Harangszó, 1917
1917-07-29 / 21. szám
Vili. évfolyam. 1917. julius 29. 21. szám. VALLÁSOS néplap. Felelős szerkesztő és kiadó Szalay Mihály gyékényesi ev. leik. Társszerkesztők: Ozipott Géza, Németh Károly és Zongor Béla ev. lelkészek. Előfizetési ára 36 számra közvetlen küldéssel 3 K 60 r, csoportos küldéssel 3 K. Kéziratok GYÉKÉNYE8-re (Somogy megye), előfizetési dijak a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának KÖRMEND-re, reklamációk 8ZENTQOTTHÁRD-ra küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanitó. TARTALOM: Hudy Ilona: Majd ha vissza jönnek . . . (Vers.) — Krón Ferenc: A gond. — Németh Károly: Luther. — Evangélikus nyomda. — Kiss János: Ima. (Vers.) — Nagy István: Porlandó kő —.örök emlék. — Vajda Bálint: Szabályok a szülök részére - Miklós István: A balatonkenesei .öreg harang búcsúztatója. —J. I. A háború hatása a föld legszélső határain. — A világháború eseményei. — Ország-Világ. — A Harangszó postája. Majd ha vissza jönnek... Drága katonáink majd ha vissza jönnek, Szórjuk a virágot, amerre csak lépnek. Ujjongó örömmel lesz a szivünk telve, Hála ének zendül fel, a magas égre, Mikor vissza jönnek! Majd ha vissza jönnek, újra szól a nóta. Elnémul a sirás, mintegy varázsszóra. Virágos kis ablak, nagy kapu kitárva, Várva, hogy belépjen apa, testvér, mátka. Mikor vissza jönnek! Majd ha vissza jönnek, gyászruhánk letesszük. Fájdalmas bánatunk feledve felejtjük. Szomorodott arcok, mosolyra derülnek. Boldog nyugalomra találnak a keblek, Mikor vissza jönnek! Majd ha vissza jönnek, zugnak a harangok. Fegyverek döreje nem zavarja hangok. Fehérszárnyu angyal im’ felettünk repked, Zokogó szemekről letörli a könnyet. Drága katonáink mikor vissza jönnek! HUDY ILONA. A. íjoikI. Irta: Krón Ferenc. Alig játszik valami az életben oly nagy szerepet, mint a gond. Vannak könnyelmű emberek, akik életükről kikapcsolják a múltat, a jövővel nem törődnek, tisztán csak a jelennek élnek, az ilyen emberek nem ismerik a gondot. Mások meg minél jobban belekerülnek az élet mindent magával ragadó hullámaiba, annál jobban megismerik az élet terhét: a gondot. Éjjel-nappal körülöttünk röpködnek ezek a megfoghatatlan valóságok, beleékelik magukat gondolatainkba és sötétté, reménytelenné festik a jövőt. Ne bántsuk már azt, ami múlttá lett életünkben, különösen hagyjuk békében az élet azon emlékeit, amelyek gondok között hagytak el bennünket. Qond, töprengés nélkül alig van élet. Leül az szépen minden családi fészek küszöbére, sőt a homlokodra nehezedik és cseppenkint vagy tömegesen vegyül bele jelenedbe, hogy • nehezebbé tegye jövőd terveit. Mit fogunk enni ? mivel ruházkodunk ? ki fogja ezt, vagy amazt elvégezni ? mi lesz velünk és a mieinkkel ? Mind olyan kérdés ez, mely nem egyszer szólal meg hangosan lelkűnkben. Mások meg gondot okoz az, hogy lehetne meggazdagodni, hogyan lehetne hírnévhez jutni, hogy lehetne tündökölni ezer és ezer ember felett stb ? Annyi minden bántja az embereket a mai időben, mindezek a fenti kérdések ijesztő nagyságban lopodzottak az emberek agyába. Sok ember múltjában van is egy jókora darab jogos fájdalom, indokolt aggodalom. De azt
