Harangszó, 1916
1916-03-19 / 1. szám
1916. március 19 HARANGSZŐ. 3. A kötelesség* útja. Elbeszélés. Irta : Kapi Béla. Első fejezet. [A tékozló fiú. Folyt. 1. A széles, nagy szobára csöndesen ráereszkedik az esti félhomály. A belső ajtó melletti sarokban vetett ágy áll, a fehér párnán szakállas emberfej pihen. Amint rávetődik a lámpa sárgás fénye, még fakóbbnak látszik a pergamenszerü arc. A mély tüzű szemek behúzódnak a bozontos szemöldökkel árnyékolt szemüregbe s onnan villogtatják elő erős akaratra és elszántságra mutató sugaraikat. Az ágy fejénél őszhaju, fekete ruhás asszony ül s szemüvegén keresztül figyelve lesi a köhögésbe fűlő beszédet. Jóságos arcára árnyat borít a gond. Derülten, vidáman csengő beszélgetése olyan, mint az álarc, mögötte meglátszik az aggodalomban vergődő, eltorzult lélek elfojtott fájdalma. Az ablakon fehér függöny, az asztalon fehér terítő. És sok sok virág. Minden sarokban néhány cserép simul egymáshoz. A betegágy előtti kis asztalon könnyen összefogott csokor áll az orvosságos üvegek, poharak közt. Még a fali kosárból is gyönge levelű zöld futóka kúszik alá, mintha koszorút fonna a beteg sápadt homlokára. — Sötétítsd el a szobát, — mondja bágyadt hangon. Bántja szememet a kétféle világosság. Zörög a függöny. Pillanatra mintha sötétségbe merülne a szoba, de azután a lámpa fénye felkeresi a távolabbi bútorokat s megvilágítja körvonalukat. A nagy karosszék hátára rásimul a félrecsúszott fejpárna, ülésén összehajtva fekszik a takaró, előtte a padlón ott van a kis zsámoly. Az asztalon nyitva a kalamáris, s a tintafoltos itató papiroson odavetve fekszik a tollszár. Mintha minden készen várná, hogy a beteg visszatérjen s folytassa a munkát, ahol abbahagyta. — Julcsa, ha nem vagy fáradt, folytasd az olvasást. — Szívesen, Endre, csak azután ne beszélj sokat. Tudod, hogy mindjárt elfog a köhögés. Tehát: A 11. versnél tolytatom. A drachmáról szóló résszel már végeztünk. — Egy embernek vala két fia. És monda az ifjabbik az attyának : Atyám I add ki az örökségből az én részemet I Annakokáért az megosztá közöttük az örökséget. Nem sok napok után pedig, mikor mindeneket egybetakart volna az ő ifjabbik fia, elméne messze, idegen tartományba és ott eltékozlá minden marháját, mivelhogy nagy tékozlással élne.. . A takarón lassan megmozdul az átlátszó, sárga kéz s a sápadt arc még sápadtabbá válik. — Igen, igen, csak hogy nem ketten voltak, hanem csak egy, egyetlenegy. Társzekerek nem vitték drágaságait, szolgák nem fogták körül, hanem elment, bizonyos hogy elment. Messze, idegen tartományba. És ott, és ott... — Endre 1 ne beszélj erről I Inkább nem olvasom 1... A férfi fejbiccentéssel válaszol s az asszony tovább olvas. — Minekutána pedig mindeneket eltékozolt volna, támada nagy éhség abban a tartományban és ő megkezde fogyatkozni. És elmenvén, adá magát annak a tartománynak egy lakosához, ki elküldé őtet a mezőre, hogy legeltetné a disznókat. És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát a moslékkal, melyet esznek vala a disznók, de azt is senki nem adja vala néki... Az asszony ajkán e’csuklik a szó. Torkát fojtogatja a sírás s most úgy érzi, nem bírja tovább. Ha még egy percig tart, összeroskad, vagy felugrik, kirohan az utcára, s addig rohan, mígnem elnyeli az éjszaka, a sötét, bizonytalan éjszaka. — Saját számtól vontam meg a falatot, hogy emberré tegyem. Koplaltam, éjszakáztam, hogy nyugodtabb sora legyen, mint az apjának és mikor megkapta a diplomát s tanító volt, akkor akkor... Hangja elfulladt. Heves köhögési roham fogta el, de fuldokolva is kiáltotta : — ... talán róla szól az írás. .. Disznóhajcsár... Moslékkal él... Az asszony odanyujtja a vizes poharat. — Nyugodj meg Endre. Ha megint igy teszel, nem olvasom tovább. Esztendeje is igy volt, úgy-e akkor is vérömléssel végződött I... Hát látod, ne izgasd fel magadat. Azt a szerencsétlen gyereket se szidd, ki tudja hogyan sodorta magával az élet, a csábítás, a kisértés. A rossz cimborák, a tapasztalatlanság, az élet Ígérgető gyönyörűsége. A férfi végigtörli verejtékes homlokát. Néhány korty viz elcsöndesíti a köhögést s valami kis csengést ad hangjának. — Szegény szerencsétlen I... Látod, Júlcsa, ez a rettenetes. Ez a borzasztó, ez az őrületesen fájdalmas. Van fiúnk, és még sincsen. Nem halt meg, még sem él. Neve sincsen, még sincsen... Ha magunk közt beszélünk róla, csak azt mondjuk : szegény szerencsétlen 1... Ez a fiunk... Fejét ingatja az asszony. — Te talán kibírod. De én, én kimondom a nevét. Mikor minden elcsöndesedik és hallgat, megszűnik hánykolódásod s lassan, szabályosan veszel lélegzetet, akkor elmondom imádságomat s azután halkan, de azért félcsöndesen utána súgom az ő nevét: Lacim!... Szegény Lacim !•... Percekig csönd van. Mindegyik maga elé néz s még a lélegzetet is halkabban veszik tüdejükbe. Kis idő múlva megszólal a férfi: — Olvasd tovább. Julcsa. Az asszony végigitatja zsebkendőjével szemeit, megköszörülgeti torkát, azután meg-megbicsakló hangon folytatja. — Mikor pedig magához tért volna, monda: az én atyámnak sok béresei bővölködnek kenyerekkel, én pedig éhen halok meg 1 Felkelvén, elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened ! És nem vagyok immár méltó arra, hogy a te fiadnak hivat- tassam: tégy engemet olyanná, mint a te béreseid közül egy! A férfi közbevág: — Látod, hiába vártuk. Ott maradt cimborái közt, a henye, könnyelmű élet karjaiban. Ha jól meggondolom: talán nem is az fáj legégetőbben, hogy megbotlott, hanem, hogy ott Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székhazában.) 69 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
