nem hozza azokat senki ehhez a házhoz, hogy ő az árpát — mit drága pénzen vegye nekik. — Hát pedig elhozzuk, — szól nagy elhatározással Márton — meg is mondtuk, hogy még ma értük megyünk! — Igaz, igaz, megmondtuk — erősiti fejét biccentgetve Pál és félve lesi, hogy a felesége mit csinál ijedtében. Az asszony nem ijedt meg, de csodálkozott rajtuk. Bizonyosan feltüzelte őket valaki. Csak hadd menjenek, majd lehűti a szél a jókedvüket. Ha megjönnek, mindjárt vissza is fordulhatnak a hozományukkal. A két ember csakugyan elindul egy-egy zsákkal. Az egyenes pipaszár ott billeg már a falun kívül. Billegése közben meg-megrándul, mert Márton újra meg újra jót nevet magában, hogy a dolog ilyen szépen sikerült. Nem mondtam-e öcsém, hogy most az egyszer mégis kifogunk rajta! — Való, való, ha igazán úgy lesz. — Úgy is van! — De a vége, bátyám, a vége! Eljönni ’iszen eljöttünk, de haza is kell ám menni! Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 114 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
