Harangszó, 1915-1916
1915-10-17 / 14. szám
1915. október 17. 14-ik szám. VI. évfolyam. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTALOM: Bohár László: Gyermek imája. (Vers.) — Németh Károly: Eltűnt. — Csite Károly: Isten dolga. (Elbeszélés.) — Tanítók árváiért. — Bolgár-ország. — Kapi Béla: A láthatatlan kéz (Elbeszélés.) — Jegyezzünk hadikölcsönt. — A hősök sírja. — Világháború eseményei. — A gazdakör segítése. — Nehéz órák. Kapi Béla: A mi imádságunk. — Ország-Világ. — Persely. — A szerkesztő postája. (gyermek imája. 1. Ipádban lene apáért. Mennyei jé Atyám, irgalmas Isbenem! Te nagy egyedül a bizles cár, oédelem, Alázattal Kérleli : re'dd meg jé apámat, Hi. ezer nesz Kezeli harc mezején fárad. Dicse csatáit után, add tússzá majd néKem, Ne izlellesd meg az ároaságel pélem! -De bármit légy: ludem, japamataKared; Eegyen meg mindenben Te szent aüaraled! Amen. 2. Sebesüli, beleg apáért. Mennyei jé Atyám, irgalmas Istenem! Te tuded, mi bántja, szerengatja színem, Idegen fiórágyen sé^ajtez az apám, Sóhajtását mintha ide is hallanám. Rényergém a perbél, édes jé Istenem, %égyíhd meg, add pissza jé apámat neKem! - De bármit tégy: tudem, japamat attared! Eegyen meg mindenben Te szent aüarated! Ámen. Delpár Cászlé. Eültünt. Irta: Németh Károly. Mint az októberi szél a megsárgult falevelet, úgy kavarogtatja, sodorja, viszi és szórja véreinket barátainkat a népvihar vésze. És amerre járnak, buzgó imák, epedő gondolatok, forró vágyakozások szállnak utánuk láthatatlan kiséret gyanánt. Mennyi aggodalom napról-napra 1 Ha nem jön a tábori lap, mennyi tépe- lődés, szívemésztő sötét sejtelmek! Nem irt már egy hete, két hete, egy hónapja... Kérdezősködöl az ismerősöktől, nem hallottak-e valamit? írsz, tudakozódsz, nem hagysz semmit figyelmen kívül. Közben még mindég pislákol a reménynek gyengén reszkető fénye: hátha a levélhordó mégis hoz valamit... Végre jön a hivatalos értesítés is: eltűnt. A századjánál nem tudnak róla; a sebesültek, halottak jegyzékében nem található; a foglyok között nem érkezett róla kimutatás. Eltűnt! Milyen kegyetlen, kínzó szó. Az uradat, a fiadat elnyelte az éjszaka, ki nem kutatható mélységbe ragadta az örvény, ismeretlen helyre dobták a tomboló óceán részvétlen hullámai. Eddig csak tudtad, vagy remélted, hogy ha bár ezer veszély, súlyos nélkülözés között, halálos tusán, de mégis a századjánál, bajtársai között van, akik vele örülnek, lelkesednek, szenvednek, véreznek. De ime, eltűnt. Vájjon hová? Istenem, hol lehet? Sebesülten, betegen, éhez- ve-fázva idegenek között? Avagy a névtelen hősökkel közös sírban ? Mennyi mindent kigondol álmatlan, hosszú éjszakákon a vergődő szív, hányféle szomorú helyzetben, Ínségben látják könnyező szemeid azt, akit szeretszl Rettenetes találgatás csüg- gesztő, megőrlő, életromboló bizonytalanság ! Bizonyosak lehetünk azonban ő felőlük, az eltűntek felől is abban, hogy a Mindenható szeme elől nem tűntek el. Legyenek bár foglyok Ázsiában, vagy feküdjenek az ellenfél kórházaiban, vagy takarja el őket a hideg hant, Istennek kegyelmes szere- tete virraszt felettük; ismerős szót talán nem hallanak, batátságos arc falán nem hajol föléjük, de mindenütt megtalálhatják a mennyei Atyát. L
