Harangszó, 1915-1916
1915-10-10 / 13. szám
100. HARANGSZÓ. 1915. október 10. nító árváknak is. Szorosabban öleli magához kis unokáit, azután az ő nevükben elküldi adományát azok számára, akiket az édesapai öleléstől jaj, de megfosztott a zúgó világháború. Apátlanok az apátlanoknak I Árvák az árváknak ! így lesz gyöngy a könycseppből I Levél kíséretében 34’40 K adomány érkezett a soproni fegyintézetből. Szomorú, komor nagy házból és mégis az írás betűiből s az adományok filléreiből oly sok szeretet és nemesség sugárzik szerteszét, hogy könnyet csal az ember szemébe. Külön is, meleg szeretettel megköszönjük a mi testvéreink adományát! Azt az izenetet küldjük hozzájuk, hogy filléreik annál drágábbak mi nékünk, mert azokban a Krisztust megtalált szív szeretet ajándékát látjuk 1 Kiérezzük vágyódásukat: használni az embereknek, jót tenni az emberekkel! íme, a levél: Nagy tiszteletű Lelkész Úr 1 Olvastuk és hallottuk mi is, hogy a harctéren, drága hazánk védelmében elesett hős tanítóink özvegyei és árváinak fájdalma „sírva-sír a bánattól sötét, gondtól nehéz éjszakába ! * Eljutott mihozzánk is a kiáltás: adakozzunk a tanítók árváinak, hogy „Ne legyen elzárva előlük a jövendő a boldogulás, a boldogság! “ Szeretettől áthatva összeadtuk filléreinket és kérjük Nagytiszteletü Lelkész Urat, fogadja ezt tőlünk a szentügy céljainak előmozdítására, azzal a megjegyzéssel, hogy ez az összeg a kötelességteljesítés legszentebb érzetének gyönyörűsége által áthatott szívek adománya.. . Sopron, 1915 szeptember havában. Mély tisztelettel a soproni fegyintézet evang. és ref. letartóztatottjai. A gyülekezetek közül a múlt héten a szép, artikuláris vadosfai gyülekezet több adományból álló gyűjtése érkezett hozzánk. A szeretet minden hajlék ajtaját megzörgette s a szeretet minden hajlékban hozott áldozatot az árvák felsegélyezésére. Nemes szívek is megnyíltak s adományaikkal közelebb segítenek célunkhoz. Fogadják mindannyian hálánkat és köszönetünket I A jó Isten jutalmazza meg őket az ő végtelen kegyelme szerint 1 Múlt héten a következő adományok érkeztek: Vidos Józsefné Kemenesmihályfa, árva kis unokái nevében . 50 — K A vadosfai ev. gyülekezet gyűjtése 37-15 » A soproni fegyintézet ág. hitv. evang. és református letartóztatottjai ................................. 3 4-40 Dr. Pözel István Bpest . 20"— » A bakonyszentlászlói evang. egyházközség gyűjtése . 12'— » Nagy Sándor ev. leik. Celldömölk 10'— n Kasper József ev. leik. Ruszt 5 — » A zsebeházai ev. leánygyülekezet gyűjtése ................................. 4 50 idősb Boros János Nemescsó 3-— » Gebauer Irma Sződ 2 — » özv. Szabó Ignácné Nádasd 1 — » A vadósfai gyülekezetben a tanítók árvái javára eddig a kővetkező összegek folytak be: Vadosfáról: László Miklós 10 K, Horváth Zoltán 5 K, Fehér Józsefné 1 K, Németh László 3 K, Rosta János 2 K, Rosta Sándorné 1 K, Gálusz Antalné (Pest) 1 K, Buthy János 1 K, Varga János 1 K, özv. Varga Jánosné 1 K, Kálmán József 1 K, Dobrády Ádám 1 K, Gecsényi Ferdinánd 40 f, Kovács Bálint 50 f, Kiss József 50 f. Dobrádi József 50 f, Rácz János 30 f, Dobrády Mihály 20 f, özv. Farkas Sándorné 50 f, Förhéncz Sándor 50 f, Szabó Sándorné 40 f, Pénzes István 20 f, Buti Sándor 40 f, Csite Sándor 50 f, Varga Sándor 40 f, Horváth Pál 40 f, Németh Károly 25 f, Németh Ádám 60 f, Németh József 30 f, Kovács Ferencné 30 f, Szalay Mihály 40 f, Tompa Józsefné 20 f, Szarka Juli 20 f, Kovács Lajos 60 f, Tompos Péterné 50 f, Összesen 3715 K. Zsebeházáról; Bojtos Páí 1 K, özv. Kiss Ferencné..! K, Nagy János 10 f, Sárdy Józsefné 10 f, Kovácsics Antal 20 f, Potyondy Pál 10 f, Szalay Pál 20 f, Lázi István 20 f, Király József 10 f, Kovács Lászlóné 20 f, Lang Sándor 10 f, Potyondy Sándorné 20 f, Némelh Ádámné 40 f, P°- tyondi József 10 f, Figura Pál 50 f, Összesen: 4'50 K. Múlt számban kimutatott gyűjtésünk volt: .......................... 909 58 K Mos tani gyűjtésünk . 179.— K Eddig befolyt . . . 1088 58 K A jókedvű adakozót szereti az Isten ! Tegyetek jót mindenekkel, kiváltképpen a mi hitünk cselédeivel! A láthatatlan kéz. Elbeszélés. Irta : Kapi Béla. Hetedik fejezet. Lőporos utakon. Folyt. 12. Az ember belekábul a nagy zűrzavarba. Vonat vonat után. A töfögő mozdony majdnem beletúrja orrát az előtte álló vonat utolsó kocsijába. Visszatorpan, mint a szilaj paripa, alighogy egy arasznyira megáll. De azért nagy robogással zakatol egyik a másik után, csak úgy nyöszörög bele a fényesre csiszolódott sínpár. Élesen sikolt a vonat sípja, az erős fékezéstől meginognak a kocsik, jobbra- balra dobálódnak a leszállásra készülődő katonák, egyik-másik fej jól nekihuppan a kocsi falának. Az állomásépület még előlvaló messzeségben szürkélik, mikor leszállítják őket. Félórai pihenő és rendezkedés, azután nekiindulnak a hagy útnak. Kettesével, lassú, kígyózó vonalban húzódnak felfelé a hegyeknek. Amint jobbra-balra hajlik az út, a magasabb tájakról lassan visszacsapódik az ének. Mellettük széles vonalban municiós szekerek haladnak. Felhalmazott ládák, szorosra tömködött zsákok, viaszkos vászon alá húzódó rejtett dolgok. Inafeszülten húzzák a lovak a nyikorgó kerekű alkotmányokat, nyöszörög az istráng-kötél, dolgozik az ostor, harsog a gyű kiáltás. Amott nagy ostorpattogtatás közt marhacsordákat terelgetnek, a lustábbját szuronnyal biztatgatják az oldalt baktató öreg népfölkelők. Egyszerre az egyik hegyhajlásnál hirtelen odavágtat egy fiatal kapitány s egy két perc alatt az árokba takarítja a nagy embertömeget. Alighogy megtisztul az úttest, hosszú automobilsor robog végig. Hirtelen villanással siklanak be az előttük száguldó kocsik füstfelhőjébe, mig egyszer csak egybeolvadó magasra porzó füst és portengerbe merül alá minden. Száz volt-e, vagy kétszáz, kicsoda mondhatná meg ? Valahol észak felől nagy melegség izzik alá a magas hegyekről. Az ember lába alatt inog a föld, körülötte megremeg a levegő. A messzeségben sebesen szálló fehér felhők gomolyognak, talán nem is felhők, hanem kö- vértestü óriás madarak. Egy ideig ott kóvályognak lassú szárnymozgatással, azután nagy hirtelen elválnak a sötét párás levegőtől, s mintha szárnyon ütné őket a vadász golyója, fölrde hullatják tollaikat s fehér leplet borítanak az alant húzódó erdőkre. A nagy kapaszkodónál egy pillanatra összefut néhány ember. Semmisem történt csak az egyik municiós szekér elől kidőlt a ló. Biztatják, verik ostornyéllel, noszogatják, rángatják, de csak nem mozdul. Ami kevés élet megmaradt nyomorult lezsarolt testében, az mind beleszaladt szép, okos szemébe, onnan könyörög lassú pislogással a körötte állókra. Kocsisa szelíden ráhajol, talán csöndes szóval mond is neki valamit: — Csillag! Csillag! Nehagyj el pajtásom!... Félre vonszolják, egy dörrenés, azután meredten nyújtja felfelé lábait, csak kidülledt szemében marad valami könyörgő félelem. Gyű!.. Gyű!.. Megy tovább a kocsivonat. Nincs elérzékenyedés, hiszen csak egy ló volt. Mit számit egy ló)
