Harangszó, 1917
1917-10-07 / 26. szám
204 HARANÜSZÓ 1917 október 7. Miért is nem jött elébb születésed napja ? A szabad nemzetnek, hogy csak egy percig is Lettél volna tagja. De a kin lelke annyi szeretettel, melegséggel csüngött, annak szemét egy váratlan napon lezárta a halál. A csapást férfiasán viseli. Megvigasztalódik, mert néhány év múlva ismét egy kis angyallal ajándékozta meg hitvese. De amikor ezt is elragadja tőle a keserű halál, feljajdul ugyan, de „nem dacol és nem pöröl a végzettel, szilaj kétségbeesésének sem adja át magát, csak arca vonaglik, csak erős teste és testénél is erősebb lelke remeg a visszafojtott fájdalomtól.“ Járván a temetőn tanutlan éjeken, Egy kisded sir felett törnek meg térdeim : S felháborult elmém ugyan hányom-vetem Az élet és halál örök kérdéseim Mért is végződtek oly kevéssel évei ? Mig kérdezem : fanyar leckén tanít az ész... Születtünk, meghalunk! Ezt könnyű érteni, Azon megnyugodni nehéz, igen nehéz. De ő mégis megnyugszik. Az én lelkemre is szálljon le béke, csend. Hogy a sir híis gyepén nyugtatva homlokom, lligyjek reméljek, s ezt lehessen mondanom: Ha elvesztettem itt, feltalálom ott, legyen meg hát Uram a te szent akaratod. Második fiát, Gézát már a han- vai temetőben hántolták el, ahová közben 1851-ben Kelemérről ez elsőrendű egyházba meghívták papnak, hogy haláláig hirdesse itt az Urnák nagyságos dolgait és áldozzon a múzsák oltárán. Haláláig szerető hitvese marad ezután egyedül az ő kincse „hozzá fonódik a költő beteg lelke mint a folyondár!“ Feleségéről többek között ezeket Írja : „Nem tudta a világ, hogy élsz. Nem mutatsz semmit. . Kavicsnak látszol s gyémántvagy. Egyszerűség, tisztaság. A szív veréséhez hasonlítasz. Asszony, ki este-reggel, imádkozni szokott.“ Sírja szélén álló költő utolsó versei az ő ritka jellemű feleségéhez szólnak. Neki ajánlja „Olajág“ cimü imádságos könyvét, ki amikor férje hét éven át á legrettenetesebb szívbajjal küzdött, kínlódott, vergődött, volt ahhoz elég testi, lelki ereje, szeretete, hogy j visszatartsa, megtartsa őt a mély- j ség szélén. Nagy és halhatatlan nevet biztosított magának Tompa Mihály, mint a családi érzés költője, de a magyar nemzet egén, mint soha le nem tűnő csillag fog fényleni, a legnagyobbak között is az első marad az ő hazafias költeményei révén. Valóságos isteni elhivatást teljesített a 48/49-diki szabadság- harcra következő szomorú években Az ő prófétai leikéhez szólott az Isten lelke: Vigasztaljátok, vigasztaljátok az én népemet. Oroszlán- része van abban, hogy a magyart hogy figyelmeztető szeretettel és | féltő gonddal őrködjék valaki mel- j lette. Hiszen ellenei egy percre sem hagytak fel az áskálódással és i alattomos cselvetéssel. Sőt annyira j mentek, hogy 1535-ben egyenesen életére törtek egyes vakbuzgó, sötét lelkű nemesek, amit Katalin \ megtudván, szivének egész félelmével azon volt. hogy férje legalább egy időre rejtekhelyre vonuljon. így aztán azt sem engedte meg neki. hogy elmenjen egyik Ibarátjának, Spalatinnak az eskü- ívőjére. Később meg betegen fekvő I édes-apját sem látogathatta meg, / mert ellenségei észrevehetően szö- f vetkeztek ellene. 1540-ben egy zsidó I orvost vesztegettek meg kétezer j forinttal, hogy mérgezze meg Lut- i bért; a következő évben egy wit- I tenbergi züllött alak sütötte rá kabátja alatt elrejtett puskáját. Élete tehát folytonos veszedemben forgott. Valóban, mintha csak önmagáról irta volna fenséges himnuszában azokat a szavakat: „Az ős ellenség Most is üldöz még, Nagy a serege, Csalárdság fegyvere, Nincs ilyen több a földön.“ Mennyi aggodalmat, mennyi rettegést és kínt állhatott ki ily körülmények között férjéért az a szegény asszony! Hozzá még Luthert betegség is gyötörte állandóan. Az idegfeszítő és gyakran túlcsigázott szellemi munka, valamint a sok szorongat- tatás, támadtatás és küzdés, amiből oly bőven kijutott a reformáció hősének, nagyon megviselte szervezetét. Már 1527-ben oly súlyos betegség támadta meg, hogy hozzátartozói halálától tartottak. Elgondolható Katalin fájdalma, amidőn egyik gyermekével karján, a másikkal meg szíve alatt ott állott nagybeteg urának ágyánál. És mégis erős lélekkel uralkodva magán s visszafojtva előtörni akaró köny- nyeit, ö vigasztalgatta még a rfeje és kicsiny gyermekei jövője felett aggódó férjét: „Kedves doktorom, miattam s a gyermekek miatt ne remegjen a te szíved. Az özvegyek és árvák atyja nem hagy el benegyedüli jó barátja a reménység is el nem hagyta. A gólyához, Levél egy kibujdosott barátom után, A madár fiaihoz, Heródes stb. igaz gyöngyei a magyar irodalomnak. Az ő költeményei révén a megpróbáltatás nehéz napjaiban forptl eggyé a nemzet. * * * Egy egész világégés rettenetes lángjai között tért vissza hozzánk a költő születésének 100 éves évfordulója. Az országos megemlékezés külső kereteit illetőleg szűk térre szorult. , Oh mert ki ütne zajt, Midőn halottja van a szegény hazának, S millió kebel sóhajt. De a belső, a szivbeli lélek szerinti megemlékezésre soha alkal- matosabb idő nem volt. Nem volt még idő, mely alkalmatosabb lett volna arra, hogy a hanvai temetőben díszes gránit oszlop alatt nyugvó költőt felébresszük csendes álmából, kinek éltető, reményt adó lelke itt járt eddig is közöttünk. Óh mert hiszen hányán vannak, kik ma kórágyon fekszenek kínok tövisében. Kiknek az a szalma olyan kemény, olyan hideg, kik a költővel puhábbnak találják azt. melyet ősi telken vetettek, arattak atyafias kezek. Iliinket. Sőt hegyeiméből és irgalmából remélem, hogy téged is meggyógyít számunkra.“ A reménység pedig nem szégye- nít meg. Katalin nagy hite és bizodalma elvette jutalmát: férje csakugyan felépült. A következő évben azonban megint elővette nehéz betegsége s ettől kezdve éveken keresztül kínozta. Azonkívül a gyermekek közt is nem egy ízben ütötte fel fejét valami betegség, úgy hogy Katalin élete nem volt egyéb örökös rettegésnél. Ehhez járult, hogy Luthernek sokat kellett utaznia. Munkája, »kötelességei kiszólították még betegen is a hű nő ápoló karjai közül. így aztán a távol levő beteg iránt csak nőttön nőt a szegény asszony aggodalma. Ilyen utazásai alkalmával 1537- ben Schmalkaldenben régi vesebaja ismét kiújult. Különösen egy vasárnap a prédikálás annyira megviselte, hogy a szószéken összeesett s nagybetegen vitték idegenben levő szállására. Képzelhetni Katalin ijedelmét, midőn nyolc napi nehéz
