Harangszó, 1915-1916
1915-10-10 / 13. szám
1915. október 10 HARANGSZÓ. 99. zászlós úr, megsebesült. Meglőtték a fején. Többet nem tud róla, ezt is mások mondták meg neki, a tizen- kilencesektől. Erről a hírről értesült az egész falu, még Julis is hallotta. Tamásnak senki sem mondta meg. A többiek nem merték megmondani, Julis pedig azt gondolta magában: Ha nem kérdi, minek szóljak? Fejér Tamás különös ember volt. Mivel keveset beszélt, sohasem nevetett, igen-igen ritkán mosolygott, szívtelennek tartották. Igaz, hogy nem barátkozott senkivel, de a maga módja szerint végtelenül szerette a feleségét is, egyetlen gyermekét is. Hanem valahogyan beleié szerette őket, a szívébe zárta olyan szeretettel, mely neki magának is több szenvedést, mint örömöt okozott. Felesége halála után csak a fiát óhajtotta égető szomjúsággal. Egy idő óta Bálint nem adott hírt magáról. Még Julis sem vette észre, hogy éjjel-nappal a fiára gondol a szóta- lan nagyúr, aki önmaga előtt is szégyenlette ezt a nagy sóvárgást, holott a hazáért küzd a fiú, mint az évszázados lutheránus nemesi családnak annyi tagja tette a vér- zivataros múltban. Bántotta, hogy elődeinek hősi vére, dicső hagyományai nem bizonyultak elég erősnek az apai szeretet ösztönével szemben. így vívódott, élt napról-napra és várta a levelet. Végre jött egy kártya; valamelyik szlavóniai kórházból irta az ápolónő, hogy Fejér Bálint zászlós súlyos sebesüléssel hozzájuk került, de megtiltotta, hogy szüleit értesítsék; azért csak most ir, mikor a sebesült néhány nap múlva indulhat hazafelé. Tamásnak nem tetszett az irás. Ha már annyira jobban van, miért nem irt maga Bálint? Talán a kezét lőtték el? Az is különös, hogy a fiú nem üzen semmit; mintha az ápolónő meg nem mondta volna neki, hogy értesíti apját. Számtalanszor elolvasta a levelezőlapot; mérlegelte, forgatta minden egyes szavát, de a „súlyos sebesülés“ titkára nem tudott rájönni. Egész éjjel nem aludt. Másnap reggel azzal lepte meg Julist, hogy a délutáni vonattal elutazik. — Hogyan van az úrfi ? Ezzel a kérdéssel lepte meg Julis a nagy urat. — Mit tudsz az úrfiról? — A faluban beszélik, hogy meglőtték a fején. — Ostoba beszéd. Már jobban van. Érte megyek. Két-három nap alatt itthon leszünk. Az érkezést majd tudatom. Délután már kiadta a parancsot a kocsisnak, hogy fogjon be az állomásra, amikor sürgönyt hoztak: „Holnap délelőtti vonattal érkezem Bálint.“ Az elutazás abban maradt. Félt, hogy valamelyik állomáson elkerülnék egymást. A sürgöny nem mondott semmit a sebesülés természetéről. Valami rettenetes aggodalom szorította el a szívét, úgy érezte, mintha üres sötétségben támolyogna. Erős akart lenni; elszántan és dacosan fogadni a csapást, bármily kegyetlen volna is az. Hangtalanul ismételgette : „Királyért, hazáért“, ebben a két szóban kereste a támasztékot, a világosságot, a bátorítást. De gyötrődő lelke nem öntött tartalmat a szavakba, nyomukban nem fakadt erő. Nem is tudta, mit mondogat magában. Talpon volt egész éjjel. Később már eszébe jutott sok minden. A felesége. Házas élete. Amire soha nem gondolt, az most erős kalapácsütésekkel verődött agyába, hogy egész élete értelmetlen volt. Gyönyörű esztendők lehettek volna, mig együtt élt feleségével és fiával; gazdag és megáldott közösség ebben a hármas tagozódásban. De ő magába fojtotta az életét; fösvénykedett, uzsorásko- dott vele; elásta az Istentől kapott talentomot. Kamatoztatni kellett volna. Elmúlt. Másnap sebesen hajtatott ki az állomásra. A vonat késett. Kábult türelmetlenséggel járt-kelt. Végre 1 Tekintete végig siklott a kocsikon. Kevesen szálltak ki. Egyik első osztályú szakaszból a kalauz egy katonatisztet segített le. Ez a Bálint 1 Utána a tiszti szolga jött, karon fogta. Tamás feléjök indult, magában örvendezett, hogy a fiun nem látszik nagyobb sebesülés, keze lába ép. Int a fiának és nevén szólítja. Bálint felemeli a fejét, arra néz és mosolyog. — Jó napot atyám 1 Jobb kezét bizonytalanul nyújtja. Tamás megöleli. Belenéz fia arcába, két tiszta, dióbarna szemébe. Iszonyat fogja el. Kérdőleg tekint a szolgára, aki könnyezve bólint. Bálint megvakult I — Csahogy megjöttél, Bálint I — Igen, atyám. Most már veletek maradok. Nem így reméltem. Hogyan van édesanyám ? — Majd otthon. Beültek a hintóba. Tamás rákiáltott a kocsisra: — Hajts, amilyen gyorsan bírsz! A lovak repültek. Apa és fiú egymás kezét fogták, szófián Fejérek. Mihelyt a hintó az udvarba gördült, betették a kapukat a bámészkodók előtt. Julis pedig, mintha gyökeret vert volna lába, csak nézte- nézte, hogyan lépked Bálint határozatlanul a tornác felé, hogyan öleli a fiát Tamás, hogyan sír és zokog a nagyúr: „Jaj fiam, jaj édes fiam! Bálint, egyetlen gyermekem 1 Megvakult! Jaj, megvakult 1 Édes anyád is meghalt! Fiam, édes fiam!“ Tanítók árváiért. Ahogy fillér, korona egymás mellé rakódik abban a perselyben, mit a tanító árvák javára szeretettel körülhordozunk olvasóink táborában, úgy elmerengek azon a gondolaton, hogy a hulló fillérben és koronában menynyire benne lüktet az emberek szíve érzése, benne él életük öröme, gyásza és zokogása. Sokszor az az adomány egy lezárt, befejezett élet- történet. Talán többet mond sok szónál. Ahogy megértjük, csöndesen a szemünk sarkához emeljük kezünket, csak azért, mert megértettük. Égy meleg szívű, nemes asszony lélek, — régi, nagy, buzgó evangélikus család tisztelettel körülvett tagja, — rátekint árván maradt kicsiny unokáira s eszébe jut, amit sohase felejthet, hogy hiába keresi mellettük a daliás, forrón szeretett atyát. Rágondol a másik fiára is, kit a haza elszólított. Míg szeméből lassan szivárog a könny, jut gondolata a taElmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 47 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
