Harangszó, 1915-1916
1915-10-10 / 13. szám
98. Harangszó. 1915. október ló Az önmegtagadás szép példái kétségkívül örömmel töltenek el bennünket s elvesztett külső nyugalmunk helyett egy bizonyos belső nyugalmat adnak nekünk. De fájdalmasan érint bennünket, kell is, hogy fájdalommal töltsön el bennünket az a tudat, hogy ennek a borzalmas háborúnak, ennek a sok szenvedésnek, ennek a mérhetlen megpróbáltatásnak kellett eljönni, hogy az önmegtagadás erényét gyakoroljuk. Vagy talán csak háborús világban lehet az ember önmegtagadó! Csak a szenvedés, a megpróbáltatás késztet a magasztos erény gyakorlására? Nem! A hazának nemcsak a háborúban, hanem békében is önmegtagadó honfiakra és honleányokra van szüksége. Hiszen elgondolni is nagyszerű, de egyszersmind vádoló is, hogy a rengeteg anyagi eszközzel, amit az önmegtagadás által az emberek önjólétüktől elvontak és a háborús jótékonyságra áldozatul hoztak, mennyi szépet, mennyi jót lehetett volna tenni a béke idején is; és talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ezzel a szellemmel, amely a hosszú háború alatt annyi szépnek, jónak szülője volt: az önmegtagadással még a háborút is el lehetett volna kerülni. Igen, el lehetett volna kerülni. Mert, hogy háború ne legyen, ahhoz nem az kell, hogy az államok legyenek jók, hanem az, hogy az emberek. Jó emberek alkotják a jó államot. Az emberek jóságának fokmérője pedig az önmegtagadás. Hogyan is mondta az Úr Jézus, az a nemcsak egyszer, de százszor, ezerszer megfeszített, nemcsak az akkori zsidók, hanem a mai keresztyének által is megfeszített Üdvözítő: „Ha valaki akar én utánam jőni, tagadja meg magát ___“ Úgy van: tagadja meg m agát 1 Leghőbb óhajtásunk, imádságunknak legszentebb tárgya, hogy a mindenható Isten fordítsa el tőlünk a háború veszedelmét. Azt a szellemet azonban, mely a háborúban csudákat művelt, melyet a háború ébresztett fel álmából, melyet az Úr Jézus követelt és követel: az önmegtagadás szellemét őrizzük meg, tartsuk meg a bekövetkező béke időszakában is. Ez a szellem fogja az új békeidőt a háború előttitől megkülönböztetni. Ez fogja Istennel és embertársainkkal való viszonyunkat ismét a helyes alapra fektetni. — Ha pedig ezt a szellemet a békés idő beálltával újra levetkezzük, ha ismét az önzés lesz az új békevilág mozgatója, akkor megfogjuk ismét hallani attól a Jézus Krisztustól, aki önmegtagadást kíván tőlünk: Nem ismerlek titeket! Akkor bizonyos lesz, hogy a háború alatt is csak azért szerettük a katonákat, a hősöket, mert érettünk harcoltak, mert érettünk hullatták vérüket; csak azért áldoztunk árváiknak özvegyeiknek, mert érettünk haltak meg. Fejér Tamás. Elbeszélés. Irta: Németh Károly. Olyan ház volt a Fejér Tamásé, amelyik előtt nem szeretnek eljárni az emberek. Inkább keresztül vágnak az utcán és átmennek a másik sorra. Pedig ránézve alig különbözött a többitől. Hat ablaka volt, az igaz, de azok is mintha behunyód- tak volna a lombos ákácfák árnyékában. A pádon nappal gyerekek, este legények, éjjel a strázsák le nem ültek. Még a verebek is ijedve rebbentek szét, ha véletlenül a Fejér Tamás háza előtt szálltak le fürdeni a porba. Fejér Tamásékat a szótlan Fejéréknek hívták a faluban. Azt beszélték, hogy három nap alatt még a cselédek is elfelejtik a nevetést, ahogy elfeledte már ezelőtt húsz egynéhány esztendővel Bakonyi Lidi, akit a szülei odaadtak a sötét házba — mintha májusi napsugarat zártak volna kriptába —, a falu szerint azért, mert Fejér Tamás volt a legmódosabb legény; de én tudom, hogy szerelem is volt a dologban, mindkét részről. Ma már csendes, gyönge asszony Fejér nagyasszony: nem igen van más társasága, mint az öreg Julis, aki dajkálta kis korában, zsörtölődött vele mindig. Mikor Bálintot, az egyetlen gyermeket egy hideg hajnalon háborúba vitték, Fejér Tamás egyet sem sóhajtott. Az édes anya csak leborult az asztalra a fiú öleléséből és úgy érezte leszakad a szíve. Tamás ki- kisérte a kocsihoz a flát, Bálint kezet csókolt az apjának. — Isten áldjon! Azután irj a sorod felőli Julis meg nem állhatta, hogy a zokogó nagyasszony mellől ki ne szaladjon a konyhába a kisablakhoz, végignézni a búcsuzkodást. — Úgy ereszti el, mintha nem is a vére volna! Hej, de megver még téged az Isten, Fejér Tamás! Mire a nagyúr visszajött az istállóból, Julis már elmondta a mon- dókáját: — Jót tett a Bálinttal az Isten. Nem való volt az ebbe a lelkeveszett házba. A te fajtád volt az LidiSzegény Julis vigasztalása inkább ríkatónak illett. Belépett Tamás. Odament a nagyasszonyhoz, vállára tette a kezét és nyugodt, érces hangon szólt: — Nekem sem mindegy, hogy elment. Bele kell nyugodnunk Isten akaratába. — Ne emlegesse az Istent, nagyuram, még a nevét se vegye a szájába. Elég istentelenség amit nagyasszonyommal meg a gyerekkel csinált. Hallgass Lidi! Elmondom én, ami a szívemen van. Nagyuram örül neki, hogy elment a gyerek; tudjuk, hogy miért örül neki. Úgy e, talán majd elfelejti a Tóth Esztert? Ugyan úgy e? Menjen csak ki innen nagyuram, tegye a dolgát. Ezt az áldott asszonyt maga soha meg nem értette, de nem is érdemelte. Menjen ki innen, ne emlegesse az Isten akaratát. Az Istennel akarja betakarni a kemény szívét? Tamás ránézett az öregasszonyra, keze lecsúszott a felesége válláról, mintha egy pillanatra villám cikázott volna a tekintetéből, de azután elindult kifelé. — Talán igazad van Julis! A nagyasszonyt le kellett fektetni, többet nem is kelt tel. Három hét múlva meghalt. Könnyű testét kivít- ték a temetőbe a nemes és nem- zetes bogáti Fejér család kriptájába. Az egészen szótalan Fejérek közé. Fejér Bálint zászlós a Száván túl táborozott már akkor. Fejér Tamás magára maradt az öreg Julissal. A vén cseléd nem hagyta ott a „lelkeveszett házat“, Tamás meg úgylátszik rendén valónak tartotta, hogy Julis maradt. Naphosszat Tamás nem igen volt otthon, künn járt a gazdaságban. Este ha megjött, vacsora után az újságot, meg a leveleket olvasta a nagy tölgyfaasztalnál, Julis pedig a konyhán vart egy hitvány mécs mellett és a nyitott ajtón keresztül lopva vetett egy-egy pillantást a komor, szótalan Tamásra. Ha törődtek volna az emberekkel, észre vehették volna, hogy a túlsó sorról különösen néznek át, azután meg halkan mondanak néhány szót: — Ugylátszik még nem tudja. Alighanem kivesznek a szótlan Fejérek is. Mert a Varga Ferkó irt egy tábori lapot, hogy a Fejér Tamás fia, 8
