Harangszó, 1917

1917-06-17 / 18. szám

138 HARANQSZÖ. 1917. junius 17. színekkel rajzolja szemeink elé, me­lyet a Messiás alapit. Az a kép, melyet a próféta ebben a szakaszban rajzol, vigasztaló jelen­tőséget nyer a mi, háborús viharok s nyomorúságok által ostromolt és szorongatott életünkben. Kövessük a próféta látomását. Ezsaiás testi szemeivel látja, hogy Dávid királynak dicsőséggel, hata­lommal körül ragyogott országa az ő idejében annyira elhanyatlott, hogy hasonlatos volt egy kidőlt fához, melyből már csak a lecsonkult törzs és a gyökerek maradtak meg. De az ő prófétái lelke látja azt is, hogy Jzsainak megrongált törzséből egy vesszőszál származik és gyökereiből egy virágszál növekedik. Bámulja látja, hogy ezen vesző­szálon, ezen virágszálon a hatalmas Jehovának lelke nyugszik A bölcses­ségnek és az értelemnek lelke ; a ta­nácsnak és a hatalomnak lelke; a tudománynak és az Ur félelmének lelke. És milyen csudálatos, hogy ennek a prófétának látomása 800 esztendő múlva mind teljesedésbe mentek. A virágszál hihajtott az Izsai tör­zséből, aki felett megnyilatkozott az ég s az Urnák lelke mint egy fehér galamb szált reá és egy szeretetteljes atyai szó hangzott felette: Ez az én szerelmes fiam, a kiben én megen- geszteltettem I Ez a szerelmes fiú az atya nevé­ben árasztotta az emberekre a böl­csességnek és értelemnek lelkét az ő tanításával és emberi kérdésekre adott feleleteivel; a tanácsnak és ha­talomnak lelkét árasztotta az embe­rek szivébe, mikor az elesetteket fel­emelte s a kétségbeesett emberiséget elveszített 'Istenéhez visszavezette; a tudományak és az Ur félelmének lelkét árasztotta az emberek leikébe az ő egész életének példaadásával, a pusztai megkisértetéstől fogva, a keresztfán történt haláláig. Csakugyan igaz lett az is, hogy nem az ő szemeinek látása szerint Ítélt és nem füleinek hallása szerint dorgált, hanem a sziveknek állapotja szerint, mert az embereknek elrejtett gondolatait is ismerte. Jusson eszünk­be Natanael (Ján. I. 46—52), ki mi- kot- Fülöp hívására az Úrhoz köze­ledett, ezeket a szavakat hallotta Jé­zus ajkairól: Minekelőtte Fülöp tégedet hívna, mikor a figefa alatt volnál, láttalak vala téged. Natanael, ki kevéssel ezelőtt kérdezte, hogy Názáretből támadhat e valami jó? megdöbbenve teszi le a vallomást • Rabbi, te vagy az Istennek ama fia, te vagy az Izraelnek ama királya. Ezt a vallomást megerősíti Jézus ezzel a kijelentéssel: Bizony, bizony mondom néktek ; ennekutána meglát­játok az eget megnyilatkozni és az Istennek angyalait felmenni és leszál- lani az embernek Fiára. Erről a sziveket vizsgáló szabadi­tóról mondja meg Ezsaiás előre azt is, hogy igazságban ítéli meg a sze­gényeket és az igazság szerint dor­gálja a földnek alázatosait: a földet megveri szájának vesszejével és aj­kainak leikével megöli a hitetlent. Ezek a jövendölések is mind be­teljesedtek. A Messiás csakugyan nem volt megvesztegethető biró, nem volt a hatalmasok kegyeit kereső, hanem a személyekre való tekintet nélkül ítélte a szegényeknek, az alázatosoknak, az elhagyatottaknak ügyét, mert gaz­ság és álhatatosság övezte derekát. Az elnyomottaknak, a szegények­nek ügyét rendíthetetlen* bátorsággal képviselte minden földi hatalmasság­gal szemben. Tudjuk, hogy a gazdag emberről és szegény Lázárról szóló példázat által, milyen lelket rázó íté­lettel helyezi az elvettetettek nyomo­rúságát a mindennap vígan lakozók szivére. Hogy a hatalmasokat mennyire megtudta verni az ő szájának vessze­jével, tudjuk az adópénzről szóló tör­ténetből, mely szerint a ravaszkodó farizeusok megalázottan kénytelenek eltávozni attól, akit megakartak fogni az ő beszédében. Hogy álszenteskedő- ket milyen lélekre ható gúnnyal tudta lefegyverezni, azt tudjuk a házasság­törő asszony történetéből, kit azért hurcoltak eléje, hogy nyilvánosan Ítéletet mondjon felette; de megret­tenve menekülnek el Jézus szine elől, mikor hallják ajkának verdeső Ítéle­tét : aki közületek büntelen az vesse rá az első követ! Nem a bűnt ko­ronázza elnézéssel, hanem az álszen- teskedők jogosulatlan kegyetlenségét sújtja megsemmisítő Ítélettel. Jézus olyannak bizonyította magát, amilyennek Ezsaiás jövendölte! A világnak, az emberiségnek meg­ítélésében Jézus a jövőben olyannak fog bizonyulni, mint a milyennek ta­nításában jövendöléseiben, életének példaadásában mutatta magát, ö, aki' annyira szeretetteljes, gyöngéd volt, hogy még a füstölgő gyertyabelet sem oltotta el; a megrögzött gono­szokat szájának vesszejével, ajkának ítéletével fogja sújtani s szánniva'ó lesz az örökéletben azoknak sorsa, kik a szelíd király ajkairól a szent haragnak ezeket a szavait lesznek i kénytelenek hallani: Átkozottak, men­jetek el tőlem az örök tűzre, mely készíttetett az ördögnek és az ő an­gyalainak. A jelenlegi vérben forgó világban is az ő szájának vesszeje lebeg azok felett, kik milliószoros jajkiáltást fel­idéztek és megszűnni nem engedik, — akik akadályozzák annak a békes- séges országnak eljövetelét, melyben i lakozik a farkas a báránnyal és a kisgyermek mérges kígyókkal játszik ; melyben a ragadozó medve a békés t tehénnel együtt legel s melyben a vérengző oroszlán megjámborodva, mint az ökör, szalmát eszik. Mi, a most folyó, világrengető, emberiséget keserítő rettenetes ese­mények között is igyekezzünk ennek az országnak a békesség országának szolgálatában megmaradni s hogy ennek az országnak békessége a mi fenyegetett magyar hazánkra is kiá­radjon, igyekezzünk minden erőnk megfeszítésével a komoly, a nehéz idők kötelességeit megtenni. Ne felejt­sük, hogy a békesség fejedelmének szemei kisérnek minket. Amilyen mér­tékben tartózkodnunk kell minden j olyan cselekedettől, mely a feldúlt világ békétlenségét tovább nyújtaná; olyan mértékben ragaszkodjunk min­den becsületes eszközhöz, mely ezt békét az emberekhez közelebb hozza. A kinek dereka igazsággal van övezve: Jézus figyeli a mi cseleke­deteinket. Ne vonakodjunk tehát attól, amit most tőlünk az igazság követel. Ha a békesség érdekében szükség van ami szánk vesszejére, ne kímél­jük azt; ha szükség van a mi karunk erejére ne takarítsuk azt; ha szük­ség van a mi nélkülözésünkre, a mi áldozatunkra ne sajnáljuk azt. Lehet, hogy a mostani nagy erőfeszítés hozza közelebb hozzánk a Jézus békéssé- ; gének kezdetét. Igyekezzünk azért a j nagy idők méltó gyermekeinek bizo­nyulni. Tudjunk erőt feszíteni, tud­junk tűrni, tudjunk várni; tudjunk mindenek felett tovább hinni, tovább szeretni, tovább remélni, mígnem Jé- j zus, a szabaditó, megmutatja nekünk az ő dicsőségét. Balogh István. Gazdag1 kalászok. — Idézetek. Jellemzések. — Staupitz János szerzetes főnök a lelkében vivődő Luthernek: Nem is tudod, Márton, mily hasznos és szük­séges neked ez a kisértés. Majd meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom