Harangszó, 1916
1916-03-19 / 1. szám
2. HARANGSZÖ. 1916. március 19. juk: akik elpusztultak azok mindmind a föld halottai. De a próféta írásában néhány verssel lejebb igy olvasom tovább: „a te halottaid megelevenednek és holttesteik fölkelnek.“ (Ezs. 26. 19.) Milyen máskép hangzik: Nem a föld halottairól, hanem az Úr halottairól beszél. Nem vak sötét éjszakát hirdet, hanem a reménység csillagsugarával bevilágított megpróbáltatást. Az Úr halottai pedig azok, kik lelkűket megőrizték az ő számára. Nem veszítették el legdrágább kincsüket. Hitüket, reménységüket Istenbe vetettek, így küzdöttek és igy haltak meg. Utolsó tekintetük ég felé szállt s utolsó sóhajtásuk is Istent kereste. Erejük, reménységük a Megváltó Krisztus volt, ki bűneink bilincsét megoldja s a mennyek kapuját előttünk feltárj a. Ezek az Úr halottai. Ők megelevenednek és holttesteik felkelnek. Boldogoknak nevezi őket az írás, mert „megnyit.- gosznak fáradalmaiktól s az ő cselekedeteiknek jutalma követi őket.“ Mikor a halai oly nagy aratást tart: vezessük a lelkeket Istenhez, hogy úgy a harctéren küzdők, mint az itthon imádkozók lássák és érezzék, hogy a Krisztusba vetett hit teszi őket az Úr halottaivá. Hirdessük a gyászolóknak a feltámadás és örökélet bizonyosságát s mondjuk vigasztalásul a próféta szavát: „serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata s a föld visszaadja az árnyakat l‘ K. B. Küldjünk Húsvéti üzenetet a harctérre és kórházakba! Feléli puwlííi. Irta: Endreffy János. A váróteremben már sok ember szorongott várva a vonat indulását. Szótalan asszonyok néztek maguk elé, látszott rajtuk, hogy gondolataik messze járnak... Tán volt némi összefüggés az ő gondolataik, meg a között a sok gyűrött, kopott uniformisú baka között, kik előttük álltak a terem közepén csendesen beszélgetve. Még nem jelezték a vonat indulását, de azért már többen, elunva a várást a teremben, kifelé indultak a perronra. Az egyik lóca szélén egy idősebb baka ült, talán már népfelkelő. Arcát nem lehet kivenni, mert két kezét összekulcsolva egészen előrehajlik az ülésben s arccal a 'padlóra tekint. Mellette idomtalan, durva fából faragott mankója... A hónaljába illeszkedő félkörre egy zsebkendő volt csavarva, nyilván azért, hogy a rátámaszkodás- nál ne nyomja, hanem puha legyen, így ül a népfölkelő sebesült maga elé bámulva, mozdu'atlanul. De elunhatta már ő is a hosszas várakozást, mert lassan szedelőcködni kezd, mankóját hóna alá fogja s lassú bicegéssel kifelé indul ő is a perronra. Most szemben lehet látni sárgás-fakó arcát, lelógó fekete bajuszát. Amint elmegy s háttal van, kopott vitorla- vászon tarisznyája ötlik szembe, mely zsúfolva lehet mindenfélével, mert a tartalma szögletekre szétnyomja a sárga vászontarisznya vékony falát. De a tarisznyából kikandikalt valami papirosba csavart fényes dolog, nyilván hosszúkás tárgy. Csendes áhítattal nyitnak utat a várakozók a bicegő, mankós honvédnek, ki aztán a perronon félig leült az alacsony fakorlátra, várni a vonatot, hogy a hátán lógó tarisznya ne akadályozza az ülésben, maga elé húzta. Újból elővillant a napfényben a tarisznyából kikandikáló fényes tárgy, papirosba becsavarva. Az önkéntelen kíváncsiság közelebb hozott a sebesült honvédhez, úgy öt-hat lépésnyire s mintha újságot olvasnék, oda-oda tekintettem a beteg katonára. Most a tarisznyáját kezdte vizsgál- gatni. Kijjebb húzta a papirosba csavart tárgyat, félig meddig feltakarta a papirost: most láttam meg, mit őröz oly gondosan benne: egy sárgára festett fatusú, parafadugós kis pléh puskát, amivel a gyermekek oly szívesen játszadoznak. Gyengéd, meleg hullám fut végig az ember idegpályáin. Óh Istenem, mily fájón kedves érzés ez a gyűrött, beteg, mankós honvéd azzal a gondosan papirosba csavart pici pléh puskával... Alig merek kinézni rá újságom mögül, hogy észre ne vegye a vizsgáló pillantásokat s meg ne zavarjam elmerengő apai érzéseit a pici pléh puskán... Nézegeti, megint kijebb húzza, szerető szemekkel tapogatja végig a szabadságos ajándékot. El is repeszti egy kicsit ujjaival a papirost, hogy jobban lássa a gyerek-puska sárgára festett fa tusát. A beteg honvéd ajkai körül gyengéd, bágyadt mosoly jelenik meg, melyből azonban oly könnyű kiérezni a szemlélőnek, hogy ez a fáradt mosoly a boldogság mosolya volt... Hirtelen elkapom tekintetemet, mert a sebesült katona fölnézett. Talán megérezte volna, hogy nézi valaki ? Nem érezte meg, mert utána újból elmerült a kis pléh puska szemléletébe. Istenem, hol járnak ennek a fáradt katonának gondolatai ? Bizonyára otthon, hisz haza készül. Szabadságot kaphatott. Felesége, gyermekei várják ölelő karokkal... Kis fia is van, annak viszi a pléh puskát. Hogy fog örülni a háborús ajándéknak... hát még annak, aki hozta I... Oh mily boldog is lesz ő pár óra múlva a kiállott szenvedések után 1 — Talán ezt érezte, talán erre gondolt a beteg honvéd, midőn ajka körül megjelent a gyengéd mosoly ? Most már egész szeretettel nézem a családszerető, figyelmes édes apát. A borzalmak mezeje nem hogy kiölte, de tán megnemesítette apai szivét... Hisz oly jóságosán, oly szeretettel tudja elnézni adandó ajándékát. Most belenyúl tarisznyájába. Egy kisebb papirosba takart tárgyat vesz elő. Eltakarva széles, durva tenyerébe próbálja megnézni azt is. Kicsit megszakítja a papirost s egy szőke kis babacopf kandikál ki a papirosból. Lánya is van. A copf végébe egész pici kék szallagocska van keresztbe kötve. A beteg honvéd betakarja a papirossal, hogy más ne lássa. S amint még egy pillanatig kezében tartja a szőke fürtű babát, úgy hallom, mintha a papirosra egy vízcsepp hullott volna felülről, talán nem is az ereszből, hanem a beteg honvéd bágyadt szemeiből. A könnycsepp végiggördült a papiroson s a földön elitta a por. Úgy állt előttem a sebesült katona lelke, mint a nyitott könyv. Apai szive, szenvedése, sebesülése, kis fia, kis leánya, felesége, falusi hajléka ... Még ha elmondta volna is, nem látnék többet... Amint a dübörgő vonat berobogott s társai fölsegítették a beteg honvédet a harmadik osztályba, még egyszer láthattam kopott tarisznyájából az áruló kis pléh puskát. . . Es úgy éreztem, hogy az újságból sem tudtam volna szebbet kiolvasni, mint a szőke baba papirosán legördülő apai könnyét a beteg honvédnak... Mit tehetek a Harangszóért? előfizetek rá; előfizetőket gyűjtök; megírom azok címeit, kik talán előfizetnek rá; tehetségem szerint adakozom a lap terjesztésére.
