Harangszó, 1917

1917-01-14 / 3. szám

20

HARANGSZÓ.

1917. január 14.

A kötelesség* útja.

Elbeszélés. Irta : Kapj Béla.

Tizennegyedik fejezet.

A Cassa Nationala.

,, Folyt. 39

Tömböly Pista csodálkozva néz barátjára. Akaratlanul is eszébe jut első találkozásuk, akkori beszélgetésük s amint összehasonlítja a régi és a mostani Sárosy Lászlót, még a tekintete is melegebb lesz, ahogy szemével végigsimitja barátja arcát. Nem szól semmit, de magában megállapítja, hogy ezt a nagy átalakulást csakis a hivatás szeretet magyarázza. Sárosy László most találta meg azt a nagy igazságot, hogy az ember boldogsága és megelégedése nem a külső gazdagságtól, a külső életfeltételek kedvezésétől függ, hanem benső lelkikincseitől. Hiába állítanak egy üres, hiú, önmagának élő lelket a legszebb állásba, ott sem tesz semmit. De ha egy meleg szivü, lelkesedni tudó embert beleállitanak kicsiny munkakörébe, ott is csodát támaszt a leiké melegségével.

Mire elérkezett a vonat indulás ideje, sok mindennel rendbe jöttek. Tömböly Pista is megígérte, hogy egyszer kimegy Nyirkutasra és felolvasást tart.

Még egy másik dolgot is megbeszélt barátjával Sárosy László.

— Egy nagy kérésem volna, pajtás.

— Mondd csak, Laci. ,

— Pénzre volna szükségem.

Tömböly Pista egy kissé gondolkodik, azután nevetve kérdezi:

— Ugyan már megint mibe ártottad magadat? Talán megint kártya, vagy megint virág küldözgetés ?. . Ne félj, hallottam róla!

Sárosy László a fejét rázza.

— Nem, nem ilyesmi! Már régen elbúcsúztam ezektől az ostobaságoktól. Hanem tudod, — emlékezhetsz rá, — néhány esztendő előttről van egy kis adósságom. Fájdalom, éppen Grünhut a hitelezőm. Attól félek, hogy a közel jövő meglehetősen erős harcokba sodor éppen vele, meg az ő cimboráival. Szeretném tehát, ha nem volnék a kezei között s mindenek felett nem lennék lekötelezettje.

Tömböly Pista arca mind jobban elkomolyodik.

— Igazad van, barátom. Teljesen igazad van! Már eddig is gondolnod kellett volna arra, hogy megszabadulj ettől a megalázó, kellemetlen függési viszonytól. Most már megmondhatom neked: először azt akartam felelni,

hogy nincsem pénzem, mert nem akartam segédkezet nyújtani esetleges helytelen életmódodhoz, most azonban már azt felelem : van pénz! Ne félj, pajtás, erre a célra lesz pénz! Három hónapja örököltem egyik nagy- nénémtől néhány ezer koronát, szívesen adok belőle. Igaz ugyan, hogy tulajdonképpen más tervem volt a pénzzel, de sebaj 1 jobb célra nem adhatom, mint mikor rajtad segítek s ugyan akkor a veszélyeztetett magyarságot védelmezem.

Sárosy László szeme könnybe lábad. Válaszolni sem tud, csak némán szorongatja barátja kezét.

A pályaudvaron már nem beszélhetnek bizalmasan, Tömböly Pista néhány barátja is ott van. Közöttük az a fiatal orvos, kivel Sárosy régebben már megismerkedett. Mikor a vonat lassan kifüstölgött, Tömböly Pista elgondolkodva indult barátjával együtt a város felé. Az utat szegélyző fák ágai közül lopózkodva leeresz- ; kedik a csendes est. Hosszú árnyak sötétednek a mélyen húzódó mezőkön s a távoli város hegyoldalba épült , házairól ide villog a meggyujtott ] lámpák fénye. Tüzes világitó szemek a fekete éjszakában.

— Megöregedett a barátod.

— Talán inkább megférfiasodott.

— Nem beteg? Valami különös, beteges tűz lobog a szemében. Mi orvosok nem szeretjük az ilyen tüneteket.

Tömböly Pista némán néz maga elé. Azután csendesen megrázza a fejét:

— Azt hiszem, egészséges. Legalább nem tudom, hogy baja lenne. Biztosan az apostolok tüzének lobo- gását látod a szemében. Mert hidd el, olyan ez az ember, mintha Isten küldötte volna abba az oláhrakta fészekbe apostolul.

A vonat most halad át a harmadik vashídon. Egészen ide hallatszik robogása. A hidon túl kapaszkodóra fordul útja s egyszerre csak két pirosszem gyullad ki hegyoldalon, majd a fordulónál azt is befogja a sötét éjszaka.

Tizenötödik fejezet. • Nehéz harcok.

Benn a kráter mélyén akkor is izzó a tűz, mikor a hegyoldalon vá- nyadt levelű boróka nyújtogatja ágait.

A föld mélyén fékevesztett elemek csatáznak, dübörög haragjuk, zúgva sistereg erejük, az ember úgy érzi, elég egy pillanat és szétdől a börtönfal s megsemmisül minden, am' utjukba verődik.

Ilyen szenvedélyes hangulatban iz- ízik már hónapok óta Nyirkutas. Talán még a lélekelemző tudós se tudná megállapítani, micsoda varázslatos szóval szédítették el az embereket. De bizonyos az, hogy fásult, közönyös álarcok alatt gyűlölködő elkeseredett ember-arcok néznek a világba. Fojtottan hangzik a szó, olyan tompán, mint a fakalapács hangja. Sötétedő este .lopózkodva húzódnak egy-egy házba, mintha rabolni mennének, vagy tüzes kanócot vinnének köpenyegük alá rejtve. Idegen emberek jönnek, mennek, soha nem látott alakokkal telik meg a korcsma ivója. Jó ruháju úri ember formák pedig Grünhuték szobáiban tanyáznak s vigan kocintgatják össze poharaikat.

Az első nagy rökönyödés akkor volt, mikor egy szép reggelen a főszolgabíró kiszállt Nyirkutasra s elő kérte a Cassa Nationala alapszabályait. Kihallgatta az egyesület elnökét, vezető embereit, azután a község lakosai közül is sokakat maga elé idézett s kivallatta őket, hogy miről tartottak felolvasásokat.

Folytatjuk.

A világháború eseményei.

Békeajánlatunk nem járt azzal az eredménnyel, amelyet az egész világ szenvedő emberisége olyannyira óhajtott. Ellenségeink még mindig nem tértek észre s nem fogadták' el a békejobbot, amely harminc havi háború után uj fejlődés és szebb napok elé vitte volna Európát. Az antant csökönyössége csak arra indíthat bennünket, hogy keményebben fogjuk meg markunkba a kivont kardot és lankadatlan erővel és elszántsággal védjük tovább országunk határait és szabadságát az ellenséggel szemben. Ennek az érzésnek és akaratnak a kifejezése az a két hadparancs is, amelyet Károly király és Vilmos császár adtak ki. Királyunk hajó és hadparancsa a következőképpen szól:

Katonák! Tudjátok, hogy Én és a Velem szövetséges uralkodók megkíséreltük, hogy az egész világtól óhajtott békének útját egyengessük. Ellenségeink most válaszoltak. Anélkül, hogy feltételeinket ismernék, visszautasítják a nékik odanyujtott kezet.

Bajtársak, ismét hozzátok száll hivő szavam!

Fegyveretek, a háborúnak eddig elmúlt csaknem harminc hónapos