Harangszó, 1916

1916-03-19 / 1. szám

l-ső szám.

VALLÁSOS NÉPLAP.

A háború tartama alatt megjelenik minden vasárnap. Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész.

Előfizetési ára 36 számra közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vaavármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító.

T|ARTALOM: Szalay Mihály: Kereszthordozóknak. (Vers.) — K. B.: Az Úr halottak — Endreffy János: A pléh puska. — Kupi Béla: A kötelesség útja. (Elbeszélés) — Sáriiba Károly : Ének. (Vers.) — K. Gy. . A tiidővésziöi. — Tábori posta. — Lábaink szövetnéke. — Uj világban régi szív. — Az olvasókhoz. — A világháború eseményei — Tanítók árváiért! Húsvéti üzenet. —

Ország-Világ. — A Harangszó perselye.

Kereszthordozóknak.

Bús, zaklatott szív csöndesedjél, A pert, a vádat el ne kezd; .. Nagyobb kereszt nincs az enyitti[nél!

Ne mondd s percig se higyjed ezt. Ne nézd, ne nézd csupán magad: Káromlássá lehet szavad.'

Jobb vagy-e, mint más, aki szen- S lásd, szenved annyi millió, [ved ? Nem csak, ki a bűnöknek enged, Kereszted hord az is, ki jó.

Ha másokét te hordanád,

Azt is nagyobbnak tartanád.

Tekints a gyászos Golgotára, Kereszthez vidd keresztedet; Annak tiéd, csak tedd alája, Forgácsa is alig lehet.

Pedig ki vagy te és ki Ő:

Az ártatlan nagy szenvedő!

Ő érted is hordá keresztyét S nem vádolt és nem átkozott.

Mig gúny, szegek holttá sebezték, Megbékélten imádkozott.

Meleg hittel öleljed át,

S békéjéből neked is ád.

Könnyezve is úgy nézz az égre, Hogy ott nem ellenség lakik; Ragadjon bár vesszőt kezébe, Atyán marad s el nem taszít. Nem érted még, amit ma tesz, De Tőle jő s javadra lesz.

Tán bűnt takarsz, Ő meg kiirtja, Mint mérget árasztó sebet.

Most fáj, de élsz, nem dönt a sirba, A kint nem ingyért szenveded. Vagy csak kemény próbán nevel, Alá sújtván följebb emel.

Nehéz utad nem tart örökké, Kereszted nem forrott reád.

Ki annyi szem könnyét letörlé, Tőled se rejti el magát.

S ha majd lelked mindent megért, Hálát is adsz keresztedért.

Szalay Mihály.

Az Úr halottai.

Ezsaiás 26, 14. 19.

A holttestekkel szétszórt halotti mezőséghez legfeljebb a szem szokik hozzá, de a szív sohasem. Hiába látjuk mindenhol a halál kaszájának pusztítását, lelkünk megremeg s gyászt ölt az elesettekért. Mennyi fiatal, munkás életet rejtenek magukban azok a nagy, négyszögletű tömegsírok 1 Menynyi fájó történetet regélhetnének azok az egyedül álló, kicsiny sirhalmok, melyek erdőtisztáson, dombhajláson meghúzódva várják a tavasz első virág- nyilását. Mikor végigszállja lelkünk ezt a sok-sok sirt, mintha a próféta nehéz lemondásu szavait hallanánk zengeni: „a meghaltak nem élnék, az árnyak nem kelnek fel.“ Teljes a veszteség. Teljes a siralom. Itthon gyászolók hasztalan bízzák szellő szárnyára gondolatukat, hiába hintik tele a sírt kegyeletük örök nyíló virágaival: a meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek fel! A meghalt férjek, apák, gyermekek, testvérek soha-soha visz- sza nem térnek. Úgy elfogja a fájdalom lelkünket, hogy szinte azt kiált-