Harangszó, 1914-1915
1915-12-20 / 10. szám
V. évfolyam. 1914. december 20. 10-ik szám. VALLÁSOS NÉPLAP. Megjelenik novembertől februárig minden vasárnap, márciustól októberig minden második vasárnap. Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. TARTALOM: A harcos imája. (Vers.) — Kapi Béla: Keressétek az Urat! — Madár Mátyás: Fohász. (Vers.) — Bojtos László: Level a táborból1!“— Egy ismeretlen hős. — A hős lengyel leány. — Karácsonyi üzenet. — Fábián Imre: Hogyan iett Pálból Saul?" (Elbeszélés. Folytatás.) — A világháború eseményei. — Ország-Világ. — Persely. — A szerkesztő postája. A harcos imája. (Pihenés alkalmával.) Csend ül a vidéken, nyugalom a szívben; Ez a rövid béke, hozzád vezet Isten. Kinek erős karja vezetett a harcban, Tehozzád könyörgök most, a nyugalomban. Kéklő hegyeken túl, szép Magyarországon Ott van az otthonom, ott van a családom. Ott feszül a karja a roskadt Apának, S öreg édes Anya ajkán imák szállnak. Zokog a hű hitves, könny nappala — éjjé; Merre jár, merre küzd lelke fele: férje ? Fönn a falu felett bárányfelhők ezre: Gyermekek imája s árvák bús keserve. — Bárányfelhők felől, hol bús imák szállnak, Istene és Ura szép Magyarországnak — Tekints le szemeddel ez idegen tájra, Honnan feléd zokog egy magyar imája! Áldd meg azt a falut, védd meg azt a házat, Kesergő lakóit kerülje a bánat. Erősítsd meg karját a roskadt apának, Hallgasd meg az imát, mik belőle szállnak. Töröld le a könnyet, amik hullnak benne, Te légy az özvegyek s árvák segedelme! És nekem adj erőt Uram, hogy a honért Ne sajnáljak éltet, ne kíméljem a vért. Oh védd meg Istenem azt a kicsi házat, Vezess diadalra engem s szép hazámat! Amen. Keressétek az Urat! Válasz sok levélre. Irta: Kapi Béla. „Már nincsen a földön keresni valóm! Mindent elveszítettem, a háború mindenből kifosztott. A halál egyetlen vígasztalásom!“ Igaz, a háború sok mindentől megfosztja az embereket. Legérzékenyebben azok érzik, kiktől élő kincset rabolt el. Ahol hasztalan várják haza hozzátartozójukat, ahol üresen marad a kenyérkereső családtő, a jó fiú helye, ott valami állandó, nehéz borongás marad az emberek lelkében. Örökös köd úszik az élet hegyei és völgyei fölött s a szürkeség tátyolába burkolózik a napsugárként ránkhulló boldogság. De téved és tévedésében könnyen igazságtalan lesz az, ki a nehéz idővel járó fájdalmat csak a hozzátartozó családtag elveszítésében látja. Mindenki megérzi az ilyen vihar- dúlás hatását. Nincsen család, mely panaszosan ne nyögne súlya alatt. A hazáért, nemzetért, embertársainkért aggódás mindannyiunk lelkét kínozza. Mennyi reménységet legázolt a háború érc-sarka. Tervek, álomképek megsemmisültek. A nyugodtan élő családok asztala mellé is hívatlan vendégként letelepedett az életgond. Mennyi számítgatás, mennyi sóhaj- tozás !... De azért még a legmélyebben sújtott se mondhatja, hogy neki nincsen keresni valója. Egyáltalában ezt csak az mondhatja, aki egész életében mindig csak a másod- és harmad- jelentőségű kincseket keresi és azokat a legfőbb, az egyetlen kincs helyére állítja. Összetörik, mert a felperzselt ház volt mindene, mert po- gányos rajongással, élő kedvesében látta földi mindenségét. Összeroskad, mert eddig csak a mulandókból merített erőt és nem gondolt az örökkévaló erőforrásra. Pedig ha erre az erőforrásra gondolnak, akkor egyszerre nemcsak szenvedésük lesz könnyebb, hanem egyszersmind megismerik, hogy nekik még van keresnivalójuk az életben. Nem a halál utáni vágyódás csöndesíti el a szívet. — „Keressétek az Urat.“ Hiszen lelkűnknek megtartásra van szüksége, ezt pedig semmi kincs meg nem adhatja, hanem csak az Úr egyedül,
