Harangszó, 1916
1916-08-27 / 24. szám
1916. augusztus 27. HARANGSZÓ. 189. Ne panaszkodjanak! Harctér, 1916. jul. 30. i > Harctereken, megszállott területeken, hadtápvonalakon és az ország belsejében küzdő katonák nevében kérek fel minden magyar szülőt, feleséget, gyermeket, testvért és hozzátartozókat, ne küldjenek a harctérre panaszokat tartalmazó leveleket. Elkerülhetetlen, hogy itt-ott sérelem, mellőzés, igazságtalanság ne történjék. De hát azonnal asztalhoz kell ülni s meg kell írni azt a keserű levelet? Nem! Hanem inkább keresse az illető panasza figyelembevételét ott, ahol azt reméli, hogy meg is adják ; de ne Írjon egyszerre levelet, vagy ne szaladjon egyszerre az újságok szerkesztőségébe. Éppen a múlt hetekben történt, hogy egyik magyar lap egy sérelmünket szóba hozta. Német irásu fejfa volt honvédeink sírjánál. Teljesen igaza volt és mégis, azt láttam, hogy a velem együtt levő 40 éves népfelkelők komoran, kedvetlenül néztek maguk elé. A magyar fiuk egész lehangolt állapotba fogadták e hirt s ezzel tetőzték meg, hogy »Ausztriáért halunk meg, azért vérezünk el, azért nyo- morodunk meg s ha végre a magyar hazánk földjén, annak védelmében halunk hősi halált, fejfánk ott se lehet magyar, hanem (osztrák) német. Ezt hozta a magyar sajtó millió harcos keseritésére. Gondolni lehet, hogy egy jóérzelmü magyar katona mit érez és gondol, mikor a fenti esethez hasonlókat hall. Elkeseredik. A lelki bántódást, mely éri, magába fojtja és hallgat, nem szól, nem panaszkodik senkinek. Megtanult már bút, bánatot hordozni, azt magába fojtani és eloszlatni, megtanult tűrni és szenvedni is. Ezt az intést küldjük az otthonlevő asszonyoknak : tanuljanak meg tűrni. Ne panaszkodjanak, hanem legyenek méltók a magyar nő nevéhez, azokhoz, akik a küzdelemben mindenkor híven kitartottak ezer éven felül uruk mellett. Hiszen mink teljes elismeréssel vagyunk az otthon küzdő nők irányába. Tudjuk azt is, hogy sokat kell szenvedniük, dolgozniok, nélkülözniük, sajnos mindezeken mink, ha azokat még olyan sokszor is Írják, nem segíthetünk. Belátják tudom közülök a legtöbben, ezt a körülményt. Azért hát minekünk ide a harcterekre, táborba panaszos leveleket ne küldjenek, hisz tudják sorsunkat anélkül is. A többit pedig utalom a Német- országi lapokra, melyek vezércikkben foglalkoznak és tárják fel olvasóik előtt azokat a hátrányokat, melyek származnak azokból a levelekből, amelyeket hazulról a harctérre küldenek. A »Hősiesség és kitartás« szempontjából fontos, hogy hazulról harcosaink ne kapjanak kesergő, panasz- szal telt leveleket. írásom végén is csak azt mondhatom : tűrjetek ! Ez a a háború ami testünknek, életünknek van szánva s ezen panasz nem segíthet. Ezt nekünk végig kell küzdenünk. Küzdő harcosok nevében egy magyar csendőrőrmester. Az orosz paraszt. Gorki M.*) »Igen szép, igen helyes! A nép, azt mondja ön, a nép ? Én nem hiszek a népben! . . Ezt a népet, amelyikről ön beszél, ezerszámra láttam, mondhatnám válogatott alakban, igazán szemenszedett példányokat . . . nos, aztán, — és én nem hiszek bennük! Talán azt gondolja ev.vel azt akarom mondani, hogy a nép ostoba ? Oh nem, bocsánat, a nép egyáltalán nem ostoba! Ellenkezőleg igen tehetséges fickók — nagyon . De ez a nép nem érez talajt a lába alatt — nem valami forradalmi, vagy szociális értelemben; ez értelemben szilárd talajon áll és meg is tudná művelni . Hanem hiányzik, hogy is mondjam csak?... hiányzik lába alól a talaj szellemi értelemben, mi ? Nincs benne érzék az iránt, ami az övé, értsen meg! Nem érzi, hogy micsoda Oroszország, hogy micsoda az orosz föld, itt a bibi! Aha! Az orosz parasztnak nincs érzéke, nem tudja megérteni Oroszország fogalmát. — Tudja hogyan gondolom ? Az orosz parasztról például bebizonyították, hogy rossz munkás, hogy rosszabbul dolgozik, mint ahogyan birna dolgozni. És miért? De hát — az olyan embert, aki önmagáról sem tudja, hogy kicsoda, hogy hol van és hogy holnap mi lesz vele, az olyan ember minek végezzen jó munkát ? Csak arra gondol, hogy táplálkozhasson. Az orosz paraszt nem él — csak táplálkozik. . . Semmi más! Engedelmet, hadd beszélem ki magamat! Igen, igen — *)Gorki kiváló orosz iró. ön azt akarja mondani: a műveltség, a kultúra stb. De mihez fogjon az orosz paraszt a műveltséggel, a kultúrával, ha nincs egyetlen egy kuckója, nincs egy talpalattnyi helye, ahol az ön kultúráját alkalmazásba vehetné ? Az egész orosz nép — egy nikilista. Ezt a mondást nyersnek találja ? De úgy van! Az orosz paraszt nem hisz semmiben. Ezaz egész nép a levegőben lóg. Ez a nép valamennyi nép közül a legkevésbbé képes állam alkotásra; semmit sem lehet belőle csinálni, még ha fejtetőre állunk sem. Vizhordta iszap, egészen laza és lágy, és mindörökre laza és lágy marad«. Az itthon maradt ifjak feladatai. Mig apáink, testvéreink és barátaink a harcmezőn küzdenek a mi jövőnkért, addig mi sem nézhetjük tétlenül, ölbe rakott kezekkel a dolgok fejlődését. Nekünk is kötelességünk küzdeni a hazáért, habár nem tehetjük fegyverrel, mivel fiatalságunk, vagy egyéb testi fogyatkozásunk gátol abban. Van idehaza is igen sok feladatunk, melyekkel, ha hűségesen teljesítjük, egyúttal a hazának is szolgálunk. Ezeknek teljesítését pedig követelik a harcmezőn levők is, hisz úgyis csak ezzel hálálhatjuk meg azt a kimondhatatlan nagy szolgálatot, melyet nekünk tesznek. A legnagyobb kincset, életüket és vérüket áldozzák értünk, tehát megérdemlik, hogy mi is hozzunk nekik egy kis áldozatot. Hiszen, ha meggondoljuk, ezek nem is áldozatok, mert ezt a háború előtt is már kellett volna tennünk és tehettük volna. A legelső : a ránk bízott feladatok gyors és pontos teljesítése. Ha eddig megtettük azért, mert parancsolták, hát tegyük meg most nemcsak azért, hanem hazaszeretetből is. Ne gondoljuk, ha egyedül vagyunk: »Most nem kell dolgoznunk, ráérünk, úgysem tudják hogy dolgozunk-e vagy nem.« Nem kedves olvasó, ez nem hazafias cselekedet. Ha a harctéren levő mind igy és ehhez hasonlóan gondolkozna, ugyan mennyire volnánk? ? Alighanem letiport volna az orosz gőzhenger, és elérte volna az álnok olasz régi vágyát, tudniillik bennünket elzárni a tengertől. Tehát dolgozzunk nemcsak azért, mert kell, hanem, mert azzal szolgálunk a hazának. Igaz ugyan, hogy igy csak csendesen szolgáljuk és nem várhatunk érte kitüntetést, de az Isten meglátja az igyekezetün-
