Harangszó, 1917
1917-07-29 / 21. szám
162. HARANQSZÖ. 1917. juíius 29. kérdem ! igazságos fájdalom dolog-e az, hogy mi csak az életszükséglet és hiúságunk felől esünk gondolkodóba ? Nem illő dolog az keresztyén emberekhez, hogy az élet veszteségein töprengjen éjjel nappal. Az igaz, hogy nem lehet a kedves múltból és annak felemelő emlékeitől szabadulni, nem cserélheti ki az ember a szivét, nem szakíthatja széjjel azokat a szálakat, melyek sohasem voltak kellemetlenek, de megtehetjük azt, hogy mindezekből ne gondot, hanem Istenhez emelkedő kérést csináljunk. Abban van a mi gyengeségünk, hogy meggörnyedünk a gond alatt, szemeink a földön, az emberektől vár segítséget, ahelyett, hogy nyitott habár könnyes szemmel is a magasba tekintenénk. »Kérjétek és adatik nék- tek, hogy örömötök teljes legyen.« Ki ne érezte volna már, hogy az Istenbe vetett törhetetlen bizalom levette vállainkról a legterhesebb gondokat? Ezekben a nyomorúsággal teljes időkben tele vagyunk jogos gonddal, az állam is, társadalom is igyekszik jótevő kézzel kevesbíteni a fájdalmat és nyomort, a felebaráti szeretet és hazafias kötelesség érzet csodákat müvei, de legtöbbször hiányzik a segítségből az éltető meleg. Ahogy a gond itt termett a földön, épen úgy tisztán földies eszközökkel, földi gondolatok kíséretében jön a gondüzö szeretet. Az Állam, a társadalmi inL ix t ti e r. 1. Eislebentől Wittenbergig. Irta: Németh Károly. A konstanci és bázeli zsinat után az egyház reformációjának minden reménye kihalt. A pápák mérhetetlen politikai, vagyoni és lelki hatalma 1455-től kezdve hatvan éven keresztül a spanyol Borgia és az olasz Rovere család kezére jutott, s ennek a két családnak uralma a pápaság legsiralmasabb korszakát jelzi. A szűk keret, melyben mozognom kell, nem ad tért arra, hogy bemutassam ezeknek a pápáknak bűnökkel és visszaélésekkel terhelt, a római császárság legsötétebb idejére emlékeztető kormányzását Savonarola Jeromos, a florenczi nagy dominikánus barát hatalmas prédikációkban gyászolta, siratta az egyház romlását, kárhoztatta a bibornokok és pápai prelátusok gotézmények elfelejtik, hogy a gond- üzés a földtől induljon ki és végződjék az égiekkel való szorosabb kapcsolatban. Jézus nagyon sokszor megy fel kiemelkedőbb helyre és onnan feliéiről nézte a jövőjébe tekintő tömeget, mindig megszánta őket és segített. Most amidőn az egész világ telve van megrázkodással, ne higyjétek, hogy az (Jr félre vonult, hogy nem lát mindnyájunkat gondtól barázdált homlokkal ülni és a földre nézni. Azt várja, hogy ne csak le nézzünk hanem körültekintve felemeljük szemeinket, hozzá, ki még mindig eloszlatta gondjainkat. Hozzuk le Jézust a magasból közénk az ő szeretetével, hogy az ő közvetlen közelében emel- kedettebb lélekkel nézzünk a gondteljes jövőbe. Ima. Jó Istenem, hozzád száll az én fohászom: Áldd meg én szeretett, kedves jó családom! Engem a sors keze messze vetett tőlük, Te légy, én Istenem, hű gondviselőjük. Légy gondviselőjük s vigasztaljad őket, Ne hagyd el, erősítsd a csüggedőket. Imám hozzád szálljon fenn a magas égben, Te vagy egyedül a mindenható Isten. Csak téged imádlak, csak tégedet áldlak, Áldd meg Te is, Uram, azt a kis családot! Kiss János népfelkelő. noszságát, végveszedelmet jövendölt. S mivel igazságosságot mert hirdetni olyan pápa idején aki törvénytelen gyermekéből tizenhét éves korában bibornokot csinált, s aki a Vatikán kormányzatát törvénytelen leányára bízta, akasztófa és máglya lett a jutalma 1498-ban. Ez a pápa egy Borgia volt, VI. Sándor, maga is egy pápának unokaöcscse, maga is már huszonöt éves korában nagybátyja jóvoltából a bibornoki szent kollégium tagja. A pápa Savonarola kivégeztetése után öt évre maláriában meghalt: Utódja a pápai trónon egy Rovere, II. Gyula lett. (1503 -1513.) Szintén egy pápai unokaöccs ; huszonyolc éves korában bíboros, Avinyon és Bolonya érseke, Lausanne, Coutance és más megyék püspöke, Nonantola és Grotta Ferrata apátja. Kolumbus Kristófnak ez a földije nem volt sem becsületes, sem erényes — az olaszok meglepődtek volna, ha erényt találtak volna a pápai trónon — de jó katona volt, aki a franciákat kiverte Itáliából. Evangélikus nyomda. m. Biztosítva láthatjuk-e a nyomda jövőjét ? Ez attól függ, megtaláljuk-e az alkalmas embert, akit az ügy élére állítsunk és át tudja-e egyházunk többsége érezni ennek a kérdésnek nagy jelentőségét. A többi akkor biztosítva van. Ha egyelőre csak a dunántúli egyházkerületet vesszük is figyelembe, magának a kerületnek, az esperességeknek, a középiskoláknak, az egyházaknak hivatalos nyomtatványai is elég sok munkát adnának. Ezen kívül a Dunántúl most is megjelenő heti és havi egyházi lapok s egyesek könyvei és egyéb nyomtatványai. Ha pedig egyetemes nyomdává tudnánk fejleszteni és lehetőleg minden munkát ezzel végeztetnénk, hatalmas intézetnek kellene lennie, hogy a megrendeléseknek meg tudjon felelni. Az egyetemes egyház, a négy egyház- kerület, a sok esperesség és felsőbb iskola nyomtatványai mellett ott vannak a Luthertársaság által kiadott népiskolai tankönyvek. Csak megértés, jóakarat és kitartás kell, akkor nem kell félnünk, hogy a nyomdát nem tudjuk kellőleg foglalkoztatni. IV. Hogyan akarjuk a kérdést megoldani? Egyházkerületi evangéliomi Ennek a II. Gyula pápának mindjárt uralkodása elején eszébe jutott, olyan emléket Aliit magának, mely évszázadokra hirdesse nevét. Legcélszerűbbnek talált egy síremléket. Tervezetével korának legnagyobb művészét, Michelangelót bízta meg; ez azután olyan nagyra találta tervezni, hogy nem fért volna el a templomban, mely alatt a hagyomány szerint Péter apostol teste pihent. A pápa gondolt egyet, s hogy síremléke elhelyezhető legyen, Szent Péter templomát, melyet Konstantin császár alapított és I. Szilveszter pápa szentelt fel, melyhez harminc emberöltő zarándokolt, egy esztendő alatt leromboltatta, hogy helyébe újat építsen. A régi székesegyházzal a nyugati keresztyénségnek egy egész korszaka tűnt le. Ugyanabban az esztendőben, mikor a pápai hiúságnak áldozatul esett az egyház legszentebb épülete, 1505 nyarán, a julius I7-ére virradó reggelén lépte át egy huszonkét éves német joghallgató, Luther Márton, az erfurti
