Harangszó, 1915-1916
1916-01-09 / 26. szám
202. HARANGSZÖ. 1918. január Ö. A hántai gyülekezetnek karácsonyi békesség! Bojtos László tábori lelkész levele híveihez. Orosz harctér, 1915. dec. 12. Szeretett Híveim I Kedves Testvérek! Eljöttem közétek e néma sorok között. Szívem rábeszélt, hogy a világháború immár második karácsonyát veletek ünnepeljem meg, noha mesz- sze vagyok tőletek. Hóval borított magas bércek, véráztatott sebesen zúgó hegyi patakok, felperzselt falvak üszkös maradványai, szanaszét békén pihenő harcosok sírjai, mocsaras síkság, beláthatlan erdőség választanak el bennünket egymástól. A nagy távolság dacára ma mégis otthon vagyok közöttetek. Hallom kis harangjaink édesen hívogató szavát, amelyet oly szépen visszhangoz szerény falunk mellett elhúzódó most kopár, letarolt, de tavasszal színben pompázó, virágos erdőség. Ma a szeretet ünnepén mintha hivogatóbban szólnának azok: »Jertek én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta!“ Látom, amint a hívogató szó nyomán siettek megviselt kicsiny templomunkba, hogy annak padjain helyet foglalva megalázzátok magatokat Istennek hatalmas keze alatt. Tudom, hpgy ma ott ültök mindnyájan az Úr lábainál 1 Amikor a háború vihara még egyre dühöng felettünk; amikor közületek is akárhány aggódva remeg szerettei életéért; amikor széles e hazában annyi fájó könnyet hullatnak el embertársaink : vájjon kicsoda volna közöttetek az, akit szíve karácsony magasztos ünnepén ne vinne el az Úrnak pitvarába, hogy itt megalázva magát, kezeit imára kuksoltat! ne fohászkodna : „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóakarat!* Tudom, hogy ma együtt vagytok. Kicsinyek és nagyok, férfiak és nők, fiatalok és öregek. Szinte hallom, miként száll ajkatokról ég felé a karácsonyi szent ének: „Krisztus Urunknak áldott születésén!“ Ép mivel tudom, hogy ma mindnyájatokat itt talállak, kivéve azokat, akik velem együtt a melengető tűzhelytől távol töltötték karácsony estéjüket, azért jöttem el ma közétek. Elakarom mondani tinéktek az Úr angyalának üzenetét: ,Ne féljetek, mert imé hirdetek néktek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen: mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában!“ Ti szülők, akik hideg lövészárokban avagy fogságban rólatok álmodó gyermekeitek életéért remegtek; ti hitvesek, akik éltetek felének, kenyérkeresőtök épségben maradásáért, a boldog viszontlátásért imádkoztok; ti gyermekek, akik nem hallgathatjátok édes apátok karácsonyi meséit, mert a sors keze, édes hazánk szent ügye elszakított messze tőletek, ti, az élet alkonyán járó öregek, őszhajú aggastyánok, betegek, életterhei alatt roskadozók, akik látjátok már az angyalt, amely koporsótok felett lel- keteket simogatja: »Mert, amiket most szenvedünk, nem hasonliihatók ahhoz a dicsőséghez, amely néktek meg jelentetik!“ s ti mindnyájan, akiket magam előtt látok a szent oltár körül: Ne féljetek ! Megszületett a Krisztus ! A bánatos szívek orvosa, a zokogok vigasztalója, az ellesettek felemelője. Ne féljetek! hiszen az Isten sohasem kisért feljebb annál, hogysem elviselhetjük. S ha meg is indította a könnyek és sóhajok pa takját. megállítja azt csodatévő hatalmával. Egyik kezével büntet bennünket a háború ostorcsapásaival, hogy jobbakká, nemesebbekké tegyen, hogy tanuljunk védőszárnyai alá menekülni, de a másik kezével áld, könnyeket töröl. Amikor mi gyarló emberek azt hisszük, hogy távol van tőlünk s nem egyszer zúgolódunk ellene, ő talán akkor van legközelebb hozzánk. Amit ma, tán épen ez órában katonáimnak az Istennek szabad ege alatt rengeteg erdő fenyvesei között mondok, ugyanazt hirdetem néktek is: legyetek tűrök a béketürésben, örvendezők a reménységben I „ Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek.“ (Fii. 2. 13. 14.) Jöjjetek el valahányszor arra alkalom nyílik az Urnák hajlékába. „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Urnák.“ (Kol. 3. 16.) Menjetek be családi tűzhelyeteknél szívetek titkos kamrájába, hogy el ne múljék egy nap is, amikor ne beszéljetek Istennel, aki intézi a világok sorsát. Kedves gyermekeim 1 evangéliomi egyházunk fiatal hajtásai, nevelkedjetek testben és lélekben. Legyetek Istennek kedves gyermekei. Kis szívetekben a hit mustármagja fejlődjék hatalmas fává, hogy azt meg ne ingassa idők folyamán semmiféle vihar, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény el ne szakíthasson benneteket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. így lesztek nemcsak jó keresztyének, hanem derék honfiak is. Méltó fiai a harctéren küzdő hős apáitoknak. Szeretett Tanítóm! aki oly gyakran elveszíted ama drága kincset, az egészséget: legyen veled s házadné- pével a jó Isten megsegítő kegyelme. Neveld gyermekeinket vallásos szíved melegével istenfelelemre s honszere- tetre, hogy tiszteljék Isten után hőseinket, dicső honvédeinket, akik életükkel pecsételték meg honszerelmüket. őrizzen és védjen benneteket — szeretett híveim — mindnyájatokat a felettünk őrködő Gondviselő I Egy hő óhajtással fejezem be hozzátok írt levelemet. Vajha tavasz- szal ne csak a fagyos göröngyök olvadnának fel, hanem az emberek szíve is; vajha a fák rügyeivel, a béke virága is kifakadna; vajha a tavaszi napsugárban mindnyájan egy akarattal együtt lehetnénk 1 Isten veletek kedves Híveim! A viszontlátásra! A láthatatlan kéz. Elbeszélés. Irta : Kap! Béla. Tizenkettedik fejezet. Fölfelé nehéz az út. Folyt. 24. öreg Nagy András lefelé igyekezik, mikor a kapaszkodó derekánál szemben találja Farkas Gergely uramat, ki rövid lélegzeteket véve, nagy fuj tatások közt kapaszkodik felfelé. Talán nem is beszélgetés, mint inkább egy kis pihenő kedvéért leböki a fagyos útba szöges végű botját s megáll egy szempillantásra. — Könnyű magának, András bácsi, — szól leereszkedő, barátságos hangon, — fönn megindult, azután csak ,, éppen arra vigyáz, hogy túlságos gyorsan ne érkezzék alulra. Bezzeg én...
