Harangszó, 1916
1916-09-10 / 26. szám
VII. évfolyam. 1916. szeptember 10. 26. szám. Előfizetési ára 42 számra közvetlen küldéssel 3 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 3 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvár-megye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTALOM: Imrék Sámuel: Ének. (Vers.) — A hit ereje. — Román orvtámadás. — Tábori posta. — Harminckét hadüzenet. — A román hadsereg. — Lábaink szövétneke. — Kapi Béla: A kötelesség útja. — (Elbeszélés.) — A világháború eseményei. — mm** ..*>«•». ...... — . , Ország-Világ.. Ének. — Búcsú a hadbavonuló harangtól. — Irta: Imrék Sámuel. Dallam: Isten felséges adománya ... A drága haza szózatára Útra készen állasz immár, Elmégjj most te is oltalmára, Oda, ahol a halál jár, Hol sújt a vész nagy haragja, Templomunknak kis harangja. Imára szólott eddig hangod, Bút temetve, reményt keltve, És szelíd szavad írként hatott Mindenkoron szíveinkre. Elmégy mostan, itt hagysz minket, Veled viszed reményinket. Nem halljuk többet szép zengésed, Imára már nem hí szavad, Ámde mint ágyú szól dörgésed, Míg a magyar nem lesz szabad, Háborútól ment a világ, S nem nyílik a béke-virág! Menj, kis harangunk, hí a Haza, A harcban is béke veled! Lesz a magyarnak még tavasza, Feledjük majd a sebeket! Menj, dörögjön ott érctorkod! Sújtsd az ellent, mely ránk rontott! S a béke, amit itt hirdettél, Közelebb jön majd csak hozzánk, Elmúlik végre a zordon tél S szép kikelet mosolyog ránk . . . — Menj, kis harang, Isten veled! Láss majd újra magyar eget! Baja, 1916. augusztus 5. A fiit ereje. 35. zsoltár 17-28. Két esztendőt meghaladó, kimondhatatlan szenvedések és lemondások után nem érthető-e az a felkiált, mit a zsoltárköltő énekéből meritünk : »Óh Uram, meddig nézed?.. .« Em- beries lelkünk, keresztyén szivünk egyformán áhitja a békét. És mégis, a helyett, hogy a világháború orkánjából kimenekednénk, inkább még zavarosabbra bonyolódik a nemzetek egymásközti viszonya. A régiek mellé uj ellenség áll s megsemmisítésünkre tör. Az uj megpróbáltatás súlya alatt meggörnyedve, Istenhez emeljük tekintetünket. De nem elégszünk meg a segítségért kiáltással, nem elégszünk meg azzal, hogy az Úr segítségéért könyörgünk. Ezt is teszszük. Isten oltalmába ajánljuk hazánkat, nemzetünket, a rémület éjszakájából menekvő, hajléktalanokká vált testvéreinket. De azután követjük a zsoltárköltő intését s azt mondjuk: »Serkenj fel, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért! ítélj meg engem a te igazságod szerint, óh Uram, Istenem!« A nehéz idő különben is mindig ítéletet rejt magában. A mostani változás például bírálatot mond előkészületeinkről, előrelátásunkról. Isten azonban nem külső,-hanem a belső életünkről mond ítéletet. A belső életnek is megvannak ellenségei: a hitetlenség, avagy a félhitüség. A hitetlenség nem ismer maga felett Istent. Nem látja meg keze nyomát a világ folyásában. Nem ismeri fel akaratát az idő változásaiban. A félhitüség látja ugyan az Istent, de nem adja néki egész szivét oda. Csak fél szivével hisz, a másikkal a kedvező változásokban, a szerencsés alakulásokban bizik. Amig az
