Harangszó, 1915-1916
1915-07-25 / 2. szám
1915. július 25. HARANGSZÓ. 13. Gyermekek imája.*) Irta: Szmodics Ülés. „1915. július 13-án igen messze a lövészárokban.“ Bölcs és nagy Isten, aki atyja és éltetője vagy minden teremtménynek, gyermekeid esedező imája száll te- hozzád, mert az a jó édesapa, akinek erős karja a te segítségeddel védett és táplált, nincsen immár mellettünk I Olyan könnyű volt az élet, amíg ő viselte gondunkat, mikor szép szavait hallottuk, örömtől dobo*) A harctérről kaptuk ezt a szívből fakadt imádságot, mit Szmodics Illés, „a haza sokat küzdő és szenvedő fia“ írt a harctéren s mit a Somogy-megyei Sandon, az imádság írójának négy gyermeke bizonyára könnyhullás közt fog elimádkozni. Ideírjuk még a levél azt a sorát, mely szerint „izgatottan írtam, mert nagyon dörög az ágyú“, de nem meg- rettentésül, hanem inkább biztatásul, mert a jó Isten bizonyára megsegiti azt, ki ágyúdörgés közt is egész szívvel tud imádkozni. gott gyenge szívünk, mikor ránk borult a sötét éjszaka nem féltünk, mert tudtuk, hogy te jó Istenünk, rábíztad kicsiny gyermekeidet. De most mióta elment, hogy megvédje ezt a drága hazát, együtt kesergünk a mi jó édesanyánkkal, mert nem tudjuk, mit hoz ránk a bizonytalan jövendő. Pedig sokszor mondotta jó apánk: ne aggódjatok miattam édes gyermekeim, nem hagy el a jó Isten bennünket! Jó Istenünk tudjuk, hogy tetőled jött ez a biztató szó is, mert a mi édesapánk benned helyezte bizodalmát. Jó Istenünk, esdve kérünk, ha úgy határoztad, hogy a mi jó apánkat nem láthatnánk az élők sorában, ha még azt sem tudnánk, hogy hol domborodik a sír áldott hamvai fölött, nem áztathatnánk könnyeinkkel fej fáját és nem ültethetnénk virágot sírjára, óh akkor nyújts nekünk vigasztalást a te Szent Fiad, a Jézus Krisztus által. Taníts minket megnyugvásra abban a tudatban, hogy mint hős ott pihen a mi édesapánk a többi hősökkel, kiknek sírjai felett a te angyalaid őrködnek és egykor találkozni fogunk szent országodban, melyet elkészítettél a mi számunkra, a te Szent Fiad által. Jó Istenünk, ha lehet, múljék el tőlünk a keserű pohár. Gyenge szívünk kérelmével hozzád fordulunk, mert tudjuk, hogy nem hagyod el benned bizó gyermekeidet. Szeress és áldj meg égi Atyánk azzal a jó apával, akit nekünk adtál, tartsd meg, óvjad, véd- jed, hogy épségben visszatérjen hozzánk és újból együtt imádhassuk a te nagy nevedet kicsiny falunk szent templomában és szerelhessük egymást. Erre segélj és ezt add meg nekünk a te sokat szenvedett Szent Fiadért, a Jézus Krisztusért. Ámen. A mi imádságunk. Elmélkedés a Mi Atyánkról. Irta: Kapi Béla. Miért kell imádkoznunk? Mikor arról a boldogságról szólunk, mely az igazi imádsággal jár, sokan kételkedve ingatják fejüket: „minek nekem az imádság?. . . Nekem nincs arra szükségem!8.. . Szeretnénk ezeket kézenfogva odavezetni az édes atyjuk elé, vagy ha az már meghalt, a sírhalmuk elé, és megkérdezni mindegyiktől: „miért beszélgettetek édes atyátokkal, miért voltatok boldogok, ha sziveteket feltárhattátok előtte ?. ..8 S ha egy pillanatra elhallgatna ajkukon a gúnyolódás, egyszerre folytatnánk : „és miért nem beszélgettek a ti mennyei atyátokkal miért felejtkeztetek meg egészen róla ?...8 Vájjon tudnának-e ezekre a kérdésekre feleletet adni ?... Hiszen ugyanazok a nagy érzések, melyek megnyitják a gyermek szívét az édes atyával szemben, felébrednek a hivő ember szívében is s megnyitják azt a forrást, melyből az imádság tiszta csermelye fakad. És ha az ember elfelejtette azt az imádságot, melyre az édesanya ajka egykor megtanítá, akkor újra megtanítja arra maga az élet. Odaáll az ember elé és alkudozást nem ismerő hangon azt mondja: neked kell imádkoznod 1 Imádságot ad ajkunkra gyöngesé- günk érzete. A végtelenség világában milliószor kisebbek és gyöngébbek vagyunk, mint a porban csúszó féreg és mégis milliószor nagyobb a hivatásunk. Az élet útján meg-megállít a kérlelhetlen kényszerűség. Mérhetlen kősziklák merednek előttünk és szédületes szakadékok felett keres áltál- vezető útat reszkető lelkünk. Az a nyomorult féreg tovacsúszik az akadályt képező porszemen, mi meg magunkkal tehetetlenül állunk a sziklatömbök előtt. Ha annak a féregnek útját egy-egy kavics másfelé irányítja, nem baj, de ha mi nem tudjuk betölteni emberi hivatásunkat, mit ér akkor a mi életünk ?... Gyöngék vagyunk, semmik vagyunk ! .. mondja egy belső hang. Ha a fényes nap nem szórja sugarait a földre, ha terhes felhő nem hullatja a termékenyítő esőt, hiába járja az ember eke vassal, boronával az ő földjét. A felhők járásának s a nap sugarainak parancsolni senki sem tud. Ha ezen gondolat a maga teljességében világos lesz előttünk, akkor érezzük, hogy dermesztő hidegével ránk borul tehetetlen gyöngeségünk érzése. Az önbizalom, az önerőbe vetett hit, amely oly sok embert tesz dölyfössé, eltűnik. És mi tehetetlenül valljuk be: gyöngék vagyunk, semmik vagyunk! De a lelkünk küzködése nem semmisít meg, hanem mint a napsugár érintésére a szürke köd, aggódásunk fölenged, s mint boldog sóhajtás száll az égnek: „Te meglátogatod a földet és elárasztod azt bőséggel, meggazdagítod azt patakkal, bő vízzel; gabonát szerzesz nékik, megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod, záporesővel meglágyítod, termését megáldod.“ (65. zsolt. 10, 11. v ) Ez a „Te“ megszüntet minden ellentétet, elsimít minden aggodalmat. Amit mi nem tudunk megtenni, megteszi a mi Istenünk. Gyöngeségünk tudata azt mondta: gyarlók vagyunk, semmik vagyunk !... De a szivünk kiegészítette: „Te hatalmas vagy, Te a szeretet vagy I... “ Ezt az imádságot meg kell tanulnia minden embernek. Akármilyen társadalmi osztályhoz tartozzék, legyen bár gazdag vagy szegény, művelt vagy műveletlen, boldog vagy
