Harangszó, 1916
1916-08-06 / 21. szám
162. HARANQSZÓ. 1916. augusztus 6. vei ragadta meg szivét. Megbízta tehát fiát, Sethet, hogy menjen el kelet felé a tenger partjához és ott kiterjesztett kezekkel imádkozzék a szent Istenhez apjáért. A fiú teljesiti atyja kívánságát és Isten meghallgatja őt. Egy angyal jelenik meg neki, és elviszi őt a paradicsom kertjébe. Itt letör egy ágat arról a végzetes fáról, melynek gyümölcséből apja és.anyja Isten parancsolatja ellenére ettek s aminek folytán e nyomorúság völgyében bujdosókká lettek. Ezt az ágat elviszi Seth haldokló atyjának, akinek szive erre megvigasztalódik és csendesen meghal. Seth pedig elülteti az ágat, melyből egy hatalmas fa fejlődik ki és növekszik egész Salamon király idejéig. Ekkor a fát levágják, hogy ezredéves törzsét a templomépitésnél felhasználják. Az építő mesterek azonban félredobják a fát, mely felhasználatlanul ott feküdt a földön egész addig, mig Pilátus idejében a »zsidók királyát« halálra nem ítélik. Mikor pedig az ácsok az elitéit számára keresztnek való fát keresnek, megtalálják ezt az elfelejtett törzset és abból faragják ki a názárethi próféta keresztfáját. így lett »a halálnak fájából« »életnek fája“, mely visszaszerezte az elveszett paradicsomot. A keresztet pedig azon a helyen állították fel, ahol egykor Ádám eltemettetett. Rege csupán, de mily mélységes igazság rejlik benne ! A bűnnek átka, mely Ádám óta az Ádám fiaira nehezül, mely ezt a földet verejtéknek és fáradságnak, küzdelemnek és köny- nyeknek, koporsóknak és sirhalmok- nak, elszórt halotti csontoknak tövises mezejévé tette, imé, eltemettetett annak keresztfája alatt, aki mi érettünk átokká lett és az átok áldássá, a tövis rózsává, a halál életté változott. A bűn, a gond, a köny és halál okozta minden szenvedés egyedül itt, és máshol sehol a kerek világon nem találja sírját! Mi történt tovább a kereszttel ? Közel 300 esztendő múlt el és a golgothai kereszt, úgy látszik végkép eltűnt a földről. Nem tudott róla senki. Chrisostomus, aranyszáju szent János, e kiváló keresztyén egyházi szónok, azt mondja, hogy az Ur mennybemenetele alkalmával keresztjét is magával vitte a mennyekbe, de egykor, mint »az emberfiának jelvényét« magával hozza azt az ítélet nagy napján. Ámde a legenda másként beszéli el azt. Eszerint ugyanis, mint fentebb említettük, Heléna császárné, Nagy Constantin anyja, hosszas kutatások után végre feltalálta a keresztet, melynek egyik felét nagy ünnepélyek közt Kómába szállította. Annak szegeiből abrincsot kovácsoltak, mely ettől fogva a római császárok koronáját ékesítette. Másik fele pedig a jeruzsálemi szentsir templomában maradt, ahova még ma is elzarándokolnak a hívek a szent kereszt tiszteletére. Ezt a keresztet vitte Jézus vállain a Qolgotha felé, a »via dolorosa«-n, a még ma is látható »fájdalmak utján.« A durva tömeg gyűlölettől eltelve kiáltozza: feszítsd meg! feszítsd meg! De egy csapat asszony, akik a prófétának áldását sokszor tapasztalták, vagy önmagán, vagy gyermekein, vagy rokonain, akiket Jézus meggyógyított, megvigasztalt és Istenhez vezetett, sírva követi a menetet s egyik közülük, Veronika, a kereszt súlya alatt összeroskadó mesterhez a katonák sorain keresztül utat tör magának s fejkendőjét nyújtja oda neki, mellyel az homlokáról letörli a verejtéket, s hálából a gyengéd szeretetért az Ur reányomja a kendőre arcképét, melyet Verona haláláig legdrágább kincse gyanánt őrzött. Ennek a legendának is mély jelentősége van. Aki egyszer hittel a szenvedő Üdvözitőnek szelíd arcába tekintett, annak szivébe kitörölhetetlenül bele nyomódik az ő képe, az megtalálta Krisztusban békességét. E megható szép jelenet mellett egy másik, setét, visszataszító kép is tűnik szemünkbe, a »bolygó zsidónak« komoly és megrázó legendája. Ahasverus, jeruzsálemi varga, aki ott a Gabbathán a Barrabás szabadon bocsáttatását és Jézus halálát követelő néptömegben a leghangosabban kiabált, az Urnák elitéltetése után azonnal hazasietett és egész családját összegyűjtötte a ház ajtajában, amerre Jézust hurcolni fogják. A menet megérkezik. Jézus az éjjeli virrasztás, a reggeli kinoztatás és a kereszt súlya alatt már-már leroskadva, az Ahasverus háza előtti kőpadon óhajt egy pillanatra megpihenni. Ámde a dühös házi ur, hogy az ellenséges indulatu néptömeg kedvét megnyerje, a töviskoszoruzta szenvedőt lángoló dühvei és szitkokkal taszította vissza küszöbéről. Az Ur újra felveszi a keresztet, komoly és szent tekintetével, a dühöngő arcába néz és igy szól: »Ám legyen! Én megyek, hogy nemsokára megpihenjek, de te ne találj nyugalmat, mig én vissza nem térek.« E pillanattól fogva Ahasverust egy nyugtalan lélek szállja meg, űzi, hajtja őt. Leteszi gyermekét karjai közül, megy a tömeggel Golgotára s mikor az Ur vérrel és sebekkel megrakott fejét lehajtja, ő búcsút véve népétől és gyermekeitől, nyakába veszi a nagy világot. Mint egy második Kain, bolyong és bujdosik városról városra, országról-országra, keresi, de sehol nem leli a nyugalmat. Ott küzd Jeruzsálem ostrománál az első sorokban, beleveti magát a csaták tüzébe, de az óhajtott halált nem találja meg. Vándorbotot vesz kezébe, elmegy Szicíliába, beleugrik a tűzhányó hegy kráterébe, de hiába, egy földrengés ismét kiveti őt és mint az Aetna tüze, úgy égeti lelkét a kinzó önvád, melytől szabadulni nem tud. Megjelenik, mint hóhér a martyrok kivégeztetésénél ; azok a megfeszített dicsőségét zengve, boldogan kimúlnak, ő neki azonban tovább kell hordoznia a gyűlölt életet. A tenger habjai közé dobja magát, hiába, a hullámok ismét kivetik a partra. Ott van a világtörténet minden nagy eseményeinél és bolyong tovább, hányódik-vetődik a népek'sokadalmában, de meghalni nem tud. Valóban megrázó legenda, mely a Megváltót magától eltaszitó zsidó nép keserves hányattatását ábrázolja a világtörténetben s annak a nagy igazságnak teljesülését bizonyítja, hogy a Krisztust megtagadó hitetlenség nyugalmat, lelki békességet soha, sehol nem talál. »Térjetek meg, mert elközelített az Istennek országa.« (Folytatjuk.) 4 kereskedelmi buvárhajó. A múlt heteknek a rendesnél is nagyobb izgalmai voltak. Amerikában kikötött egy német kereskedelmi hajó s szép csendesen megkezdte milliókat érő festékanyagának kirakását. Az antantbeliek megdöbbenve néztek össze. Honnan jött? Hogyan jött? Hiszen ők minden utat elálltak! Hajóik állandóan cirkálják a nagy óceánt! Hiszen váltig azzal dicsekszenek, hogy blokád alatt tartják Németországot s elvágják az egész világtól! És most mégis kiköt a német hajó az amerikai kikötőben. A rejtélyes kérdés megoldása egyszerű: a német kereskedelmi hajó messze útját a tenger alatt tette meg. Ahol az angol cirkálók jártak, ott is biztosan haladt a hullámok mélyében.
