Harangszó, 1914-1915
1915-12-13 / 9. szám
70. HARANGSZÓ. 1914. december 13tétele alatt idéztetett meg Kapuvárra, ahol ismét vizsgálatnak lett alávetve. A vizsgálatnál azonban egy ismerős rokona lévén a vizsgáló orvos, ismét elbocsáttatott, de azzal a megjegyzéssel, hogy arra a vidékre vissza nem térhet. Hova menjen tehát. Ismét levelével Edvi Illést kereste fel, aki beajánlotta a felpéczi gyülekezethez, hogy ott majd nem találják meg, s ott lett segédtanító. Mint szorgalmas jó tanítónak hamar híre kelt, s már 1852- ben Ujmalomsokra hívták meg tanítónak. Ahol a tanítás mellett a jegyzői teendőket is végezte. Megüresedvén a rábaszentandrási tanítói állás, 1853-ban oda egyhangúlag megválasztatott kántor tanítónak és községi jegyzőnek. Ezen időtől fogva 1903. november 30-ig, amikor nyugdíjba ment, a gyülekezet osztatlan bizalma mellett viselte hivatalát, s a községi jegyzőséget mindaddig, míg a körjegyzőségek felállítattak. Mint tanító, mint ember a lehető legnagyobb szorgalommal felelt meg hivatalának. Hivatalát, ha csak rendkívüli okok nem késztették, soha el nem hagyta. S magán-életében kifogástalan becsületesség jellemezte. A tisztesség útjáról soha le nem tévedt. De elveihez, úgy politikai meggyőződéséhez rendíthetetlen szívóssággal ragaszkodott. S aminek helyességéről meggyőződve volt. attól eltéríteni nem lehetett. így történt az, mikor egyik tantárgyára a tanfelügyelőnek az volt a megjegyzése, talán ezt máskép is lehetne kezelni, azt jegyezte meg: azt őneki jobban kell tudni, ki 40 év óta tanít, mint annak, aki csak az irodába foglalkozik a népneveléssel. A történelem kezelése volt legkedvesebb tantárgya. Hanem azt úgy kezelte, hogy Magyarország történetéből bármely gimnázium 4 ik osztályú tanulóival bátran levizsgázhattak volna tanítványai. Szorgalmas ember volt. Nyáron délelőtt 7-től 11-ig, délután 1-től 5-ig, télen reggel 8-tól 12-ig, délután 1-től 4-ig tanított, és sohase tartotta hosz- szúnak az időt, ettől eltéríteni nem lehetett. Vasegészséggel áldotta meg az Isten. Hosszas hivataloskodása alatt mint kántor soha el nem rekedt. Csupán csak egyszer volt beteg s akkor mondta, hogy most kezdenek fájni a 48 as sebhelyek s azután sokszor panaszkodott e miatt. Mint jegyző, lelkiismeretes pontossággal kezelte hivatalát, amit nemcsak tapasztalatból mondhatok, de a csornai járás akkori főbirájának iratából láttam, hogy a községe és határa leírását egy jegyző se csinálta meg olyan pontosan, mint ő. Mint ember is közszeretetnek örvendett. A gyülekezet történetében is halhatatlan érdemeket szerzett. Azon munkálkodott, hogy a rozzant iskola helyett újat építsen az egyház. S ő járt közbe gróf Batthyányi Gézánál, hogy nemcsak iskola építéséhez anyagot, hanem az egyháznak azontúl, mint iskolafentartásra 2 hold földet adott. A torony és a templomi oltár építésében halhatatlan érdemei vannak. Nem csuda tehát, ha a megöregedett embert az egész gyülekezet, sőt a vidéknek is méltó részvéte kísérte örök nyugodalmára. Gyászolják őt gyermekei: Szaiay Johanna és férje Dely Lajos nyugalmazott jegyző Felpéczről, Szaiay Vilma, özv. Szaiay Sándorné Rába- szentandrásról, unokája Dely Janka, valamint Rábaszentandrás község és evang. egyháza. Hogy mily nagy tiszteletnek örvendett, mutatja az is, hogy temetése alkalmával szóltak a róm. kath. egyház-templom harangjai is. Áldott legyen emlékezete! A világháború eseményei. A világháborúnak ránk magyarokra egy értékes eredményét hozta el a múlt hét. A szerb főváros, Belgrád, elesett. Magyar lobogót lenget a téli szél a régi Nándorfehérvár falain. Ahol valamikor Hunyadi dicsősége zengett, ott most a Himnuszt éneklik derék honvédeink. Az oroszokkal szemben szintén eredményesen küzdöttünk. A betört seregeket nagyrészt megverték vitéz katonáink s azokat, kik nem maradtak holtan a csatatéren, vagy kikergették az országból vagy pedig elfogták. A németek nehéz küzdelme még mindig tart s azon a harctéren új esemény nem történt. A hét eseményeiről a következőkben számolunk be. Belgrád elfoglalása. Belgrád ostromát hétfő óta nehéz ütegeink vették át. A szerbek tüzérsége, amely az Avala hegységen volt felállítva, rövid idő múlva teljesen megsemmisült. Szerdán hajnalban már megkezdődhetett a gyalogság általános előnyomulása. Obrenovácz mellett keményen ellentálltak a szer- bek, de hasztalan, mert viszont a Dunán és a Száván sürü rajokban vonultak át új csapataink. Az a néhány száz katona, akik Bezsaníja és Szurcsin között a parti mocsarakban ásták el magukat, kénytelenek voltak gyors iramban hátrálni. A mi katonáink szerdán kora hajnalban gyülekeztek a zimonyi hidfő körül. A zimony-beldrádi hid nem rongálódott meg annyira, hogy gyalogközlekedésre használható ne lenne és így történt, hogy mikor a Dunán és a Száván vizijárművek csapatosan vitték át katonáinkat, egész zászlóaljaink tódultak a hidra és harci lendülettel vetették magukat a túlsó partra. Azt a gyöngébb szerb csapatot, amely ezt a mindent elsodró erejű betódulást fel akarta tartóztatni egyszerűen félretolták a mi seregeink. A katonák kipirult orcával, nagy éljenzéssel nyomultak előre. A lelkesedés tetőfokát érte, mikor a csapat éle Belgrád földjére ért. Kesztner Pál közlegény előrerohant és Hajdú Béla honvédtizedesnek kezébe nyomott egy magyar nemzetiszinü zászlót, amellyel a tizedes a belgrádi vár fokára futott. Itt az egész csapat egetverő lelkesedése mellett tűzte ki a zászlót. A katonák sírva borultak egymás nyakába. A tisztek egymást csókolták örömükben. — Éljen Nándorfehérvár! — kiáltották a tisztek, sapkájukat lengetve és az egész csapat zúgva ismételte : Éljen Nándorfehérvár! A konak előtt kezdtek összegyülekezni a magyar csapatok. A Teraz- zián, a Moszkva-szállóban csak magyar szót lehetett hallani. Emberek, akik sem békeidőben, sem a mozgósítás óta nem talátkoztak egymással, mint békeszerető testvérek, a boldogságtól túláradóan, kart-karba fűzve mentek az utcákon és csoportokba verődve kiáltoztak, énekeltek. Mikor a Himnusz áhitatos melódiája először csendült fel, katonáink levették a sapkájukat, sokan letérdeltek, mások sírva fakadtak. Most, Nándorfehérvár bevétele után, megállapítható, hogy a négyhónapos ostrom csak jelentéktelen pusztítást vitt véghez Belgrád városában. Itt-ott néhány középületen nagyobb lyukakat vágott ágyúink tüze, de arról beszélni, hogy a szerbek szerencsétlen fővárosa romokban hever, egyáltalán nem lehet A magánházak majdnem kivétel nélkül épek és lakhatók. Csapataink parancsnoksága természetesen nyom
