Harangszó, 1916
1916-10-15 / 31. szám
VII. évfolyam. Í9I6. október 15. 31. szám. Előfizetési ára 42 szómra közvetlen küldéssel 3 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 3 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTALOM: Imrék Sámuel: Béke-fohász. (Vers.) — Czipott Géza: A biblia az özvegyekről és árvákról. — Németh Károly - Khartum, a szerencsének fővárosa, — Korilsánszky Ottó: Har?n<?saó. — Kapi Béla: A háború fegyverei. -*• Lábaink szövétnéktr. Kapi Béla: A kötelesség útja. (Elbeszélés.) — A világháború fegyverei. — A Harangszó perselye. Béke-fohász. Országok mozognak, forrong még a oilág, ßi tudja hol leng még a béke-elajág? Mindegyre nadabb lesz az ádáz l?arci zaj, Mindegyre nöoekszik a sirás és a jaj. Nem nell még elég a kiemleli tenger rér, — Büneinliérb Islenneü esfera mest a bér -; Ozoegyek és ároák keserű siráma Az Isten nenét mest hiába kiáltja... De mégis... de mégis Te^ezzád Perdülünk, faragná szent Isten! büntető nagy Urunk! Eehullna Előtted, leregyna a porba, ftenyergünk Ipezzád, mi bűnösek itt sorba: Tedd le már rólunk büntető karodat! — Disz’ bűnös hajlamunk immáron lelohad; Ragyegtasd fel régre kegyelmed szent napját, Ipadd szálljon a béke a harci mezen át! Dadd szálljon, repüljön szerte a tnlágen £s zengjen boldogan, mint madár az ágon, Dirdetoe eremet, áléba nagy irgalmad, Mely, mig a oilág, seha ki nem apad! Imrék Sámuel. Irta: Czipott Géza. Máskor is sokan, nagyon sokan voltak egy-egy gyülekezetben, az akáclombos csendes faluban csak úgy, mint az élet vásári zajától hangos városban, kik tört reményeik omladéka felett keseregtek szüntelen: apátián árvák lettünk, anyáink özvegyek, bánatban enyészik életünk, sóhajtásban éveink. A mióta azonban »a békesség sátorát ledönté a háború vihara; a munka zaját a fegyver csattogás váltja fel, vértől harmatozik sok helyen a mező«: a nemzet eme élet-halál harcában, minden egyes győzelemmel, minden egyes dúló csatával nap-nap után ijesztően szaporodik az özvegyek és árvák száma, hatalmas folyammá dagad lassanként könnyeik árja. Szomorú látásukra oda van a mi szivünk öröme is. Kedveseikért — kik édes hazánk boldogulásáért, igy mindnyájunkért hősi halait haltak — szemünkben fel-fel-csillámló egyetlen könnycsepp ma elég arra, hogy elfátyolozza előlünk nappal a napnak, éjjel a csillagok ezreinek fényét. Az özvegyek és árvák keserű sorsán enyhíteni, súlyos keresztjüket hordani segíteni legszentebb feladata azért ma úgy az államnak, mint az egyháznak. De ha az államnak tehetségében állana is minden tekintetben jólétüket biztosam, ami pedig nagyon sok nehézségbe ütközik, egyre semmiesetre sem képes, biztosítani az összetört özvegynek és árvának a lelki békességet, mely minden emberi értelemnél feljebb való, mely egyedül képes megmenteni a roskadozó szivet, a fájó lelket, egyedül képes megtartani a szomorú embert az életnek. Erre egyedül a Jézus Krisztus által Istenbe vetett élő hit képes, mely nap-nap »tán az Istennek ama örök igéjéből, a szent- irásból, a bibliából táplálkozik. A biblia pedig éppen az özvegyek és árvák számára valóságos virágos kert telve a reménység virágaival, egy német tudós szerint a bibliában az özvegyeknek és árváknak valóságos kis bibliájuk van, annyira a nagy Isten kegyeltjei ők. Az ó testamentumban már a mózesi törvények védelembe veszik az özvegyet és az árvát. »Egy özvegyet
