Harangszó, 1917
1917-10-07 / 26. szám
1917. október 7. HARANGSZÓ. 203. gos rétre, hol a zöld mező felett, a fellegtelen kék ég alatt dalolva száll tova a fecske és a pacsirta. Szent természet, dajkáló anyám, Szerétlek én kimondhatatlanul. Magamat mindig boldognak érzem A fenséges természethez közel. És álma, vágya teljesedésbe megy. A bejei hívek meghívják papnak. Kimondhatatlanul boldognak érzi magát: „szép az én pályám ámbár nem ragyog, az egyszerit nép őre vagyok.“ Dicsekedve zengi a lelkészi hivatal elfoglalása után alig néhány hónappal később, hogy „Lant és biblia, e két hű barát karján ringatja boldogan magát.“ Együtt ébred a dalos madárral, járja a virágos rétet. Majd otthon kis kertjében, virágokat ültet, öntöz, plántál. Virágimat kéjjel szemlélgetem, A haláltól mert megónom nem lehet: „Virágregék“ he dallom éltöket. Majd elmondom mint járt a liliom, S a múló. kecsü pipacs-egykoron, Kimondom a vadrózsa esetét, S hogy mi érte csapodár kedvesét; A hajnalkának mikép lön halál Szerelme a hő nap sugarinál ? A tündérhölgy mért lön elátkozott, S vizi liljommá miként változott. A gyászos rozmarinnak mi baja'? Mért búvik fűbe a kis ibolya . . . Mely virágregék az elmúlt század . 50-eS éveiben oly népszerűek voltak, hogy minden magyar kislány is, meg a diák is, egy perc alatt összetörte s e szavakkal adta át a diáknak: „Nekem ezüst-serlegre nincs szükségem; itt van. vidd az aranyműveshez és az árát tartsd meg.“ Éppen igy ajándékozta el munkáit is minden díj nélkül a könyvkiadóknak s kereken visz- szautasitotta ajánlatukat, midőn évi négyszáz forintot kínáltak fel neki azokért. ,, Isten kegyeltnél — úgymond — nem akarom eladni. Megelégedett vagyok igy is.“ Felolvasásaiért sem fogadott el soha semmit. Mikor egy jó barátja kétszáz forintot adományozott neki, a szegény diákok közt osztotta azt szét. Egy ízben Katalin gyermekágyban feküdt, ekkor jött hozzájuk egy szegény ember, akinek nagy szüksége lett volna egy kis segítségre. Luther rögtön fogta a keresztapa által az újszülöttnek ajándékozott pénzt és odaadta neki. Mikor felesége ezt később megtudta, zsörtölődött is miatta, Luther azonban azzal nyugtatta meg: „De édes Katicám! Isten gazdag, majd ád másikat,“ ezek mellett szőtte az álmok és ábrándok szertefoszló világát. .. A haldokló természet, a sárguló, hulló falevelek, a bágyadt őszi napsugár a legnemeseb visszhangra találnak az ő lelkében. Miként a tó csendes vizében, A sárgult fák hű rajzban állnak. Borongó lelkem, tüköré A haldokló ősz fájdalmának. Szivem, ti hervatag virágok, levelek Úgy fáj, úgy vérzik értetek! Azonban kedves virágai között, az egyszerű nép körében is nyitott szemmel, figyelemmel kiséri a magyar nemzeti társas élet ferdeségeit. Fáj lelkének a nemzeti műveltség elhanyagolása, a nők ferde nevelése, a divatkórság. „A hivságos testi szépség nem ad bájt a nőnek, a lélekből és szívből kell annak kisugárzania.“ Ki dúsan nyerte e baljós ajándékot, Kit a sors csábító tündérnek alkotott, Ha nincsen a szivén értékesebb vagyon, Elvész, mint súlytalan hajó hab s zátonyon, Az egyetlen hely, mit a sors néktek ada, Nagy s tisztelt lenni, mint nő, hitves, anya. A családi tűzhely boldogságát, melegségét egyetlen költő sem énekelte meg szebben, mint Tompa Mihály. Bejéről Kelemérre hívják meg Tompát papnak. Itt alapit családot, feleségül veszi a gömörmegyei Rumányban lakó Zsoldos Emíliát. Boldogsága leírhatatlan. Házi itszköm melegítő lángja mellett, Keblemen a szomoni fagy ügy felenged Csordultig van az én szívem, annyit érzek. Hát amikor a gólya is ellátogatott az egyszerű papiakba, csak akkor kap igazán szárnyra Tompa dalos lelke, öt gyönyörű dalban száll fölfelé, az ég felé s magával ragad mindenkit, kinek szive, lelke van. Szerény hajlékomnak kedves kis vendége ? Jer, jer hadd tegyelek anyád kebelére! Együtt hadd lássalak .. . Úgy szeret ő téged . . . Pedig mint szenvedett: Az Isten tudja csak]! Együtt hadd lássalak, jó szelíd anyáddal, Mintha rózsát látnék kisded bimbójával; Én meg felettetek Lehajtó sötét lomb, Mely a zivatalnál Hiven megvédjetek. Egy szép élő bokor vagyunk igy mi hárman E bokrot az élet csendes pagonyában. Zivatar ne érje! Hanem rakjon fészket kis csacsogó madár, Az öröm beléje. A másodiknak örömhangjábH azonban belecsendül már az elnyomatás korszakában a hazáját utolsó csepp vérig szerető honfi szívnek szent siralma. Örökséged fiam nincs egy gombostünyi, És mégis én neked úgy tudtam örülni I Szülessetek sokan... Mert annyinak vége — S e szegény nemzetnek olyan sok híja van. Hasonló tartalmú az ötödik költemény is, telve mélységes fájdalommal, hazaszeretettel. Ezek után elképzelhető, hogy Katalin asszonynak mily gazdaságos beosztással kellett vezetnie a háztartást. Ha nem lett volna oly számító, körültekintő és takarékos, sokszor talán még betevő falatjuk sem akadt volna. De hát az ő figyelme és gondoskodása kiterjedt mindenre. A gyermeknevelés ügyesbajos dolgai és a háztartás anyagi gondjai mellett arra is, hogy még a távolba is utasításokat küldjön férjének : mikép öltözködjék, mihez tartsa magát, hogy valami baja ne legyen. Övéin való túlságos aggságos- kodásai fölött leveleiben gyakorta kedélyesen tréfálkozik is vele Luther. így Eisenlebenből egy alkalommal azt Írja neki. „Az én kedves háziasszonyomnok, önmártiromnak Wittenbergben, az én kegyelmes asszonyomnak kezeibe és lábaihoz. — Kegyelem és békesség az Urban ! Olvasd csak édes Katám Jánost és a kis kátét, amelyről egyszer azt mondtad, hogy az egyenesen neked szól. Mert te Isten helyett is gondoskodni akarsz, mintha ő nem 1 is volna mindenható, aki tiz Márton doktort teremthet, ha az az egyetlen j öreg a Saalba fulladna, vagy a j kályhalyukba, vagy a farkasverembe.“ Majd ismét egy másik levelében, amelyet a maga „szent, gondos asszonyának, legkegyelmesebb úrnőjének“ címez, azt mondja: „Legszentebb doktorné asszonyom! A legszívesebben köszönjük fellet- tébb nagy gondoskodásodat, amely miatt még aludni sem tudsz. Mert ha te nem gondoskodtál volna rólunk, bizony megemésztett volna bennünket a tűz házunkban és a te gondoskodásod nélkül tegnap minden kétségen kívül valami kőszikla zuhant volna a fejünkre és szétlapitott volna, mint az egérfogó. Tartok tőle, hogyha te megszűnsz aggódni és vigyázni, még a föld nyel el és minden elemek ránk zúdulnak.“ Pedig hát nem volt egészen ok nélküli Katalinnak a gondoskodása és aggodalma. Az ő gyöngéd szive megérezte, hogy férjének, akivel folyton egy egész ellenséges világ állott szemben, szüksége van arra,
