Harangszó, 1916

1916-07-02 / 16. szám

126. HARANGSfÓ. 1916. julius 2. ződésből indul ki, hogy életünket Is­ten vezeti s ő minden által, még a szenvedés és halál által is lelkünk javát munkálja. Nem könnyiti-e meg ez a hit a nehéz kereszthordozást? Nem érzed-e, mintha Isten keze alá­hajolna, hogy felszántsa a szemek lassan csordogáló könnyét s a kime­rültek verejtékét ? Boldog és erős vagy, ha ezzel a hittel tudsz imád­kozni. Mi is ezzel a hittel imádko­zunk érted minden nap. Apád, fele­séged, gyermekeid könyörgése egye­sül egymással. De látod, mindig érez­zük, hogy mégis úgy történik jól, amint az Isten akarja. Éppen azért mindenre el vagyunk készülve s téged is kérünk: légy mindenre elkészülve. Mindig és mindenre. Bármi történjék veled, maradj velünk együtt a szent Isten kegyelmének árnyékában. Az Úr őrző karja pihenjen feletted, édes fiam! Szeretettel ölel édesapád. Lábaink szövétneke. Legyetek éberek. Álljatok meg a hitben. Viseljétek férfiasán magatokat. Legyetek erősek. Minden dolgotok sze­retettel menjen végbe. I. Kor. 16, 13—14. íme, én Angyalt bocsátók el te előt­ted, hogy megőrizzen tégedet az út­ban és bevigyen tégedet arra a hely­re, melyet elkészítettem. Vigyázz ma­gadra előtte és hallgass az ö sza­vára ; meg ne boszantsd őt: mert nem szevedi el a ti gonoszságaitokat; mert az nevem vagyon ö benne. 2. Mózes, 23, 20-21. Vigyázzatok, hogy senki se fizes­sen senkinek rosszért rosszal; ha­nem mindenkor a jót kövessétek mind egymás mind mindenki iránt. Mindenkor örüljetek. Szüntelen imád­kozzatok. Mindenben hálát adjatok; mivel az az Isten akaratja Krisztus Jézusban rátok nézve. A Lelket ne oltsátok ki. A prófétai beszédeket ne vessétej< meg. Mindent vizsgáljatok meg; a mi jó, azt tartsátok meg. A gonosznak minden fajától tartsátok távol magatokat. Maga pedig a békes­ség Istene szenteljen meg titeket egész valótokban, és a ti gondolkodó — és érző — telketek, és testetek mindentől őriztessék meg, hogy fedd­hetetlen légyen a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelekor. I. Thess. 5, 12-23. Dicsérem az Urat teljes szívből: t az igazak környezetében és a gyüle- I kezetben. Nagyok az Urnák cseleke­detei; kívánatosak mindazoknak, a kik gyönyörködnek azokban. Dicsőség és méltóság az ö cselekedete és igazsága megmarad mindvégig. Emlé­kezetet szerzett az ö csudálatos dol­gainak; kegyelmes és irgalmas az Űr. Eledelt ad az őt fölöknek, meg­emlékezik az ö szövetségéről örökké. 111. Zsolt, 1—5. A mint szeretett engem az Atya, én is szerettelek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, meg­megmaradtok az én szeretetemben; miképen én megtartom az én Atyám­nak parancsolatait, és megmaradok az ö szeretetében. Ján. 15, 9-10. Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz! Eljönnek a népek mind, a melyeket alkottál, és leborul­nak előtted Uram és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csoda dolgokat mivelsz; csak te vagy Isten egyedül! Mutasd meg nekem a te utadat, hogy járhassak a te igazsá­godban, és teljes szívvel féljem neve­det. Dicsérlek téged Uram, Istenem, teljes szivemből is dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed és kiszabadítottad lelkemet a mélységes pokolból. 86. zsolt, 8—13. A kötelesség1 útja. Elbeszélés. Irta : Kapj Béla. Hetedik fejezet. Annuska és Lonci kisasszony. Folyt. 16. Hiába írjuk ebben a sorrendben: Annuska és Lonci kisasszony, a ter­mészet önkényesen osztogató keze éppen megfordította az egymásutánt, királynői méltóságba helyezte a föld- birtokos gyönyörű leányát, nagy- nagy távolságot vetett közéjük s csak azután adott egy parányi kicsiny he- lyecskét a törékeny Annuska leány­zónak. Lonci kisasszony! A halovány rózsa szirom szelíd pirja hullott fehér arcára, melyet megirigyelhet a fehér liliom hamvas szirma. Szép metszésű arcából fekete szempár villog elő, lélekbe oltott, elrejtett szenvedélyek tüzét éreztetve. Magasan iveit hom­lokára büszkén fonódik fekete haj koronája, mintha az ébredő fehér hajnal találkoznék a haragos sötét éjszakával. Amint sudár alakját ki­I egyenesíti s haragosan villant szép szemével, egy pillanatig se hagy ké­telyt arra nézve, hogy ő a Qrünhut család koronázatlan királynéja. Kis asztalkája mellett rendesen ott ül az ablak mélyedésben s lázas szenve­déllyel nyeli a piros kötésű regényeket. Mellette hever ugyan kézimunkája, de bizony ritkán nyúl hozzá. Regény­hősökkel népesíti be lelkét s ahogy a kicsiny házak felett a messze kéklő hegyek felé tekintget, azt a csodás szépségű álom-herceget várja, ki tüzes paripáján arra vágtat, megkoppantja halkan az alkonyatba boruló ablakot, azután maga mellé ülteti a türelmet­lenül toporzékoló táltosra s elröppenti kacsalábon forgó várába méltóságos úrasszonynak. Álmatagon hunjya le szemét, de a kék hegyekről fehéren gomolygó felhők aláereszkednek s fodros takaró alá rejtik képzelgő álmait. Annuska egészen más. Tulajdon­képpen az az igazi jellemzése, hogy nem igen csúszik az ember ajkára a kisasszony szó, hanem mindenki csak a nevén hívja: Annuska. Néhány esztendővel fiatalabb a szép Loncinál. Egyébként is alacsony, igénytelen teremtés. Keskeny arcára apró szep- lőt ejt a nyári nap. Amint szorosra font haját simán rászorítja fejére s igénytelen szürke ruhájában szorgal­masan végzi a házi-teendőket, olyan mint egy nagyobbacska iskolásleány, aki egy kissé lemaradt a növésről. Barátnéja nincs. Minden ideje az apjáé. Áz ő kényelmére takarít, neki főz, neki másolgatja a sok csúnya, utálatos betintázott aktát. A tekintete is mindig az apját keresi. Lassanként megtanulja, hogy nem is várja be a szót, a nézéséből is megérti kíván­ságát. Falu helyen, pláne az erdélyi olá­hok közt, mit tehetne a fiatal ember: eljár ahoz a néhány úri családhoz, ahol egy kissé elszórakozhatik. Ezt cselekedte Sárosy László is s nem sokára otthonos volt mindegyik ház­ban. Szívesen látják, ami különben nem is csoda, mert szó, ami szó, ügyes fiatal ember. Karcsú növésű, szép szál fiú, göndörös barna a haja, villogó a szeme s a lányos vonásu arcának férfias komolyságot kölcsönöz szélesen domborodó homloka, no meg jól ápolt selymes kis bajusza De ez még mind nem elég! Az erdé­lyi völgykatlanban azokat becsülik az ügyes jelzőig, akik mindenüt meg­állják helyüket, hivatásuk körében csak éppen úgy, mint a társaságban, asszonyok, lányok közt csak éppen

Next

/
Oldalképek
Tartalom