Harangszó, 1916
1916-10-22 / 32. szám
254 HARANGSZÓ. 1916. október 22. rehányást. Sokszor hetekig feléjük se ment, mégis szívesen fogadták. Nem gúnyolódtak, hanem örültek, hogy eljött. Azelőtt néha csipkelődött egy kissé Annuska s példálózgatott a szép, gazdag leányról, de azután ez is elmúlt. Jó barátok voltak. Ez pedig sokszor nehezebb minden másnál. Annuska mosolyogva ugrik fel székéről. Kezét mellére szorítja, azután mély meghajlással nagyot bókol a tanító előtt. — Pestalozzi ur, óh minő nagy kitüntetés. De már a következő pillanatban eltűnik fiatal lányos huncutsága s komolyan kérdezősködik a jó néniről, annak egészségéről, azután meg, hogy mit csinálnak mindig, mivel foglalkoznak. — Hanem, tudja, már mindig szerettem volna magával találkozni. Gratulálni szerettem volna — Gratulálni?... Ugyan mihez?... — Hát a Gazdakörhöz. Igazán olyan áldásos, nem is képzeli, mit tett ezzel a szegény néppel. És a felolvasások is olyan szépek .. — Tetszenek?. .. — Persze, hogy tetszenek. Hanem tudja-e, hogy nemcsak a községnek, hanem magának is nagyon jót tesz ez a munka. Egészen megváltozott. Nem szokott tükörbe nézni?... Higyje el, egészen más az arca, meg a tekintete. Azután nagyon megnőtt, borzasztóan megnőtt. Jó lesz, ha vigyáz, mert legközelebb bizony beleüti fejét az ajtófába. Kézimunkáját az ölébe ejti, azután elörehajol, úgy beszél mosolygós, jókedvű arccal. Sárosy László mosolyogva nézi. — Jó kedve van, Annuska kisasszony. — Igen, — feleli egyszerűen, — nálunk a jókedv kötelesség. — Tessék?... kérdezi a tanító s csodálkozva néz a hirtelen elkomolyodó kis leányra. Az néhány pillanatig hallgat, azután csöndesen folytatja gondolatát: — Apának annyi baja, gondja van, mi lenne belőle, ha itt benn is szomorúságot látna . . Sárosy László csodálkozva nyugtatja rajt tekintetét. Még sohase látta Annuskát ilyen csinosnak. Keskeny metszésű arcán különös bájosság ömlik el s okos szemei, szép ivelésü homloka mögött lélek, gondolat lakik. Nem. egy egyszerű falusi kis leány ül előtte, hanem egy tiszta érzésű, okosan gondolkodó teremtés, aki tudja, miért él s tud magán uralkodni. — Jó leány maga, Annuska (Valahogy lenyelte a kisasszony szót.) Milyen jó lenne, ha ilyen jószivü húgom lenne. Nem felel. Tovább öltögeti a him- zőtüt s számitgatja a mintalap lyu- kacsait. De mikor feltekint, fényesebb a szeme, talán megerőltette a nézéssel, vagy talán jobban belevetődik a délutáni napsugár? Az irodában elcsöndesedik a hangos beszélgetés, még néhány csosz- szanás, egy ajtózáródás, azután ki- hallatszik a jegyző kiáltása: — Egyedül vagyok! .. Tessék bejönni! . . Beszélgetés közben, egyszerre csak elkomolyodik a jegyző s zavartan teszi kezét a fiatal tanitó vállára — Már régen akartam kérdezni: nem haragszik rám?... Tudja a Gazdakör miatt, hogy nem mentem el az alakulásra?. . . De látja, éppen akkor olyan sokan voltak az irodában, meg fontos levelek érkeztek, igen, igen, nagyon fontos akták . . Tekintete zavart, arca kivörösödik, homlokát kiveri a verejték. A következő pillanatban haloványra válik arc-szine s olyanná lesz, mint a fehérre meszelt fal. Egyszerre toppant egyet. — Eh, nem hazudom !. . . Nem veszi be őszinte természetem a kertelést. Megmondom, ahogy van, nem vehetek részt ezekben a mozgalmakban. Valamikor ennek a hitvány gazembernek a kezébe kerültem s most is a kezébe tart. Mihelyt olyasmit akarok tenni, ami távolról is érintheti az ő hatalmát, vagy sértheti anyagi érdekeit, azonnal torkomra teszi kezét. .. Szinte hadarva mondja egymás után a szavakat Tekintetén meglátszik : mennyire örül, hogy elmondta. Sárosy néhányszor közbe akar szólni, de ő tiltakozólag emeli fel kezét. Nem, csak hagyja őt beszélni 1 Hadd végezzen ezzel a dologgal! — Ne kérdezzen kérem semmit! Ne kivánja tőlem, hogy egészen megalázzam magamat és mindent elmondjak. Elégedjék meg ezzel! Csak még annyit mondok, de ezt hangsúlyozottan mondom : nyugodtan elfogadhatja kezemet. Becsületes ember vagyok, de szerencsétlen. A végén már remegett a hangja. Egyszerre könny futotta el szemét, a szava elcsuklott. Sárosy zavartan nézett maga elé, belekapott egy-egy mondatba, jóformán maga sem tudta, hogy mit mond. Kis idő múlva újra megszólal a jegyző. — Ezután is csak beszéljünk ezekről a kérdésekről. Örülök, ha valamiben is segíthetek, de az én szereplésem csak a négy fal közé van szorítva Sárosy László már három nap óta nem volt Grünhutéknál. Ma mindenképpen el akart menni. De a végén mégis csak maradt. Késő este indult hazafelé. A hold még nem jött fel, a csillagok szelíd fénye meg nem tudta eloszlatni a vak sötétséget. A házak mellől kimegy a széles kocsiutra. Már ismeri a nép t természetét, különösen mióta a Gazdakör fennáll és dolgozik, sok minden támadásnak ki van téve. Az a legkevesebb, hogy éjjelente megzörgetik ablakait, de meg is dobálják, gúnyneveket kiabálnak utána, fenyegetik. Eleinte bántotta, most már nem törődik vele. Minél nagyobb lesz a pártom, — mondogatta anyjának, — annál kisebb lesz az ő pártjuk. Amint a keresztutnál lakásuk felé lefordul, egyszerre valami kemény tárgyba ütődik lába. Visszahőköl, azután óvatosan kitapogatja, hát egy nagy fazék. Gyufát gyújt s vigyázva megnézi mi van benn. Őt tiszta kendőt húz belőle elő. Hát ez mi lehet? Mellette siránkozva mondja egy asz- szonyi hang: — Domnu sorúié, ne bántsd, dobd el magadtól!. . . — Tied ez a fazék ? — Az enyém. — Mit akarsz vele 1 — Dobd el, dobd el!. . . A gyufa elalszik, megint belevész az asszony alakja a sötétségbe. — Ne vidd házadba! Betegséget viszel vele a szobádba!. . . Sárosy mérgesen földhöz vágja a fazekat, úgyhogy az nagy durranással száz darabra törik. — Az ördög vigye el az ostoba babonátokat!... A lábával is utána rúg az edénynek, de az asszony sopánkodva mon- , dogatja: — Domnule, domnule!. .. Szerencsétlenséget hoz!. . . Mikor betette szobája ajtaját s szemben leült az édesanyjával, még akkor is rázta a belső felindulás. Elmondta az esetet. — Százat is mondhatsz egy végiében s még feléig se érkeztél. Reggelig se sorolnád elő azt a tenger sok babonaságot, amivel keresztül- kasul járatják életüket. Ezt is ismerem. Nagy beteg van valamelyik házban, hát öt kendőt gyömöszölnek fazékba s kiteszik a keresztutra. Aki
