Harangszó, 1916
1916-08-27 / 24. szám
190. HARANQSZÓ. 1916. augusztus 27. két és meg fogja fizetni. Csak nem szabad elfelejtkeznünk róla. Annyi ideje bizonyára van mindenkinek, hogy legalább reggel és este elmondhat egy rövid imát,. Nem kell hozzá sok szó és beszéd, az úgysem használ, hanem a szív beszéljen Istennel. És imáinkban ne felejtkezzünk meg a hazáért szenvedőkről. A mi imánk úgy fogja körül a harctéren küzdőket, mint egy védő paizs, azonkívül bátorítóan hat rájuk az a tudat, hogy vannak idehaza olyanok, kik értük imádkoznak. És ha az Isten szent akarata az, hogy vérükkel pecsételjék meg hazaszeretetüket, akkor is megnyugtatóig hat rájuk az a tudat, hogy idehaza imádkoznak az ő boldogságukért és lelkiüdvükért.' És azért kell különösen az ifjúságnak imádkozni értük, mert őket érdekli legjobban e nagy küzdelem eredménye, az ő jövőjük ettől függ. És nem szabad eljelejtkeznünk a háború által sújtott özvegyekről és árvákról sem. Gondoljuk csak meg mekkora fájdalom az, elveszíteni azt a jó szerető atyát, ki eddig gondoskodott rólunk. Az ő vállán nyugodott az egész gond és mi oly boldogok voltunk. Vagy nézzük azt a szegény hitvest; mily szeretettel és odaadással csüngött a férjén. És most ott a távolban, idegen földben pihen az ő élete támasza, koronája. Nem csoda, ha sok nem bírja ki ezt a fájdalmat és megtört szi vvel tér az örök nyugalomra. Oh, milyen fájdalmas ez a visszamaradt gyermekekre. Ha megmarad az anya, akkor a gyermeki szív még köny- nyen megnyugszik, hisz ezt szereti egész szivéből. De ha ezt is elvesztette, akkor kétszeresen érzi a fájdalmat, akkor tudja mégcsak felfogni igazán az apja elvesztését is. Bizonyára van köztünk is olyan, ki megmondhatná mily fájdalmas az. Sokszor úgy vágyódik haza, szeretne leborulni az anya előtt és ölébe hajtani a fejét. Mily boldognak érzi magát az, ki elpanaszolhatja neki ami a szivét nyomja. Mert az anya megérti és tud vigaszt mindenre. És mindettől megfosztva lenni, oh mily kimondhatatlan fájdalom ez. Az ember nem talál megfelelő szavakat ennek kifejezésére. Álmában sokszor beszélget szüleivel és akkor oly boldog, de ha felébred akkor — itt a szomorú valóság. És ha ehhez szegődnek -még az anyagi gondok is, akkor még rosszabb. Nem, azt nekünk mint keresztyéneknek nem szabad tűrnünk. Szent kötelességünk ezen teljes erőnkből segíteni. Igaz ugyan, hogy nem adhatunk sokat, mert többnyire csak kevéssel rendelkezünk, de ha jó szívvel adjuk, akkor az Isten megáldja filléreinket. Ne pazaroljuk tehát pénzünket haszonta- lanságokra, hanem hozzuk a haza oltárára. Mily önérzetessé tesz az a tudat: »én is megtettem a magamét, én is segítettem egy könnycseppet felszántani.« Tegyük ezt jó szívvel vigasztaljuk a szegényeket, és az Isten megáld érte. Filléreink dús kamatot fognak hozni. Ne vonjuk el magunkat és ne gondoljuk: van sok gazdag, adjanak azok. Higyjük el, azok is megtették a magukét, ha mi nem is tudunk róla. És ha nem, akkor majd egykoron felelősségre vonja őket az igaz biró. Nekünk nem szabad azoknak példáját követnünk, hanem kövessük a jó példát. Jó példát kell mutatnunk egyúttal a magaviseletünkkel is. Különösen óvakodnunk kell az erkölcstelen beszédektől. Ezekkel nemcsak saját magunknak ártunk, mivel megtölti az emlékezetünket úgy hogy másra nem is gondolhatunk, hanem azzal is kell számolnunk, hogy ezekkel ártunk fiatalabb testvéreink lelkének. Pedig ezt az Isten tőlünk fogja számon kérni. És akkor mivel fogunk védekezni? Talán azzal, hogy a többi is ugyanazt tette ? Nem, kedves olvasó, az nem mentség. Csak annál nagyobb dicsőségedre szolgált volna, ha te egyedül tisztán tartottad volna magadat. Vagy pedig: én nem tudtam, hogy az bűn ? Ez sem mentség, mert: a törvény nem tudása nem ment meg a büntetéstől. Az csak a saját hibád, ha ezt még nem tudtad. így életünkben még találunk több oly dolgot, melyeknek teljesítése kötelességünk. Tehát ismétlem, teljesítsük azokat, nemcsak kötelességből, hanem hazaszeretetből is és meglátjuk, hogy mindannyian boldogabbak és megeíégedettebbek leszünk. Salber Károly kereskedő tanonc ifjúsági elnök. A világháború eseményei. E hónap tizennyolcadik napján ünnepeltük meg királyunk születésének nyolcvanhatodik évfordulóját. A harctéren küzdő derék vitézeink gondoskodtak róla, hogy az ünneplés méltó keretet nyerjen ne csak itthon, hanem künn a harc mezején is. A világháború minden tere hangos szóval hirdette ünneplésünk napjaiban is, hogy igazságos ügyünk jó kezekben van, vitéz hadseregünk nem lankadd lelkesedéssel küzd a harmadik évben is királyáért, hazájáért és mindazért, ami e nehéz időben reá bízatott. Az isteni kegyelemnek annyi megnyilatkozása vette körül agg királyunkat az elmúlt hét napjaiban és jól esik tudnunk, hogy e megnyilatkozás jó részben a király magyar katonáinak páratlan vitézségében ment végbe. Visszavert orosz támadás. Bruszilov hadserege lassanként belefárad a végtelen sok támadásba. És megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a szövetséges seregek frontját mindeddig áttörni nem tudta. Hiába volt a lefolyt héten is minden erőfeszítése, seregeinek szinte kegyetlen hajszolása, taktikai eredményt elérni sehol sem tudott. Vezéreink sorában ott küzd hazánk északi határán ifjúi hévvel s lelkesedéssel trónörökösünk, Károly királyi herceg, kit születésnapjának harmincadik évfordulóján királyunk lovassági tábornokká és tengernaggyá léptetett elő. Csapatai útját állották Szaharov nagy erővel előnyomuló seregének, a Dnyesztertől , északra szétugrasztottak egy támadó orosz lovasdandárt, nagy sikerrel harcoltak Horozonka körül, Kozová- nál és Augusztovkánál. Harcaik közben háromszáz oroszt foglyul ejtettek. De legnagyobb sikerük, hogy kivívták északkeleti határvármegyéink biztosságát és nyugalmat. Hindenburg frontjának déli szárnyán, az Ikva közelében, Bőhm-Er- molli hadserege kemény, de sikeres harcba keveredett az orosszal. Mint a jelentés mondja, hadseregünk »több órás pergőtűzzel előkészített és gázbombák használatával támogatott tömegtámadást vert vissza.« Hozzáteszi a jelentés: »az állásaink előtti tér halott és súlyosan sebesült oroszokkal van borítva.« Ugyanekkor ^ az oroszok elvesztették a Kárpátokban a Sztara-Wipcyna magaslatot. Lengyel légionáriusok Volhiniában sikeresen törtek előre a Stochod melletti Hulevicénél. Augusztus 16-án fényes győzelmet vívtak ki vitéz katonáink, főképen a komáromi tizenkettes és a pozsonyi hetvenkettes bakák, Zalocse és Zlocsov között Az oroszok Lemberg felé igyekeztek, de útjukat állotta Bőhm-Ermolli. Az orosz hadvezetőség roppant tömegeket állított ellenünk. De kárbaveszett minden igyekezete. Tüzéreink páratlan munkája, a magyar bakák hősiessége
