Harangszó, 1916
1916-10-29 / 33. szám
260. HARANQSZO. 1916. október 29. leányokat szabadítsa ki abból a kolostorból, mely most már börtönükké lett. Meg is történt! A kolostort elhagyták s azokról, kiket szüleik nem fogadtak vissza, Luther gondoskodott. Ezek közé tartozott Bóra Katalin is, a kit Wittembergben, a város polgármesterénél Reichenbachnál helyezett el. Itt ismerte meg közelebbről azt, a kit méltónak talált arra, hogy élettársává tegye. Luther már nem volt fiatal ember. 42 éves volt, mikor oda állott Bóra Katalin elé, s férfias bátorsággal fel- ajánlá kezét és életét. 1525. junius 14-én áldja meg frigyüket Wittemberg lelkésze, a tudós Bugenhágen. Midőn azután, az akkori szokásnak megfelelően két hét elmúltával haza viszi feleségét, — öröm ünnepetül az egész város. Ajándékokkal árasztják el, — testületek, egyesületek, maga az egyetem, a városi tanács, fejedelmek és távoli városok küldöttségeket, küldenek. Még ellenségei is örültek! — Persze másért, mint a jó barátok. Ök azt hitték, Luther házassága elég lesz ahoz, hogy népszerűtlenné tegye, s eddigi munkáját lerombolja. Csalódtak !. . . Az a nagy tisztelet, mely- lyel körülvették, az a tiszta lelki öröm, mellyel boldogságában osztoztak, — mind igazolja, hogy Luther ekkor is helyesen járt el. 1525-től kezdve Bóra Katalin Luther Márton hitvese volt. 1546. febr. 18-áig, -r- Luther haláláig,^hiven megosztotta vele az élet minden örömét, minden bánatát. Nem volt az a nagy szellem, mint Luther Márton, de nemis ez volt a hivatása. Az ő hivatása nem az volt, hogy tündököljön, hanem hogy élessze, táplálja azt a lángot, mely férje lelkében égett. Bóra Katalinban meg voltak azok a tulajdonságok, melyek boldogítani képesek. Nem keresett magának oly működési kört, mely meg nem illette, hanem megelégedett azzal, mely igazán ő rá várt. Gyöngéd női lélek volt, fogékony minden örömre és bánatra Mindenkiét átérezte, a férjéét százszorosán. Kastélyuk nem volt, szegénységből palotát építeni nem lehet, de volt barátságos otthonuk. a mit az igazi, szeretet tett meleggé. Nem hívták őt nagyságos-asz- szonynak, a méltóságos titulussal nem járultak hozzá, de a férje »jó Katám«-nak hívta, s neki ez volt a legdrágább cim. Cselédei nem voltak, — de volt két dolgos karja, ez nagyon sokat pótolt. Azoknak sohase parancsolt hiába Dolgoztak szorgalmasan kora reggeltől késő estig. De azután csillogott is a házban és a ház körül minden a tisztaságtól. Takarékos asszony volt. Rá is szorultak a takarékoskodásra. Luther Márton csak annyi fizetést fogadott el, a miből kenyérre telik. Az egyetemen. ingyen tanított, a templomban ingyen prédikált, könyveiért nem fogadott el a kiadótól egy fillért sem. És mindig megfelejtkezett arról az ő jószivéről, mely mindenkin akart segíteni! Szegény koldus, vándor, utas nem kopogtatott be hozzájuk hiába. Ha nem volt a háznál a pénz, Luther kész volt gyermeke keresztelési ajándékát odaadni, vagy kölcsönt felvenni, csakhogy tudjon segíteni a szegényen. Bizony szegény Bóra Katalinnak sokat kellett számitgatnia, mig összhangzásba tudta hozni a sok gyerekszáj kívánságát, a férje jószívűségével, a háztartás nehéz gondját nagyon is szerény anyagi jövödelem- mel. De hát ö azért mégis meg tudta tenni! Dolgozott, fáradozott! kis kertjét művelte, hogy az zöldséggel, véleménnyel ellássa a házat; minden fillért gondosan félrerakott, hogy háziasszonyi kötelességeinek eleget tudjon tenni. Hogy milyen gondos és szorgalmas nő volt Bóra Katalin, mutatja az a körülmény, hogy ő a kevés jövedelemtől is tudott megtakarítani. Luther Márton 1540-ben Zulsdorfban egy kis birtokát vásárolhatott. Milyen boldog volt a szegény nő, mikor azt mondhatta: ez a miénk!... Elhanyagolt, gazverte hely volt az, de nemsokára kis paradicsommá változtatta a Bóra Katalin keze. Egy kis királyság volt az, — jaj! dehogy is adta volna oda egy igazi királyságért! — Korlátlan urának, paran- csolójának ismerte minden rög, és minden élő lény a Bóra Katalin nevét!... Ide jöttek pihenni!... Sok és nehéz muka után Luther itt keresett üdülést! Mikor csalódott az emberekben, s fájdalommal látta, hogy álomképei nem valósulnak meg oly gyorsan, — a zulsdorfi csöndes magány meg-megvigasztalta. Ki tudja hány évet, — hány boldog órát köszönhetünk Luther életében Bóra Katalin szorgalmas, áldott kezének! De rossz képet alkot magának Bóra Katalinról az, aki őt csak szorgos háziasszonynak képzeli. Azoktól, — kik női hivatásukat igazán akarják teljesíteni, sokkal többet kíván a világ, semmint a tűzhely körül for- golódást és a veteményes kertben dolgozgatást! .. Ezt a »többet« Bóra Katalinnál megtaláljuk !.... Azt a nagy munkát, melyet férje végzett, átérezte, méltányolta. — Munkájába bele nem avatkozott, — de annak minden kis része érdekelte. Midőn Luther elindult, hogy az avangéliom szerint megalakult egyházakat meglátogassa, ő elkíséri. — Pedig bizony akkor nem kényelmes vasúti kocsikban utaztak, s nem gyorsvonat röpítette az embert ma ide, holnap oda, — hanem lassú, nehézkes postakocsi döcögtette napokon át a holtra fáradt utast. De hát, a hitvesé az együtt- küzdés!.. . Ott volt férje mellett Marburgban, ott volt Schuralkalden- ben, mikor a hitvallási cikkeket dolgozta. — Hogy mennyire részt vett Bóra Katalin férje munkájában, mutatják Luther levelei, melyekben hiven közöl vele mindent: — ir a tárgyalások eredményeiről, reményeiről, terveiről... Vájjon feltárta-volna-e Luther lelkét, ha nem találta volna meg Bóra Katalinban azt a lelket, mely őt megérti, mely vele küzdeni képes?. .. Hogy mennnyi aggodalom gyötörte a hű hitves szivét, midőn férje idegölő alkotó munkában éjjel-nappal dolgozott, pihenésre, üdülésre időt alig engedve, elképzelhetjük. Feltudta fogni a munka magasztosságát, de azt is jól érezte, hogy az az ő jó Mártonját összemorzsolja. Vigyázott is reá tőle telhetőleg!. .. Mikor otthon volt, bizonyára gondolkozott arról, hogy hol ezzel, hol azzal meg-meg- zavarja a nehéz munkával tépelődőt s kiemelje egy kissé a folytonos lelki munkából. Mikor pedig Luther távol volt tőle, küldött egy-egy féltő aggodalommal irt levelet, intő bizonyságul, hogy nem szűnt meg róla gondoskodni. Tréfás szeretettel hárítja el magáról Luther a féltő gondoskodást, midőn igy felel neki egy Ízben: »Te az Isten helyett is gondoskodni akarsz rólam, mintha nem ő volna mindenható, ki tiz Márton doktort is teremthet, ha az az egy öreg elveszne a Sáaléban.« A milyen jó hitves volt, bizonyára ép oly jó édes anya is volt. Isten hat gyermekkel áldotta meg házasságukat. De ezek közül egy leányuk már egy éves korában, Magdolna nevű leányuk pedig 13 éves korában meghalt. — Életben maradt egy leányuk és három fiuk. — Ezek a jogi,- theológiai- és orvosi pályára mentek. 1546 január 23-án Luther útra kelt Eisleben felé, hogy az egymással pörösködő mansfeldi grófokat kibékítse. — Két fia ment vele. — Ez volt az utolsó útja. — Eislebenben
