Harangszó, 1914-1915

1915-12-13 / 9. szám

1914. december 13. HARANGSZÓ. 69. neki elegendőt. Estére kelve, a fehérnemüs láda mellé egy szintén vadonatúj bőrönd került, amely még bezárva is ontotta a benne felhalmo­zott sok jó elemózsiának illatát. En­nek társaságában jó ideig nem kellett félni Pálnak a koplalástól. Amint az indulás ideje elérkezett, az egész család együtt volt. Az édes­apa elővette az énekeskönyvet, meg­kereste benne a 168 ik számú éne­ket, mely így kezdődik: Uram, a Jézus nevében, Elindulok utamra.... Míg énekeltek az apa szemei megned- vesedtek, az édesanya pedig hangos zokogásra fakadt. A kis Pál szíve is úgy összefacsarodott, hogy a bucsu- zás pillanatában nem tudott egy szót sem kiejteni, csak csókolta édesany­jának kezét és könnyáztatott arcát. A következő reggel Pál egy nagy háznak második emeletén ébredt fel. Amint az ablakon kitekintett, mintha csak otthon a toronyablakban lett volna, ahonnét sokszor lenézett, mi­kor harangozni felment a harango­zóék Jancsijával. Egyébként ő nem érezte magát rosszul az új környezetben. Az igaz­gató úr, akivel az intézetben legelő­ször beszéltek, mindjárt nagyon nyá­jas, barátságos ember volt. Biztatta Pált, ne féljen, olyan jó dolga lesz ebben a szép városban, a jó pajtások között, amilyen még sohasem volt. Az intézetből elmentek egy szép könyves boltba. Ott vettek Pálnak mindenféle könyvet. Egész kis könyv­tára lett. Valamennyi könyve kö­zött legjobban örült annak a szép földrajzi mappának, amelyben a világ minden országának térképe benne volt. Nem sokkal kevesebb örömöt okozott azonban a szép új tollszár, ceruza és egy ragyogó szép sárgaréz körző. Alig győzött csodálásukkal betelni. Este is alig tudott tőlük nagy nehezen megválni. Vett neki édesapja még egy nagy doboz levélpapirost is avval a meghagyással, hogy abból minden héten két levelet Írjon haza szüleinek. Bár mindennel fel volt szerelve, édes apja még néhány koronát is olvasott kezébe, de lelkére kötötte, hogy csak amire szükséges, arra költsön. Kiadásait Írja fel naplójába, hogy édesanyjának vakációkor el­számolhasson, mert a rendes ember mindig tudja, melyik fillérjét hova tette. Pál jókedvét, csak az édesapjától való búcsuzás zavarta meg kissé. Nagyon szeretett volna arra a zaka­toló vonatra felszállani, amely édes apját vitte haza anyjához, testvéreihez. Még aznap, hogy egyedül maradt, írt haza levelet. Bizony az szomorú levél volt. De a szomorú után jöttek vígabbak is. Örömmel számolt be arról, hogy milyen sokan vannak az osztályban, milyen jó tanárai vannak. Olyan szépen beszélnek ezek, hogy rossz emberek nem is tudnának lenni. Különösen azt, aki vallástanáruk volt, nem győzte dicsérni. Az már az első órán felszólította Pált. Persze, hogy a kérdésre megtudott felelni. A következő levelek még azt is el­mondták, hogy mit magyarázott ez a tanár úr a bibliából. Olyan szépen megírta mindazt Pál, hogy a szülők szinte maguk is látták a tanár úr jóságos arcát, hallották szeretettel teljes szavait. Volt is nagy öröm Fe- ketééknél, mikor Páltól levelet hozott a postás. Elolvasta egyik, rendesen az apa hangosan, azután az anya, testvérek külön külön is elolvasták. Sőt a rokonok is alig várták a leve­leket. Mert Pál olyan szép leveleket tudott írni, hogy még a jó rokon né- nék is megkeseredtek egyet rajtuk. Karácsony máskor is örömünnep volt Feketéék házában, de ilyen örö­möt nem hozott, mint az első kará­csonyi vakáció alkalmával. A temp­lomban rendes padjukban ültek csa­ládostól. Talán soha nem érezte a család annyira, mint ekkor, az an­gyali szózat igazságát: „nagy örömet hirdetek néktek“ ! Együtt énekelték a magasztos éneket: Krisztus urunknak áldott születésén örüljünk! Öröm fo­gadta őket a templomban és ottho­nukban is. Fekete Mihály otthoni be­szélgetésük alkalmával is kifejezést adott örömének. De egyúttal azt is hozzátette: ilyen igazi, zavartalan öröm csak azoknak jut osztályrészül, akik a jó Istenben bíznak és az ő akaratját cselekszik. Az első félévi bizonyítványa Pálnak nagyon szép volt. Egy jó volt abban csupán, a többi mind jeles. Amint Pál írta, az is csak véletlenségből lett, de ígérte, hogy év végére, ha lehet, azt is kiküszöböli. Az apa megdicsérte fiát a szép eredményért, de azért le­vele végén figyelmeztette : Édes fiam, alázatos légy, úgy segít meg az Isten ! Pál állt is szavának, év végén bi­zonyítványában hírmondója sem akadt a jó-nak, tiszta jeles bizonyítványa volt. örült is Fekete Mihály fia jó bizo­nyítványának, jobban mint a nyári jó termésének. Ha nem volt kenyere a dicsekedés, azt mégsem állhatta meg, hogy fia jó bizonyítványát el ne mondja ott, ahol lehetett. Folytatjuk, Egy jó tanító emlékezete. Az Úr az ő hű szolgáját, Szalay József rábaszentandrási tanítót, volt 1848-as honvédet, élete 83-ik évében, tanítóskodása 64-ik évében, melyből 53 évet szolgálatban, 11 évet nyuga­lomban töltött, f. évi november 29-én magához szólította. Temetése decem­ber 1-én, délután 1 órakor történt Rábaszentandráson igen nagy részvét mellett. A templomban Hajas Endre lelkész méltatta az elhunyt érdemeit. A sírnál Szíj Lajos farádi tanító bú­csúzott el tőle tanítványai s tanító­társai nevében, a soproni alsó tanító­egylet rábaközi köre Csizmazia Ferenc karnagy vezetése alatt megható egy­házi énekeket adott elő. Szalay József 1831-ben Vadosfán született régi nemesi családból. Ta­nulásait a soproni lyceumban foly­tatta. Ott érte az 1848-iki viharos idő. Hazajővén, először nemzetőrnek ment el édesatyja helyett, azután hazajővén, bátyja helyett, ki theo- logus volt már s betegen ment el honvédnek s beáll ott a híres „Sán­dor*-huszárok közé. Eleinte mint gyengének látszó gyermeknek, nem nagy becsülete volt a vén huszárok között. De mikor már a harmadik csatában kitüntette magát az oroszok ellen, nagy lett a becsülete a fiatal huszárnak. S egy szép attak után ezreddicséretet s káplári kitüntetést kapott. Három sebet kapott, egyet a lábfején kettőt az oldalán. De dacára a sebeknek, nem jelentett maródit, hanem harcolt tovább, úgy hogy rö­vid idő alatt őrmester lett. S mint őrmes­ter tette le a fegyvert Világosnál, s a komáromi várból „ Geleitschein *-nal bocsátották el. Most a háborús idők beálltával mindig bántotta az a gondolat, hogy a három sebért nem fizethet meg a muszkának. A forradalom után Tóth János ak­kori vadosfai káplán (Ns. dömölki esperes) biztatására Nemesdömölkre •ment Edvi Illés Pál pártfogását ke­resni, kinek közbenjárására Kemenes- szentmártonba lett tanítónak megvá­lasztva. De nem soká működhetett ott, mert a politikai hatóság elzavarta onnét. Nem elégedett meg a komá­romi elbocsátóval, be akarta magát so­roztaim. Beteg lévén akkor, az ifjú Un- tauglichnak találtatott. De megtiltották neki, hogy Szentmártonba vissza men­jen. Magyargencsre ment tehát a Kisfaludy családhoz nevelőnek. Itt sem maradhatott soká, fejvesztés fel-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom