Harangszó, 1915-1916
1915-08-15 / 5. szám
36. HARANGSZÓ. 1915. augusztus 15. nem azért mégis a mienk lesz a régi telek 1 Majd meglátod, a mienk lesz ! Ment is minden, ha nem is egészen simán. Horvát Jánost nem kellett biztatni. Tetszett neki, hogy jómódba kerül a leánya. De Julis leányzó mindennap halványabb lett. Olyan fáradtan, halvány arccal járkál- gatott a kis kertjében, mint a szélviharban letört liliomszál. — No Julis, hát mit felesz ?.. .* kérdezte egy csöndes alkonyatkor Gergely. Nagy hallgatás volt a válasz. — Hát felelj valamit, Julis. Látod én se járhatok ide a falu gunyjára. — Apám már úgy is megadta a választ. — És te ?... Mit felelsz te ?... Julis messze elnéz Gergely válla fölött. Rekkenős melegség úszik a levegőben. Az utca felől lecsapódik az ákác édeskés illata s a kiugró faágról csillogó selyemszálon, puffadt testű pók ereszkedik a földre. Amint lejebb csúszik, megfeszül a finom szál, de nem szakad el. Ni csak, már ott szalad a pók, vékony, kaszás lába sietve viszi zöld testét a galagonya bokor felé. Farkasék gazdasági udvarán nekibiztatja valaki az állatokat, azután rázendít egy lassú nótára. Julis leányzó halvány arca lassanként biborszinüre válik. — Hát te semmitse felelsz, Julis ? Julis lassan felemeli tejét. — Most sem mondhatok mást, mint amit régen mondtam. Nem való vagyok én magához, Gergely úr. Meg azután, — tette hozzá egy kis idő múlva, — nem is szeretem. — De édesapád azt mondta.. . — Igen, az édesapám. Úgy lesz, amint az édesapám parancsolja, de abban semmi része sem lesz szívemnek. Gergely beszélt még egy ideig, Gondolja csak meg, milyen jó dolga lesz. A szerelem majd megjön magától. Megbecsüli, jól bánik vele. De azután gondoljon az apjára is, bizony innen-onnan egészen munka- képtelen lesz. Julis alighogy ráflgyelt. Előrehajolva nézte a földet. Jaj, hova is futhatott az a csúnya, zöld hátú pók ?... Gergely lelkén valami különös benső remegés futott végig. Mikor az esti félhomályban gondolkodva végigjárta a szobákat, először azt hitte, hogy a harag borzongatja. Tehetetlen dühében fogát csikorgatta s öklét haragosan rázta a vityilló felé. Később azután valami különös, égető szégyenkedés fogta el. Hogyan nézzen ennek az erőslelkü leánynak a szemébe ? Azt hitte: rettenetes mélyre hajol, mikor a szegény zsellér lányt magához emeli s most meg úgy érzi, alig ér föl hozzá, olyan magasan látja maga fölött. Végül megint a harag lett úrrá lelkén. Gondolatban végigsimitotta a szép búzatáblákat, bejárta a magtárt, az istállót, ráeszmélt a nagy ősök dicsőségére, kik valamikor egy asztalnál ültek a nagyságos fejedelmekkel, azután mérgesen dobbantott egyet: — ha nem hajlik, hát törik I Mégis az enyém lesz I Pedig mégse lett Farkas Gergely felesége a szép Horvát Julis. Az ákác még el se hullatta sárgára fony- nyadt szirmát, az öreg Horvát Jánost kikísérték a temetőbe. Véröm- lést kapott s egy félóra alatt végzett. Most hogy visszakerült Julis kezébe a saját élete feletti rendelkezés, komoly, határozott szóval kijelentette, hogy nem lesz Farkas Gergely felesége. Egy hónap se telt bele, Farkas Gergely portájáról átköltözködött a düledező kis kunyhóba egy vidám, nótázó legény. Szabó János szolgalegény becsületes szívét, munkás kezét felajánlotta Horvát Julis leányzónak. Cserébe ő is ugyanazt kapta. Még az ég is mosolygott, mikor a pap rájuk adta az áldást. Ami azután következett, az hosszú időn át izgalomban tartotta az egész községet. Körülbelül öt évvel később történt. Akkor már 5 éves fia volt Szabó Jánosnak, a Farkas Gergely kis leányának meg éppen a múlt hónapban volt a rangos paszitája. Nagy izgalomban volt a község. Jegyzőválasztáshoz készülődtek s a polgár-párt meg a nemes párt ugyancsak nekikészülődtek. Hetek óta tartott a korteskedés. Esténként olyan tele volt az Iczig kocsmája hogy alig győzték asztalra rakni a literes üveget. Az ivóban a polgárpárt kapacitálta az embereket, a zsidó korcsmá- ros benső szobájában meg a félurak (így csúfolták a faluban a nemes- pártbelieket) téríttettek. Farkas Gergely ült az asztalfőn s ugyancsak hangosan tárgyalta, hogy így, meg úgy. A külső ivóban egy nagy csomó ember között csöndesen poharazgatott a fiatal Szabó János. Tíz óra tájban már hangos volt mindkét szoba. Kipirultak az arcok s a borgőzös levegőben hangosabban recsegett az emberek hangja. Néha egy-egy ököl rázuhintott az asztalra s megtáncoltatta a félig üres poharakat. Később, így mesélték, meg a bi- ' róságnál is így vallották, a nemes- pártbeliek közül hárman átmentek az ivószobán. Farkas Gergely véletlenül-e, vagy szándékosan, lesodorta Szabó János fejéről a kalapot. Az felugrott s hátrataszította székét: — Na na I... Szembenéztek. Valami rettenetes gyűlölet villogott szemükben. Farkas Gergely hátrafeszült vállakkal egész szorosan Szabó János elé lépett, úgy méregette megvető tekintettel: — Na, fattya János, talán bizony elfelejtetted, hányszor megpofoztalak ? Szabó János visszatorpant. Arcán viharfelhő száguldással hajtotta az indulat a haragot. Holt halványra vált, majd meg biborszint festett arcára a gyűlölet. De indulata száguldó paripáit erős parancsolással tartotta az okosság. Ajka összeszorult, foga megcsikordult, de az ökle csöndesen lógott a leeresztett karja végén. — Na, János, ne nézz olyan bután, mintha az orrod vére folyna. Gyere kocintsunk egyet a feleséged, a nagyságos szomszédasszony egészségére. Talán nem is a szó, hanem az arc, meg a hanghordozás tette. Szabó János ökle belevágott Farkas Gergely arcába. Dulakodás támadt. De akkor már vérben forgott a szeme s tüzes karikákat vetett. Farkas Gergely csontos ujjai görcsös erővel mélyedtek Szabó János nyakába. Lélegzete elállt, melléből szaggatottan hördült a levegő. Keze erőtlenül hullott alá, de csak egy pillanatra. A következő percben felordítottt Farkas Gergely: — jaj, megszűrt a gazember! Másnap jöttek a csendőrök, bevit- : ték Szabó Jánost. Nyolc hónapot kapott. Mindenki tudta, hogy rászol- i gált, de azért mindenki sajnálta. Tu- • lajdonképpen nem is ez a nyolc | hónap háborgatta az emberek igazságérzetét, hanem inkább az a másik néhány hónap, amit nem utalt ki a bíróság az igazi bűnösnek. Farkas Gergely ép bőrrel menekült ki a bajból. (Folytatjuk.) Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105.: Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kinoa. Tanyát a sátán ütött ott, De isten nem lel hajlékot. aug. 15. vasárnap, 11. Zsoltár. 16. hétfő, 12. , ■ 17. kedd, 13. , 18. szerda, 14. „ 19. csütört., 15. , 20. péntek, 16. , 21. szombat, I. Sám. 28, 5—20.
