Harangszó, 1917
1917-12-09 / 33. szám
1917. december 9. HARANGSZÓ. 267. I morubb asszony lett. Magába zárkózott s csak a hitben keresett és talált vigaszt fájó lelkének. Ha a vallásból nem nyert volna erőt, tán összeroskad a reánehezedő teher alatt. De igy tűrt valódi keresztyéni megnyugvással. A püspöki tilalom kijátszásával kötött házasság nagy visszatetszést szült katholikus egyházi körökben. A püspök nem is titkolta neheztelését s az udvarhelyi gvardiánt küldte ki Hallerékhoz a dolog rendbe hozása végett. Katalin megütközött eleinte, mikor férje tu itára adta, hogy egy püspöki követ akar vele beszélni; de * azért maga elé bocsátotta A páter — jövetele felől kérdeztetvén — minden kerülgetés nélkül hozzáfogott küldetéséhez: »Nagyságod házassága Haller Lászlóval törvénytelen és a püspök ur nem engedi, hogy együtt lakjanak.« »Szeretném tudni, — válaszolt Katalin — miért ne volna házasságunk törvényes ?« »Azért, mert nem igazán tette le Nagyságod a hitet; sok el uaradt belőle.« »Pedig a Kegyelmed keze alatt levő barát esketett meg.« »Igaz; s ő bűnhődött is már érte. De ez semmit nem változtat a dolgon. Mi választ ad Nagyságod?« »Válaszom egyszerű. Köszöntse a püspököt nevemmel. Én * idegen vallásuhoz nem szívesen mentem de édes-örömest elhagyom s visszamegyek anyámhoz.« A szerzetes nem ezt várta. Katalin közönyössége meglepte, de egyúttal meggyőzte arról is, hogy rábeszéléssel semmire sem megy; azért az ijesz- téshez folyamodott. Hátha azzal tudna arra a nyakas protestáns asszonyra hatni. S előadta, hogy férjére a püspöki parancs megszegése miatt ki van mondva a halálos Ítélet, hacsak ő jóvá nem teszi a katholikus hitre való áttéréssel hibáját. »És ha szinte tizenhétszer ütnék is le a fejét, — válaszolt eltökélt szilárdsággal a kisértő szavakra Katalin — lelkem elvesztésével soha életét meg nem tartanám« .. Az anyaság sem hozott neki vigasztalást. Vagy legalább is nem teljeset, igazit. 1717. május 18-án ikreket szült: Samut és Pált. Más édesanya gyermekeiben örömét találja ; az ő boldogságát megrontoita az a tudat, hogy fiait más vallásban fogják nevelni, mint amilyen ő; sőt talán el is szakítják majd tőle, hogy vallási befolyása alól mentesítsék őket. Kinos tépelődéseiből eredő fájdalmát fokozta még férjének a viselkedése, aki rokonainak tanácsára újabban kíméletlenül, durván bánt vele; igy remélvén, ha már szép szerével nem sikerült, feleségét áttériteni a róm. kath. va'lásra. Még gyermekágyat feküdt Katalin, midőn Haller valami pörös útjáról megérkerve, szótlanul és haragosan lépett beteg nejének a szobájába. Majd hosszas hallgatás után, minden bevezetés nélkül csak előállt ama kívánságával, hogy Katalin hagyja el vallását, mert különben kíméletre és szelíd bánásmódra részéről nem számíthat. A beteg asszonyt mélyen sértette ez a föllépés; de azért hallgatott. Tudta, hogy más vallásra nem kényszeríthetik; hiszen szerződése volt, amelynek értelmében ha férje háborgatná vallásában elhagyhatja őt. Férje ismételt fenyegetéseire ki is jelentette, hogy gorombaságait nem tűri s mihelyt fölgyógyul, elválik tőle. »Mit nyersz vele, — volt a szívtelen válasz, úgy sem fognak elválasztani.« Katalin leiké csordultig telt keserűséggel; inkább a halált óhajtá, mint ilyen férj mellett az életet s kétségbeesett fájdalmában e szavakra fakadt: Az az igaz Isten, akit én gyermekségemtől fogva tiszteltem, cselekedje azt a nagy irgalmasságot velem, hogy esztendő ilyenkor legyünk elválva egymástól; vegyen el vagy engemet, vagy Kegyelmedet!« A kérés, mit a kétségbeesés adott a szegény asszony ajkára, teljesült. A következő évben, 1719-ben Haller László a kiütött ragálynak áldozatául esett. »A könyörülő Isten, — irta sivár megnyugvással az özvegy — szivemnek mélységes keserűségéből szeretettel gondját viseli megaggott szüleinek; az az akármilyen foglalkozású ember, aki a világot Istentől rendelt munkatérnek, foglalkozását Istentől rendelt feladatnak tekintve istenfélő, becsületes, munkás élettel használ másoknak, legkisebb dolgát is úgy végezve, hogy mindig Isten szeme előtt áll és mindenért Istennek tartozik felelősséggel. Az ilyen embernek családi élete, szántása-vetése, közügyben való tevékenysége, még evése, ivása is Isten dicsőségére szolgál, vagyis legközönségesebb tette is i erkölcsi cselekedetté válik. Jézus az ácsmesterséget, Pál a sátorszö- vetkészitést is bizonyosan más érzülettel végezte, mint társai; a farizeusok pedig az alamizsna adással is vétkeztek s a kufarok az Isten házát is latrok barlangjává változtatták. A reformáció visszaadta az üdvösség egyedüli útját. A hívőnek arra a minden kérdésnél fontosabb S kérdésre: „Mit cselekedjem, hogy az örök életet elvehessen!?“ a katholikus egyház azt mondja: légy mindenek előtt katholikus, mert másutt nincs üdvösség, azután gyakorold az egyház által megszabott jócselekedeteket, ha pedig nem tudsz elég jót tenni, szerezz a szentek felesleges jócselekedeteiből, akkor kiérdemied a bünbocsánatot és üdvösséget. Ha pedig még biztosabban üdvözölni akarsz, mondj le a világról, élj zárdái étetet. Mindezt megpróbálta Luther, böjtölt, imádkozott, sanyargatta az ájulásig magát, elzarándokolt Rómába, térden fölcsuszott Pilátus lépcsőjén s ha valaki igy mennybe juthatott, neki oda kellett volna jutnia, mégis mindig jobban elvesztette lelkének nyugalmát és egyre tisztábban hallotta belül: nem ez az igaz ut, mert Jézus nem ezekről, hanem magáról mondta: „En vagyok az ut, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, ha nem én általam.“ Azt is mondja: „Én vagyok a juhok ajtaja, ha valaki én rajtam megy be, megtartatik, de aki más ajtón megy be, tolvaj és rabló.“ Nem mehetünk tehát Istenhez sem a külső jócselekedeteken, sem a szentek érdemén és könyörgésén át, csak ha megragadjuk hitünkkel Krisztust s benne bízva, magunkat ráhagyva, vele együtt megyünk Istenhez, aki nem mintha kiérdemeltük volna, hanem csupa kegyelemből könyörül rajtunk és ád nekünk üdvösséget. Pál apostol is igy mondja: „Kegyelemből tartattatok meg hit által, nem a cselekedetektől.“ Másutt ugyancsak azt mondja: „Az igaz ember hitből él,“ tehát csak hitből fakad az ember élete. Amint Luther ide jutott, készen volt lelkének békessége, mert megbizonyosodott, hogy igy elnyeri a bocsánatot és üdvösséget. így adta vissza a reformáció az üdvösség utjával együtt a lelki békességet. (Folytatjuk.) Amelyik iskolás gyermek legszebben leírja, hogy az ő egyházuk hogyan ünnepelte a reformáció 400 éves évfordulóját, annak jutalmul megküldjük Luther képes életrajzát. Az adakozás végösszegét megkérdezheti mindenki lelkészüktől, vagy tanitójuktóL A leírást dec. 15-ig erre a címre kell küldeni: , Harangszó “ Szentgotthárd. (Vas m.) A legszebb leírást lapunkban közöljük. é
