Harangszó, 1916

1916-11-12 / 35. szám

278.

HARANGSZÓ.

1916. november 12.

úgy is a szobát őrizte. Szóba került Vajda Iván mérnök ur is.

— Szép ember! mondta Annuska, de aztán ijedve elhallgatott, hátha nem is illik egy fiatal leányhoz azt mondani egy férfiról, hogy szép.

— Okos ember 1 tóditja a dicséretet a tanító. És elkezdi dicsérni műveltségét, tudását, finomságát.

A jegyző csak hallgat. Lassan, gondolkodva szívja pipáját, mintha csak abból az ezüstkupaku füstölgő szerszámból kellene felszívni a szájáig azokat a szavakat, melyeket mondani akar.

— Lehet, mind lehet, — mondja óvatosan, — de nekem mégsem tetszik.

— Apa nem szereti a nyiiott bajuszt, mondja Annuska, s a pohárszékből asztalhoz viszi a theáscsé- széket.

— Csacsi vagy, Nusi, — mondja a jegyző s nevetve rákacsint a lányára. Csak a rövid, meg hosszú szoknyás kis leányok Ítélik meg a férfiakat a bajszuk szerint, de nem az ilyen öreg bácsik.

Erre még inkább zavarba jön Annuska s az arca éppen olyan pirosra válik, mintha pirosra barnuló fánkokat sütne a nyitott tűzhelyen.

— Hát mi a kifogása ?...

A jegyző szép lassan megigazítja a pipáját s gondosan megnézegeti, hogy az ezüst tornyos kupak miért pattint olyan éleset betevésnél.

— Ha az ember húsz évet tölt egy faluban, lassanként kiismeri annak minden praktikáját. Tudom, miért fordul meg Zsuzsa asszony a szomszédék portáján s azt is tudom, miért fordítja félre Péter gazda a fejét, mikor arra megy a János. Ha az egyik valamiféle községi bizonyítványt kér, biztosra várhatom a másikat: megjön még az nap s neki megint más irat kell. De én tudom, milyen s azt is tudom, hogy miért. Sokszor még a tűzvészeket is megtudom magyarázni. Én például cseppet sem csodálkoztam, mikor a múlt nyáron a vörös Jankóék szénája mellett csapott le a villám s mégis a kis zsidó háza égett le. Mindennek van praktikája.

— És a mérnök, apa?. . .

— No ni csak, a kis kiváncsi!... Muszáj éppen a mérnökről beszélni? Azt akartam még mondani, hogy falu helyen azt is megtanulja az ember, hogy az ismert emberekből következtessen az ismeretlenre. Ha a Pálinkás Ferkóval látok egy idegent, bizony nem gondolom, hogy a templomba mennek. Ha meg késő este

| a pópához látok alakokat beosonni, bizony nem mondom: ni csak, a tanító ur megy vizittába 1 . .

Sárosy László növekvő érdeklődéssel hallgatja a csapongó beszédet s úgy gondolja, hogy már érti a furcsa okoskodást.

— Na, a Vajda Iván nem is jár a pópához. Azt hiszem, Grünhutékon kiviil sehova se jár. Talán nem is beszélget senkivel, mint a pózna-vivő emberekkel.

A jegyző bólint a fejével, a/után szárazon rámondja:

— Mindig ugyanazok 1

— Ismeri őket?. .

A jegyző némán int fejével.

— No, de azért azok is járhatnak egyenes utón ?

A jegyző felhúzza a vállát, azután különös mozdulattal lefelé vágja a két kezét.

— Ugy-e hallotta, édes öcsém, hogy sok hegymászó készakarva elkerüli a kényelmes, biztos utakat s csak az életveszélyes kapaszkodókat keresi ki. Akkor van elemében, ha hónalján megfeszül a kötél, lába alatt szaporitó gyorsasággal megindulnak a kavicsok s a mélységben tágra nyitja száját a megsemmisülés.

A tanító elgondolkodva néz maga elé. Kis idő múlva a jegyző azt mondja:

— Puskaporos hordókon is lehet menni. És vannak emberek, kik a puskaport fejükben s a zsebükben hordozzák magukkal. Akárhova mennek, mindenütt...

— Robbanik, — mondja a tanító.

— Úgy, — bólint rá a jegyző. De ők is ott maradnak.

— Ott maradnak 1. . . ismétli a tanító s még szótlanabb lesz.

Az este nem is került többet szóba Vajda Iván mérnök.

— Később Sárosy László is kénytelen volt vele többet találkozni. Úgy látszik a mérnök elvégezte a külső felvételi és mérési munkát s most az anyag feldolgozását végezte. Szobája sötét volt, természetes tehát, hogy Grünhuték felajánlották neki az irodát. Az talán még természetesebb, hogy többször behívták uzsonnára. Ekkor tájt a tanító sokszor kedvetlenül ment haza. (Folytatjuk.)

Karácsonyi üzenet.

Gyöngéd női kezek öltögetik a tűt s készítik szeretteik számára a karácsonyi meglepetést. Mindenkinek van kire gondolnia. A jó szív kibővíti a családot s megmutatja az elhagyatottakat, özvegyeket, árvákat. Ki ne gondolna vitéz katonáinkra? Ki ne küldené meleg érzelmét állóval befújt völgyekbe, földhányásokba, jól, avagy rosszul fedett fedezékekbe ? Az egész országban megindult már a nemes mozgalom, hogy derék katonáink ne várják hasztalanul a karácsonyi angyal szárnya suhogását. Magyar nők készítik a meleg téli ruhát, csomagolják az ajándékos ládi- kát. Bizonyára az evangélikus nők is kiveszik e szent munkából részüket.

De ne felejtsük, hogy nekünk még más kötelességünk is van 1 Híven egyházunk feladataihoz arra kell törekednünk, hogy az evangéliom karácsonyi üzenetét szétküldjük a harctér minden zugába. Vérfolyók helyére, sóhajok, halálhörgések, borzalmasságok földére küldjünk erőt, vigasztalást, békességet, küldjük az Isten igéjét.

Ünnepi füzetünk jövő héten elhagyja a nyomdát. Darabja 10 fillér, 50 darab 3 kor. 70 fillér, 100 darab 7 kor. Szeretettel ajánljuk gyülekezeteink, nőegyleteink és egyes híveink figyelmébe.

A megrendelők névsorát jövő számunkban kezdjük közölni.

A világháború eseményei.

Nagy a zűrzavar, aggodalom s vádaskodás az antant köreiben. Lapjaik tele vannak panasszal. Gyűléseiken a szövetséges hatalmak szemrehányásokkal illetik egymást. A boulognei haditanácskozáson megállapították, hogy az antant haditerve 1916-ra teljes kudarcot vallott s hogy elvállalt kötelezettségének sem Olaszország, sem Oroszország meg nem felelt, Románia fellépése pedig teljesen elhibázott volt. Olaszország nem tá- mogadta kellőképen Romániát, Oroszország elégtelen segítséget küldött a Balkánra s nem támadta elégséges erővel Bulgáriát, Románia pedig ott kezdte a harcot, ahol nem kellett volna. Keserűséggel említették azt is, hogy az ellenség rendkívül értékes gabona, marha és olajkészletet zsákmányolt Romániában, amely zsákmány elégséges arra, hogy Németország gazdasági blokádját teljesen hatástalanná tegye. így jelentik mindezt Párisból egy antantbeli lapnak, az Utro Rossijnak.

Románia ellen.

A román hadsereg napról napra pusztul. Az október 20-iki kimutatás