Harangszó, 1916

1916-11-12 / 35. szám

1916. november 12.

HARANGSZÓ.

277.

kodástok ideje alatt; tudván, hogy nem romlandó dolgokon, ezüstön vagy aranyon, váltattatok ki hiábavaló magatok viseléséből, mely atyáitokról szállott rátok, hanem drága véren, mint hiba- és szeplönélküii bárányén, Krisztusén.

I. Péter. 1, 14-19.

Csak vigyázz magadra és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, a melyeket láttak a te szemeid és hogy el ne távozzanak a te szivedből teljes életedben, hanem ismertesd azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.

5. Mózes. 4, 9.

A mi Istenünknek szives irgalmasságáért, a melynél fogva meglátogatott minket a magasságból támadott világosságot; hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, hogy a mi lábainkat a békességnek útjára igazgassa.

Luk. 1, 78—79.

És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik és felülemelkedik a halmokon és népek özönlenek reá. Pogányok is sokan mennek és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket az ö utaira és járjunk az ö ösvényén! Mert Siónból jö ki a törvény és az Úr beszéde Jeruzsálemből.

Mikeás. 4, 1—2.

Őrizkedjünk tehát, hogy midőn még meg van az ígéret az ö nyugalmába való bémenetelre, valaki közületek hátramaradtnak ne látassék.

Zsid. Iev. 4, 1.

Tudom, hogy te mindent megtehetsz és nincs rejtve előtted semmi gondolat. Ki az — mondod — a ki gáncsolja az örök végzést tudatlanul ? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem és fel nem foghatom. Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdeztek, te pedig taníts meg engem! Az én fülemnek hallásával hallottam felöled, most pedig szemeimmel látlak tégedet.

Jób. 42, 2-5.

A kinek füle van, hallja, mit mond a Lélek az egyházaknak.

Jel. könyve. 3, 13.

Adakozzunk a Harangszó terjesztésére I

A kötelesség1 útja.

Elbeszélés. Ijrta. : Kap! Béla.

Tizenharmadik fejezet.

A sárga gamásnis ur.

Folyt. 32.

Nyirkutasnak szenzációja van. Hiába áll delelőn a nap, férfi, asszony mind hülni hagyja ebédjét, gyerek meg itthagyja a durrogás ostorát, búgó csigáját s kiáll a kapu elé szájat tátani. Grünhuték előtt finom úri kocsi áll. Könnyű kétüléses vadászkocsi, mintha a mezei kankalinról szedték volna a festékét, úgy sárgálik messziről. A tüzes vérü fiatal lovak előtt jó íuháju kocsis áll s kemény marokkal fogja zablájukat. A kocsin összekötött színes póznák, állványon ülő látcsövek feküsznek, szemmel láthatólag valami mérnök ember lehet az utazó pasasa. Egy óra múlva előkerül az illető. Arca férfiasán napbarnított, vonásai határozottak, nyírott bajusza, haja korom fekete, szeme pedig kék Magas, vállas alakján megfeszül szürke vadász ruhája, s lábszárait előkelő sárga bőr ga- másni fogja körül. Finom, szép sárga bőrgamásni, amilyett csak nagy városban, gazdag holmi között, a kirakatban lehet látni! Grünhuték mind kikisérik, melegen elbúcsúznak tőle. A férfi az első ülésbe ül, a kocsis meg a hátsóba. Egy csettintés s a két tüzes ló nekiindul. Néhány pillanat múlva befogja útjukat az utca porfelhője.

A sárga gamásnis ur, az emberek biztos értesülése szerint kiment a hegyi birtokok felé s ott méricskélt a Grünhuték földjein. Ettől kezdve a mérnök többször megjelent a faluban s mindannyiszor Grünhuték vendége volt. Később úgy látszik több dolga volt, mert nem ment vissza a városba, hanem egyik gazdánál bérelt szobát. A fogatát is kinn tartotta, a lovak a kocsissal együtt egy másik gazda istállójában találtak helyet.

Mikor egyszer estefelé Sárosy László átment Grünhutékhoz, az ő szokott helyén ott ült egy magas, vállas alak, ki felállt s udvariasan bemutatkozott:

— Vajda Iván mérnök.

Sárosy László csakhamar megállapította, hogy a mérnök nemcsak szép, hanem nagyon tanult és okos ember. Akármicsoda kérdés került szóba, pontos felvilágosítást tudott adni. Több nyelvet beszélt sokat utazott. Járt Angolországban, Francia országban. Oroszországot úgy ismeri,

mint a tenyerét, beszél is jól oroszul, hiszen több esztendőt Moszkvában töltött. Lehetetlen kacagás nélkül megállni, mikor arról beszél, hogyan lopták el Montenegróban a párnája alól az aranyóráját s hogyan nyerték el szerencsejátékon az utolsó forintját.

Sárosy félelme nem teljesedett. A mérnök nagyon ritkán mutatkozott. Vagy a birtokot mérte, vagy nyakába akasztotta messzelátóját s fotografáló masináját, azután felment a hegyekbe. A legmagasabb és legkopárabb sziklákat is megmászta. Grünhutékhoz tehát ritkán jutott el. Ha jött, akkor is bebújtak Grünhut irodájába s ott tárgyaltak. Elejtett szóból arra lehet következtetni, hogy már régóta ismerik egymást.

Néhány hónap múlva a régi téglavetőnél találkozik Sárosy a mérnökkel. Éppen Grünhuttal tárgyal az omladékos házikó mellett. Alig veszik észre, mikor hirtelen rájuk köszönti a jó estét.

— Jó estét, tanító ur!

— Hát maga mi jót keres erre felé?

— Nem sokat. Jó levegőt. És az urak?

A mérnök és Grünhut összenéznek.

— Ezt a régi téglavetőt szeretné a földbirtokos ur újra építtetni. Kal- kulálgatunk, hogy vájjon érdemes-e beleereszkedni ebbe a nagy költségbe?

A fal mellett mélyre ásott üreg látszik, bizonyára agyag-próbát végeztek, a friss rétegeken látszik, hogy most vájták ki.

Együtt mentek haza, A mérnök ott vacsorázott Grünhutéknál.

Úgy látszik a vizsgálat és számadás eredménye kedvező volt, mert nemsokára csákányütések hallatszottak a régi téglavető felől. Munkást ugyan nem igen látott az ember, csak a mérnök kocsisa dolgozgatott egyedül, az is a malom-viz holt ágyát mélyitette. Sárosyt érdekelte a dolog, néhányszor ki is ment. De Grünhutot minden ember idegessé tette, a ki csak a téglavető környékére lépett Egyszer, mikor egyedül voltak, a mérnök bizalmasan megsúgta az okát:

— Petróleum forrást sejtünk. De pszt! titok !. . .

Attól kezdve Sárosy is elkerülte azt a tájat, ő miatta ugyan ne izga- tódjék a Grünhut uraság. Turjon- furjon amennyit akar, ő bizony nem zavarja.

Egyik este vacsora után átmentek a jegyzőékhez egy kis beszélgetésre Sárosyné is átment a fiával, heteki