Harangszó, 1917
1917-10-31 / 28. szám
224. HARANGSZÓ 1917. október 31. egyház vezéreinek tulhatalma s gyakran jelentkezett a hajlam az ezzel való visszaélésre. A lélek az egyház hatalmi gyámsága alá került. Az igazságot nem kutathatta szabadon, mert könnyen magára vonhatta az eretnekség gyanúját s ezzel az üldözést. Jóllehet az uj szövetség kimondja, hogy „egy az Isten és egy a közbenjáró Isten és emberek között: Jézus Krisztus,“ ennek dacára is a nép tiszteletével, könyörgésével mindinkább a „szentekben“ keresett közbenjárókat. Alapjától, a szentirástól az egyház mind nagyobb mértékben eltért, s a vallás nagyrészt csak a külső szertartások gépies végzésében állott. De az igazság, ha az emberi gyarlóság eltemeti is: meg újra feltámad. Azok között, kiknek alkalmuk nyílt a bibliát olvashatni, találkoztak olyanok, kiknek lelkét megihlették az evangéliom igéi s ezek hirdetésére szentelték életüket. E lelkes hithősök között első sorban áll Vald Péter, mint a reformációra előkészítő mozgalom megindítója a 12-dik század második felében. Franciaország szülötte, ÍJon városában, hol kereskedő volt egy bibliához jutott s ennek tanulmányozása azon meggyőződést keltette fel benne, hogy a keresztyénnek letkezésének történeti idejét illetőleg Rahnnal tartok. XI. Az ének a családban. Hogy Luther az egyházra, az egyház tagjaira, a keresztyén családra s igy az egyházi élet egészséges fejlődésére mennyire fontosnak, üdvösségesnek tartotta az éneket,- az éneklést, mutatja, hogy e tekintetben úgy ő maga, mint családja járt elől a legjobb példával. Ahogy Luther gyermekei lassan- kint felnőttek, házában a kánto- rizálás hangra, művészetre nézve örömteljessebbé válott. Gyönyörű megemlékezések maradtak fenn arról, hogy Luther a vendégekkel, a családtagokkal, a többhangű dalokat mennyire művelte. Jellemzésül álljon errenézve arany mondása : A zene, a dal egy bánkódó léleknek legjobb feletevenitője, általa a szív újból elégedetté lesz, felfrissül.“ Ugyancsak 1538-ban az énekeskönyv előszavában a zenéről a következőket mondja: fő kötelessége Jézus példájának, tanainak követése tetteiben, egész életében. E hitben nyíltan, bátran hirdette az evangéliomot s a köréje gyűlt hívek gyülekezetében ennek alapján rendezte az egyházi életet. Vagyonát a szegények gyámolitá- sára áldozta s mikor hitelvei miatt a türelmetlenség üldözőbe vette, kész volt lemondani nyugalomról, otthonáról, de meggyőződéséhez hü maradt s vándorbottal kezében, mint bujdosó is a Krisztus ügyének szolgálatában ismerte életcélját mindhalálig. Az evangéliomra támaszkodó hitet, melyet oly buzgón élesztett a sokszor megújult üldözések viharai sem voltak képesek kiirtani. Követői, a valdensek Olaszország különböző vidékein, az Al- pesek völgyeiben ma is több gyülekezetét tartanak fenn s munkásságukról, erkölcsi életükről más vallásnak is elismeréssel nyilatkoznak. A 14-dik században egy uj bajnok lép fel az evangéliom szabadon hirdetése mellett Wicliff János, ki Angolországban Spreswellben született 1330. Mint theologiai tanárt s mint lelkészt azon meggyőződés vezette, hogy „más fundamentomot senki nem vethet, mint amely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus.“ E hitben nyíltan kikelt A zenénél nagyobb öröm Nem létezik e földön. Mit én nyújtok énekemmel A bús lelket vidítja fel. A rosszkédv, ott tűnik gyorsan Ahol vig ének felharsan. Boszú, gyűlölet eltűnnek, Bánáti a szívnek elrepülnek. XII. A kath. egyház és Luther énekei. De nemcsak Luther értékelte ennyire az éneket és a zenét, de értékelte megbecsülte minden időben maga az egyház. Kivéve talán az 1765—1817. terjedő időszakot. De értékelte mindenekfelett Luther énekeit, költészetét, énekeiben, költeményeiben megnyilatkozott erőt, a katholikus egyház is, mely a XVI-ik századtól a XIX-ig századig Luther énekeiből nem kevesebbet, mint 26-ot vett fel 'énekes könyvébe. Igaz ugyan, hogy a XIX-ik században észrevétlenül túladtak rajtuk, de ez mitsem von le a tényből, Luther énekeinek értékéből. Luther egyik legelkeseredettebb ellensége Henrik herceg is csak Luther énekeket énekeltetett kápolnájában. Amikor ezért udvari V: azon hittételek ellen, amelyek nem 1 a szentiráson alapulnak. A bibliát lefordította népe nyelvére, hogy a hívek animál könnyebben megismerhessék a keresztyén vallás alapigazságait. Az egyházi hatalom ismételve támadást indított ellene, de őt az evangéliom szellemében folytatott munkától semmi fenyegetés sem tántorította el. Elveihez hü maradt holtáig 1384. Üldözték még halála után is. A konstanzi zsinat 1415-ben hozott végzése értelmében csontjait eltemetése után V 14 év múlva felásták és nyilvánosan elégették. Az a szellem azonban, amely Wicliffet az igazság védelmére buzdította: a máglyán nem égett el. Halála után nemsokára egy uj hős jelent meg a szellemi harctéren. Ki az egyház több tantétele ellen hasonlókép a szentiráshoz felebbe- zett. Ez volt Húsz János, ki 1369. született Csehország Huszinetz nevű községében. A reformáció ezen utegyengetője is nyíltan követelte a szabad vizsgálódás jogát az egyház tanaival szemben is. Azon tanté leieket, melyeket az uj szövetséggel ellenkezőknek talált: bátran **” megtámadta. A visszaélések ostromlása ellentétbe hozta a hyerárchiá- val. Elhangzott ellene az egyházi átok, a prágai egyetemről elüldözpapja szemrehányásokat tett neki? a herceg megkérdező, hogy minő énekekkel van baja. S a pap válaszolt: Gnädiger Herr, sie heissen: Es woll uns Gott gnädig sein mire válaszolt a fejedelem, hát az ördög legyen irgalmas nekünk és tovább énekelték Luther dalait. XIII. Az egyházi ének jelentősége napjainkban. Isten igéje és ének, biblia és énekeskönyv volt Luther kezében tó a kétélű fegyver, mellyel nagy művét megindította: a rettenetes harcok, tusakodásokközött befejezte, minden poklon keresztül diadalt aratott. Isten igéje és szent ének, biblia és énékeskönyv irányították az ev. egyház életét az ő idejében, tették bensőssé, meleggé. Kihalóban volt az ige mellett az idő folyamán a dal, az ének, hideg lett a szív, dermesztő tél köszöntő min- i. dig Krisztus anyaszentegyházát. Hallatszott erősen a dal, zengett az ének, földetrengetően, méznél édesebb és kedvesebb volt az ige.
