Harangszó, 1917
1917-10-07 / 26. szám
202. HARANQSZO. 1917. október 7 Ez az ige naggyá teszi szivemet, nagyobbá mint az ég s föld. Ha pedig azt kiáltozzák, hogy az evan- géliom sok perpatvart csinál és semmi sem megy már simán, csendesen, jó barátságban,, hát erre ezeknek a szájukat jártató nyafogóknak azt adom feleletül: nem lehet és nem is szabad a dolgoknak szép simán és csendesen folyni! Ameddig az ördög kormányozza a világot, békességet és nyugodalmas életet ne remélj! És jaj annak a jósorsnak és kényelemnek, ami ezelőtt volt, s amit most óhajtanak és visszakivánnak! Biztos jele ez annak, hogy az egészet az ördög kormányozza erőszakkal s Krisztus nincs jelen. Te meg láss utána, hogy valami igaz, istenes ügyed legyen, amelyért háborgatást kell szenvedned, hogy ebben az ügyedben bizonyos légy, hogy lelkiismereted megállhasson mellette, még ha az egész világ ellened támad is. Akkor azután légy vidám és nyugodt; vesd meg dacosan lármájukat s nevess rajta isten nevében. Hadd dühöngjenek és feneked- jenek az ő istenüknek, az ördögnek nevében, hogy önmagukat tépjék szét s veszett fájdalmat okozzon nekik mérges, telhetetlen gyűlöletük és irigységük. Nem lesz olyan kemény koponyájuk, hogy a mienk még keményebb ne lenne. 1517 — 1917. ^^=nggTirg : = Bora Katalin. Luther családi élete. Irta: KISS SAMU. IV. Gyász, gond, aggodalom. Luther Mártonnak szép családi életében az a csillagos ég mégis elhomályosult. Egyik ragyogó csillaga nem sokára lefutott. A *kis Erzsébet ugyanis születése után hamarosan meghalt. Ez volt az első tőrszúrás, mely szivüket érte; az első fájdalmas seb, mely oly nehezen akart behegedni. Elborult egükre reményt adó szivárványt csak a kis Magda születése hozott. Őbenne keresett és talált sajgó sebére enyhítő balzsamot az édesanya. Igazi szeme-fénye volt a szülőknek : kedves, okos és ártatlan. De jaj, ismét újabb fellegek tornyosultak fölöttük; egy haragos villám cikázott keresztül egükön s lecsapott Ez szent és üdvös szenvedés. Fordította N. K. Emlékezés Tompa Mihályra. Szeptember huszonnyolcadikén századszor tért vissza hozzánk a népmondák, népregék, virágregék, A gólyához és A madár fiaihoz gyöngéd lelkű költőjének Tompa Mihálynak, a költő papnak születés napja, kit a magyar nemzet szenvedése s a maga fájdalma emelt a halhatatlanok sorába. Mint a nép egyszerű gyermekét, a költészet múzsája bölcsőjénél merengő szemmel köszöntő: „lelkedbe tüzet adott Isten, de ezt a tüzet sokszor el kell foly- tanod, szivedet megtöltő szinültig szeretettel, de vigyázz, ez a szív fog téged megölni. . Szeretni fognak sokan, mert szeretet nélkül nem tudnál élni . . Eredj, taníts másokat is szeretni, tanulj meg szenvedni s ebből a szenvedésből fakadnak majd költészeted legszebb virágai, azokból fonnak homlokodra koszorút!“ És a költészet múzsája nem hazudtolta meg Tompa Mihályt. Mint kis gyermeket, mindjárt születésekor mostoha sors várja. Elveszti édes anyját, idegenek szeretetére, támogatására szorul. Az arany ifjú a szülők aggódó, rettegő keblére. 14 éves korában a kis Magda nagy beteg lett s rövid szenvedés után ő is meghalt. Ki tudná leírni az édesanyának fajdalmát, midőn szive szeretett magzatától kell búcsút vennie. Ki volna képes festeni azt a marcangoló fájdalmat, amit Katalin érezhetett, midőn a temetőben járva két picike sirdomb integetett szomorúan feléje. Az a két kis kereszt úgy tűnt föl az édesanya szemében, mintha alattuk szunnyadó, felejthetetlen gyermekei ölelésre tárnák ki feléje karjaikat. Óh mint roskadt le azokra a kisded halmokra, melyek elzárták tőle szeretett leánykáit; mint öntözte patakzó köny- nyeivel a virágokat; s mint ölelte át szeretettel, forrón azokat a kicsi fejfákat abban a hitben talán, hogy az alattuk álmodok a hideg sírban is megérzik annak az ölelésnek melegét! . . A többi négy gyermekük mind A életben maradt. Bizony csak ezeknek is a fölnevelése nem csekély anyagi gondot okozot a szülőknek. kor évei Tompa Mihályra nézve a szegénység, a nyomorúság keserű évei voltak. Azért aztánjmindjobban és jobban keserűséggel telik meg szive, s a keserűség csak fokozódik lelkében nap-nap után, amint mindjobban és jobban saját belső értékének tudatára ébred. Mint sárospataki diákot rajongással veszik körül diáktársai, de ezeknek szeretete, tisztelete sem képes lelkében kitörölni „azt a sötét pontot, mely a költő szivében már ekkor rejtve fészkelt.“ Alig hogy Sárospatakról illetőleg Eperjesről felköltözik Pestre, — ekkor már mint neves költő, népmondáit, népregéit szinte néhány hét alatt elhordták ahol megismerkedik Petőfivel — csakhamar kinos betegség veri le lábáról s a Rókus kórházba kerül: szomorú hangon zendiil meg itt lantja, ahogy Szemere Miklósnak írja: Kórágyon fekszem én kínok tövisében Ez a szalma olyan kemény, olyan hideg! Vájjon puhább e az, melyet ősi telken Vetettek, arattak atyafias kezek ? Vájjon jön-e azon a betegre álom ? Egyetlen egy kincse az egész világon . . . Nem, el. innen! A városi élet, nem az ő otthona, nem az ő hazája ! oda vágyik ő csak, hol vetnek és aratnak, sokszor a csűrbe könnyes szemmel takarnak. Oda a csobogó csermely közelébe, a virá| Különösen, ha tekintetbe vesszük. I hogy Luther rendes évi fizetése mindössze kétszáz, majd később háromszáz forint volt, amit legfeljebb esetleges ajándékokkal földiák meg a hívek, vagy a fejedelmek. A 16. század pénzviszonyai ha mások voltak is, mint manapság; de még az akkori időben is meglehetősen szerény jövödelem volt ez egy hat tagból álló család számára. Ehhez járult, hogy maga Luther nagyon is adakozó volt s a pénzzel egyáltalán nem tudott bánni. Aki oly rendkívüli és gazdag szellemi kincsekkel rendelkezett, hogy is tulajdonított volna az értéket a földi, múló vagyonnak! Túlságos jószívűségében szétosztotta volna a szegények közt mindenét. Hogy másokon segíthessen, nem egyszer zálogosította el ajándékba kapott ezüst tárgyait. így egy alkalommal egy kéregető diák jött hozzá, akinek nem volt semmije. Luther minden habozás nélkül kivette egyik ezüst serlegét a szekrényből s hiába igyekezett őt visszatartani felesége
