Harangszó, 1915-1916
1915-11-28 / 20. szám
158. HARANGSZŐ. 1915. november 28. Mi azt akartuk, hogy polgáraink örökre a gabonát arassák. De nem lehetett. Kénytelenek voltunk a négy kényszerűségben magunkat védeni. Az önvédelem nemcsak jogunk, de kötelességünk is. És a szerb kés hazánk testére volt illesztve, hogy az atyuska gyámkodása alatt lekanyaritsa onnan a déli részt. Mi a magunkét nem engedhetjük. Másét nem kívánjuk, de a magunkét meg akarjuk tartani. Hogy borzalmasan védjük magunkat, annak az oka, mert borzalmasan támadnak bennünket. Az az ország, melyet létében támad a veszedelem és mit sem tesz oltalma érdekében, az gyáva és nem méltó arra, hogy éljen. A háború borzalmaiért tehát a mi lelkiismeretünk tiszta és nyugodt. Nem mi fogunk felelni érte. A felelősséget elhárítottuk és mindenkor elhárítjuk magunktól. Lelkiismeretünk nyugalmát Istenbe vetett hitünk teszi teljessé. Valahogy ez a számunkra föltoghatatlan világháború is fce'.e fog illeni a világmindenség életébe. Isten tudta nélkül egy hajunkszála sem hullik le a fejünkről. Bele kell nyugodnunk, hogy mindezeknek így kell lenniők. Hazafias vallásos megnyugvással tekintjük a háborút. Hogy ily súlyos megpróbáltatásokat kell szenvednünk, annak okát ne gyarló értelmünkben keressük, mert annak adott isteni oka van. A gondviseléssel szembeni elégedetlenség pogányság. Keressük inkább ehelyett a világháborúban is az élő Isten nyomdokait I Az alábbi levél Írója is a teremtés koronájának visszás helyzetét érezte át a világháborúban, de érzése elcsitult az Isten iránti megadásban. Levele így hangzik: Szeretett kedves szüleim I Két hónapja annak, hogy ide érkeztem a harctérre, nem tudom önöknél milyen hosszú ez az idő, de én úgy érzem magam, mintha tudja Isten mióta itt volnék már, sőt úgy érzem magam, mintha sohasem lett volna más és tisztességesebb hivatásom, mint a gyilkolás és emberölés. Otthon most áll az aratás, Istenem I milyen nagy külömbség van e két szakma között I Az emberiség egyik, sőt gyengébb része küzd éjjel nappal a nehéz aratási munkálatokkal, hogy az Istennek legtökéletesebb teremtménye, az emberiség részére élelmet nyújtson — s lám az emberiség erősebb része pusztítja egymást; azt hiszem ezt önök otthon tán még jobban átérzik, mint mi, no de bele kell nyugodni, mert hisz jól tudjuk, hogy Isten akarata nélkül semmi sem tör- j tétihetik, tehát ez is Isten akarata. Bakásan szólva: bízzunk Istennek kegyelmében, a németnek segítő karjaiban, a saját Mannlicherjeinkben és rozsdás s már kopott bajonettjeink hegyében, majd ők megsegítenek bennünket. Mindezeknek meg is van már a nyoma a mai történelemben, hisz két hónappal ezelőtt a magyar Kárpátokban voltunk s ma már Lemberg is szépen a hátunk mögött van. Néhány nehéz nap még — s orosz föld a talpunk alatt I Kedves szüleim f. hó 5 ike óta, tehát már negyedik napja tartalékban vagyunk, nagyon jól érezzük magunkat két havi küzdelmek után kissé megpihenni. Nem tudom ugyan meddig fog tartani. Kedves szüleim, én már írtam néhány lapot, de még maguktól nem kaptam választ. Andrással és Pistával rendesen levelezek, Ádámnak is Írtam néháuy- szor, de még nem telelt. Azt hiszem a feleségem megmutatja a lapjaimat, tehát nem olyan nagyon szükséges hogy sűrűbben Írjak, hisz tőle meg tudják, hogy megvagyok. Tegnap %d- tam föl megint pénzt, tegnapelőtt pedig küldtem borítékban egy orosz rubelt emléknek, úgyszintén megírtam az esetet, amiért ki lettem tüntetve (lásd a Harangszó 4 ik számában (1915. aug. 8.) „Tábori levelek“ VII.) Hofbauer zászlós a századparancsnokom. Neki irta az édesapja, hogy már megint pusztulnak a szőlők, de a gabonák igen szépek, tehát a szőlőhöz igazán nincs szerencse. Azt hiszem már elég lesz az írásból, mert utóbb elunják az olvasást, mikor oly sok dolog van otthon. Igazán nagyon örülök, hogy mind a három bátyám otthon van. Jó, hogy én itt vagyok a harctéren. Én tehát elég jól vagyok. Számtalanszor üdvözli mindnyájukat 1915. július 9. szerető fiuk Czéh, Zugsführer. Karácsonyi üzenet. Megmozdult az egész magyar társadalom. Szegény, gazdag egyformán érzi, hogy valami nagy-nagy tartozása van azokkal szemben, kik a harctéren küzdenek. A máskor örömmel várt karácsonyi szent ünnep mintha komor, nehéz gondolatokat hozna felénk. Nehezen tudjuk elképzelni: milyen lesz ez az idei ünnep ? Hogyan állítunk majd itthon karácsony- I fát?. . . Hogyan gyújtjuk meg a gyer; tyákat?... Hogyan énekeljük el zokogásba fúló szóval: — Boldog örömnap derült ránk... Bizonyos az, hogy a mostani karácsonyi ünnepben nem szabad a magunk örömét keresnünk és várnunk. Merüljünk el az Isten örökkévaló szeretetének és kegyelmének megnyilatkozásába s keressünk nála erőt, vigasztalást, békességet. Ha azután az örömöt illetőleg magunkról elfelejtkezünk is, annál inkább gondoljunk azokra, kik távol a családtól, templomtól, nehéz megpróbáltatások és szenvedések között töltik a szent ünnepet. Küldjük el nekik velük érző szívünk szeretetét. Azt az izenetet, hogy nincsenek elfelejtve. Gondolunk rájuk s imádkozunk értük. Karácsony nagy ünnepének erőt és vigasztalást adó üzenetét kívánjuk mi is szétküldeni. Mint az elmúlt évben is tettük, szerteszórjuk kis pré- dikációs füzetünket, hogy eljusson a legtávolabbi lövészárokba, a legmesz- szebb kórházba, hogy egy félórára, avagy egy pillanatra a Krisztus bölcsőjének vigye a fáradt, roskadozó emberleiket. Evangélikus testvéreink! titeket hívunk munkatársakul, hogy szívünk jószándéka vállvetett munkával, Isten áldásával valóra váljék I Eddig a következő megrendelések érkeztek: Saját rendelkezésre: Ev. nőegylet Magyarszombathely 150 ; Szó- rády Lajos ev. alesperes Tatrang 100; László Miklós ev. lelkész Valosfa. Bortnyik György Kölese 50—50; ev. leik. hiv. Légrád 25 példány. Kiosztásra: Ev. nőegylet Ujmalomsok 200; ev. nőegylet Magyarszombathely 150; ev. nóegylet Kemenesmagasi, Egyed Tini Nemeshany 100 100; ev. nőegylet Borgáta, özv. Kovács Jánosné Kőszegdoroszló, Kolmann Istvánná Kőszegdoroszló, özv Pongratz Jánosné Kő- szegdoro-zló, Varga János Czák, Pátzay család Budapest, ifj. Pongrátz Istvánná Kőszeg- doroszlo, özv. Torda Jánosné Czak, özv. Neubauer Antalné Budapest 50—50; Vinkler Sán- dorné Ménfő, Kovács Samuné Sopron 25—25 példány. Pénzadományt küldtek: Geduly Elekné Budapest, Csite Sándorné Gór 4—4 K, Limp Katalin Ménfő 3 K, Vajda Károlyné Ménfő, Limp Gizella Ménfő 2—2 K. A jó Isten tegye áldottá a szívek buzgóságát! Van valakije a sebesültek közt a kórházban? Úgy fizessen számára elő a HARANGSZÓRA. Vigasztalást, szórakozást küld neki minden egyes számmal-
