Harangszó, 1915-1916
1915-08-15 / 5. szám
1915. augusztus 15. HARANGSZÓ. 37. Tanítók a harcmezőn. Annak idején közöltük egy fővárosi lap kimutatását arról, milyen sok tanító harcol harcmezőn hazájáért. Éhez a nagy számadathoz büszke önérzettel csatoljuk azt a bizonyság- tételt, hogy evangélikus egyázunk tanitókara is sürü sorokban küldötte a harcmezőre tagjait. Azok, kiknek ajka béke idején honszeretetre tanítja gyermekeinket, akik addig nevelgetik az ifjúságot, mignem nem csak ajakkal, hanem élettel és kihulló vérrel is bizonyságot tesz a költő hitvallásáról: „tied vagyok, tiéd hazám, e szív, e lélek, kit szeretnék, ha téged nem szeretnélek,“ — azok most maguk is odamennek a harctérre, lővészárokba s hősies életpéldájukkal pecsételik meg egész életük tanítását. Gyurátz Ferenc dunántúli evang. püspök ez évi jelentéséből itt közöljük azokat az adatokat, melyek a dunántúli evang. tanítóknak a háborúban való részvételét mutatják: 1. A győri egyházmegyéből: Macher Béla győri tanító, magánér- tesités szerint elesett, erről azonban hivatalos jelentés a családhoz nem érkezett. Lóránt József győri tanító, életben van s a harctéren küzd. Szíj János börcsi tanító, életben van s a harctéren küzd. Magyar István felpéczi kántortanító szeptember 9 én Lublin alatt küzdött s mint sebesült zúzott felső lábszárral orosz fogságba esett, életben van. Bakó Samu felpéczi tanító, Lublin alatt szeptember 6-án megsebesült, december 6 ika körül gyógyultan ismét harctérre vitték. Január 17-óta nem ad magáról életjelt s így vagy meghalt, vagy pedig fogságba került. Búzás Imre tényői kántortanitó, szeptember 5-én Lublinnál megsebesült s azóta állandóan valamelyik üdülő csoportnál Wienben van. Pödör Sándor téti tanító, a hadügyminiszter 133. számú veszteségi lajstroma szerint 1914 október 19-én Stryj mellett hősi halált halt, de erről sem a család, sem pedig a gyülekezet, vagy a politikai község ezideig hivatalos értesítést nem kapott. Potyondy Zsigmond téti kántortanitó, 1914 szeptember hó végén Krasznik körül könnyebb sehet kapott s néhány hétre szabadságoltatott, novemberben ismét behívatott s legutóbbi levelező lapja szerint Bukovinában harcol. László Ferencz ,'ljmalomsoki tanítót egy évi önkén- tesi szolgálata közben érte az általá- n°s mozgósítás s így mai nap is tényleges hadi szolgálatban van. Egyizben megsebesült, de sebéből kigyógyult s most a csatatéren küzd. Erős Sándor nagybarátfalui kántortanitó a harctéren szerzett betegsége folytán Pápán részesül ápolásban. Horváth Károly bezi-i tanító a mozgósítástól kezdve harctéren küzd s eddig semmi nagyobb baj nem érte. Sághy Jenő lébényi tanító, az általános mozgósításkor bevonult, de betegsége miatt csakhamar szabadságoltatott. 1915. évi április hó 25-én ismét hadba vonult. Tóth Lajos kis- péczi tanító, 1914. évi október 26-án mint már tavasszal besorozott egyéves önkéntes vonult be a 31- honvéd gyalogezredhez, hol miután tiszti kiképzésben részesült, most viszik a csatatérre. 2. A kemenesaljai egyházmegyéből : Feiler Jenő (ideiglenesen hazabocsátva) és Nits István keme- neshőgyészi tanítók. Nagy Jenő ma- gyargencsi tanító. Smideliusz Sándor (orosz hadifogoly) és Pálfy Mihály kemenesmagasi-i tanítók. Veber Gyula és Dömötöry Vince (eltűnt) vönöczki tanítók, Pap Sándor vönöczki h.-tanitó (ideiglenesen szabadságolva). Hajas Dénes és Szász István csöngei tanítók. Németh Sándor (orosz hadifogoly) os!fúasszonyfai tanító. Ludván Sándor nemesdömölki tanító. Erdős József kemenesmihályfai tanító. Gindly János (ideiglenesen szabadságolva) kemenesszentmártoni tanító. Gaál Sándor (orosz hadifogoly) alsómes- teri-i tanító. Joó István kisköcski tanító. Joós Géza (sebesült) alsósági tanító. Szakái János jánosházai tanító. Sümeghy István vásárosmiskei tanító. Farkas János gérczei tanító. Ge- csényi Lajos alsólendvai tanító. Sza- lay Samu (beteg) zalaegerszegi kántor. Folytatjuk. Van valakije a sebesültek közt a kórházban? Úgy fizessen számára elő a HARANGSZÓRA. Vigasztalást, szórakozást küld neki minden egyes számmal. Az ellenség durvaságai. Időnként megjelenik egy egy hivatalos füzet, mely összefoglalja azokat a bizonyítékokat, melyek az ellenség bánásmódjára, harcmodorára vonatkoznak. A most megjelent vöröskönyv pótfüzetéből látjuk, hogy az orosz hatóság és közkatona egyaránt tobzódik a leghitványabb erőszakosságban, kegyetlenkedésben, fosztogatásban, pusztításban. A háború sok minden rémülethez hozzászoktatja az embert, de ellenségeink, kivált az oroszok oly borzalmas bűnöket követtek el, hogy azt nehéz elmondani. Ott van Hein báró kievi konzulnak esete, akit harmadfel hónapon át hurcolnak tolonckocsin tegyházról-fegyházra és öt hétig gyilkosok közt, azután pedig egyes zárkában tartják. Ugyanezt teszik Paumgartner odesszai főkonzulunkkal, akit a háború kezdetétől február 15 ig tartottak, noha súlyos beteg, Pétervárott magánzárkában, a külvilágtól teljesen elzárva, lefényképezik, ujjlenyomatot vesznek róla, mint egy gonosztevőről. Föl van sorolva az angolok, franciák, belgák, a kuliura e torzszülött bajnokainak a gaztette, akik osztrák és magyar honpolgárok százait kínozzák elképzelhetetlen módon. De a legszomorúbb a harmadik fejezet, mely az orosz hordának Galíciában és Bukovinában elkövetett gonosztetteiről szól. Azt, hogy dum-dum golyóval lőttek, betegszállítmányokat és kórházakat ágyúztak, számos okmány bizonyítja, de ez már föl sem tűnik. Ehhez már hozzászoktatott bennünket a dicsőséges ántánt. Fogoly katonák halálra kínzása sem újság. De az az állatias kegyetlenség, ahogy Galícia és Bukovina lakosságával bántak, a fásult idegeket is fölrázza. Nem kímélt ez a vandál horda sem öreget, sem ifjat, sem műveltséget, sem a nép gyöngéd, fejletlen virágát, vagyon és becsület, élet és erény megsemmisült és meghalt, ahol megjelent. A sír szélén járó öreg és a bölcsőből alig kisarjadó emberbimbó egyaránt ott hever a kozák durva csizmája alatt. Tömérdek okmány beszél ezekről a förtelmekről, melyek megfer- tőztették e szerencsétlen tartományok levegőjét. Megdöbbentő egy szemtanú vallomása arról a négy előkelő csernovici polgárról, kiket az oroszok tuszul elhurcoltak és Szibériába vittek, a polgármester, annak a helyettese, az államügyész és egy szerkesztő, kiket a kilencezer versztnyi útra könnyű ruhában cipeltek hóhéraik. „Borzalmas hideget szenvedtünk, — mondja a szemtanú — voltak olyan napok, melyeken ötvenegy fok hideg volt. Mi is, akik eléggé melegen voltunk öltözve, szinte megfagytunk, de egyenesen rejtelem szememben, hogyan bírta ki a négy csernovici úriember. Adakozzunk a Harangszó terjosztósére I
